4.

 Az augusztus huszadikát Attila már kétségek nélkül, nagyon nyugodtan várta.
Előzetesen megbeszélte mindenkivel a teendőket, így legalább nem volt esély rá, hogy bármit is elrontson.
A szülők már reggel távoztak, s persze előtte újból ellátták jó tanácsokkal a fiút, mintha tíz éves lenne.
Attila ezzel már nem is foglalkozott, csak kedvesen megmosolyogta az instrukciókat és bólogatott rájuk.
A srácnak rengeteg bulit és bográcsozást is le kellett mondania ahhoz, hogy a jeles napon Angélával lehessen végre.
Ennek megfelelően három óra előtt öt perccel a már jól ismert autóval a lány elé kanyarodott, aki ekkor már a bejárat előtt várta.
A szokásos kedves kis öltözet, farmer és topp, valamint a kiengedett haj és az elengedhetetlen csábos mosoly.
Már egy nappal korábban megbeszélték, hogy nem főznek semmi különöset, hiszen Attila anyja az egész hűtőt telepakolta finomságokkal.
Így igazán nem kellett semmi mással foglalkozniuk, kizárólag egymással:
- Korábban jöttél – állapította meg a lány, miközben Attila kiszállt az autóból.
- Mert tudtam, hogy korábban itt leszel.
- Honnan veszed, hogy téged vártalak? – kérdezte mosolyogva, miközben haját igazgatta kezével.
- Honnan veszed, hogy hozzád jöttem? Ráadásul korábban – erre aztán mindketten jót nevettek, majd Angéla a srác nyakába ugrott, és megcsókolta:
- Na, jó – mondta beleegyezve – Elmegyek veled – mosolygott a lány, majd bepattantak az autóba.
Gyorsan visszaértek Attilához, majd végre elkezdődhetett az igazi ünnep.
A szokásos körbevezetés után a lánynak nagyon tetszettek a látottak:
- Nagyon szép a lakásotok! – tátotta el a száját.
- Köszönjük! – mondta büszkén Attila – Anya és apa műve, én csak „élvezem” az ittlétet.
- Jó, hogy ilyen normális családod van.
- Azért néha nem könnyű velük, de nagyon imádom őket – mosolyodott el a fiú, majd Angi megpuszilta az arcát.
- Eszünk valami finomat? – terelte a témát a fiú.
- Mire gondolsz?
- Van gulyásleves, rántott csirkecomb meg valami hidegtál is – sorolta a srác.
- Én inkább inni kérnék először.
- Természetesen! – lépett Attila a hűtőhöz – Foglalj helyet! Mit kérsz? Most majdnem minden van, de ami nincs, azt felhajtom – vigyorgott.
- Ásványvizet kérhetek?
- Persze! – válaszolt – De most csak mi vagyunk, ihatsz pezsgőt is.
- Le akarsz itatni?
- Le én! – hülyéskedett – Én magam sörözök, ha nem haragszol.
- Üsse kő! – vágta rá Angi – Kérnék egy fél pohár pezsgőt – mondta vigyorogva.
Ezt követően hosszas csevegés vette kezdetét az asztalnál.
Láthatóan nagyon jól érezték magukat, amolyan régóta várt felüdülést jelentett ez számukra.
Kis idő elteltével Attila természetesen megéhezett:
- Eszem valamit. Kérsz? – érdeklődött újra a hűtőhöz sétálva.
- Nem is tudom. Csíp a leves?
- Nem vészes. De van csirke is.
- Akkor én ennék egy kis rántott húst – ment ő is Attilához, miközben segített neki a szükséges ételeket kipakolni a hűtőből.
Előkerült a nagy lábosban a leves és a tálban a hús is.
Attila nem akarta engedni a lánynak, hogy segítsen, de az nem hagyta annyiban:
- Én nőből vagyok, jobban értek hozzá! – bolondozott.
- Ezért mosogatsz majd el – jött a nem várt válasz.
- Csak ezért hívtál? Mosogatni?
- Valakinek azt is kell, nem? – mondta fapofával, miközben persze majdnem elnevette magát.
Ekkor a lány körülnézett, majd az említett mosogatóhoz lépett, és megengedte a csapot.
Két tenyeréből kistányért formált, majd teleengedte vízzel és így szólt:
- Akkor téged moslak el először – mondta, majd ahogy Attila újra felé fordult, Angi a tenyeréből rázúdította azt a kis vizet, és újra megismételte a „támadást” jókat nevetve közben.
Attila alig tudott fedezékbe vonulni, majd a „mosás” befejeztével meglepetten, a hűtőhöz lépve így szólt:
- Bár nincs Húsvét, azért sok locsolót kívánok – mondta, miután kivette a hűtőből azt az egy szódát, ami ott volt, és a nevető lányt kegyetlenül elkezdte vele locsolni.
- Ne, légysziii! – kiabált még mindig nevetve, és menekülőre fogva a dolgot – Szemééét! – kiáltotta, miközben futott ő is a lakásban, Ati pedig utána a szódával.
Hiába menekült a nappaliba a lány, Attila mindenhová követte, és jót nevetve öntözte.
Miután elfogyott a „muníció”, a vendéglátó gonoszan mosolyogva, elégedetten ment újra a konyha felé.
Közben a magához térő Angéla felkapott egy újságot, összecsavarta, majd a srác után futva ütögetni kezdte vele:
- Nesze, nesze! – mondogatta csurom vizesen, miközben Attila kihasználva testi erejét felkapta a lányt, és az ágyhoz cipelte.
Ezt követően rádobta a letakart ágyra, és valósággal „becsomagolta” Angit a paplanba, miközben az egyre jobban nevetett és kiabált.
A kisgyerekes játék nagyjából akkor ért véget, amikor Anginak szinte már csak a csurom vizes feje látszott ki a takarókból, párnákból és lepedőkből.
Mindeközben Attila persze lefogta őt, és nem engedte megmozdulni:
- Na, ki a főnök? – vigyorgott a fiú.
- Könnyű így bánni egy nővel.
- Bárkivel elbánok így – büszkélkedett a srác.
- Becsavarod az ágyba?
- Nem. Halálra locsolom – nevetett, és ez tetszett a lánynak is.
Attila lassan elengedte a „rabot”, majd felegyenesedett és végignézett a vizes lakáson.
Túlzás nélkül katasztrófa sújtotta helyre hasonlított, mivel a „kínzások” közben a fényképeket is leverték, és a teregető is megadta magát.
A lány kiszabadította magát a fogságból, majd nevetve Attilára nézett:
- Nyugi, segítek – puszilta meg – Gyorsan rendet teszünk.
- Nem érdekes – vigyorgott ő is – Fél óra alatt meglesz – csókolta meg a lányt, majd nekiálltak rendet tenni…

folyt.köv.