6.

 Friss kávé illata ébresztette álmából Attilát. A kellemes illat ellenére durcásan a másik oldalára fordult, majd fejére húzta a takarót.
Hallotta a konyhából érkező apró kis zajokat, de most nem akart foglalkozni vele.
Minden vágya az volt, hogy aludhasson:
- Jó reggelt! – érkezett az elnyújtott, selymes női hang.
A srác ekkor már előbújt fedezékéből, és enyhe mosolyt is felragasztott arcára, amint megpillantotta az ágy szélén köntösben ülő Angélát.
A lány talán most volt a legvonzóbb vendéglátója számára, akinek azonnal kipattantak a szemei.
Nem szólt ő semmit, csak csendesen bámulta, amint Angi odaadja neki a kávét és a meglehetősen gusztusos rántottát:
- Jó étvágyat! – mondta kedvesen, és látszott, hogy ebben a reggeliben szíve-lelke benne van.
- Köszönöm szépen – mosolygott a srác miközben felült a reggelihez – Te ilyen korán keltél?
- Nem tudtam aludni. Gondoltam készítek neked valami finomat. Ízlik?
- Isteni finom lett! – habzsolta a reggelit, miközben a köntösön pihenő csodás hajfürtöket bámulta.
- Ma mihez volna kedved? – jött az újabb kérdés a fiútól.
- Szívesen lennék kettesben veled. Ez amolyan pihenős nap lehetne. Melléd feküdnék, filmet néznénk, és ami belefér. Az esti tűzijáték után úgyis üres ma minden. Neked mi a véleményed? – simogatta a srác arcát.
- Ez a legjobb ötlet, amit valaha hallottam. Magam is gondoltam rá, úgyis szeretnék beszélni veled – törölte meg a száját, majd megitta a kávét.
A gyorsan belapátolt rántottás tálcát letette az ágy mellé, majd komoly tekintettel a fiatal nőre nézett.
Angi láthatóan nem értette, mi történik, de kíváncsian várta a fejleményeket:
- Most jön az, hogy hagyjuk az egészet? – kérdezte.
- Nem.
- Megbántad az estét?
- Nem.
- Valami baj van? – komolyodott el, mire Attila csak ennyit felelt:
- Nincs.
- Akkor?
- Szeretnék kérdezni valamit – hajolt közelebb – Jól érzed magad velem?
- Természetesen – mondta habozás nélkül határozottan – Hisz még a munkahelyedre is elmentem – vigyorgott.
- Ennek őszintén örülök. Én is szeretek veled lenni – mondta, de erősen látszott, hogy keresi a szavakat.
- Miért kérded? – kíváncsiskodott a lány.
- Ha azt kérném tőled, hagyd abba ezt a munkát, és keress tisztességes melót akár részmunkaidőben is, megtennéd? – nézett mélyen a lány szemébe, aki láthatóan nagyon eltöprengett, de végül válaszolt.
Hangja komollyá vált, szomorkás tekintetét Attilának szegezte:
- Az a baj, hogy egyedül nagyon nehéz. Egyenesen lehetetlen…
- És ha nem lennél egyedül? – jött a lényeges kérdés.
- Ezt, hogy érted?
- Tudom, őrültség – mentegetőzött – Alig ismerjük még egymást, de mégis minden olyan „meseszerűen” történik. Szóval azt hiszem… Nem is, tudom, hogy megpróbálnám veled – bökte ki az igazságot.
- Tessék? – kérdezett vissza a lány, miközben talán meg is csípte magát.
- Ha felhagynál ezzel a dologgal, ketten biztosan többre mennénk. Szűkösebben, de együtt lehetnénk.
- Te akarsz… Engem? – kérdezte halkan.
- Igen. Én akarlak téged.
- Kell neked… Egy prostituált? – remegett meg.
- Nem. Nekem Angéla kell. Nekem te kellesz, érted? – ragadta meg a lány kezét, aki könnyeivel küszködve ugrott Attila nyakába:
- Ha tudnád, mennyire boldog vagyok most – csókolta meg.
- Én is – vigyorgott a fiú.
- De hol keressek rendes melót? – tért vissza az eredeti témára.
- Segítek neked. Ha jól láttam, kedvenc kis étkezdénkben is keresnek embert részmunkaidőre. Ha tűrhető a pénz, és normális a kínai is, akkor nyert ügyed van. Mit szólsz?
- Megismerkedésünk színhelyén? Ahol először hívtál meg ebédre is?
- Pontosan! – vágta rá – Ott el lehetne kezdeni, ha sikerül. Aztán később nézünk valami mást, meg persze nem jársz örökké iskolába – jött az igaz állítás.
Angéla újra elgondolkodott, de Attila nem szólalt most meg.
Hagyta, hogy minden eshetőséggel számoljon a lány, mielőtt konkrétabbnak mondható választ ad.
Az első lépést úgyis az étkezdénél kell megtenni, aztán ráérnek gondolkodni.
Rövidke csend után Angi beleegyezően bólintott:
- Nincs vesztegetnivaló időnk, holnap menjünk el! Benne vagy?
- Már, hogyne lennék benne?! Odamegyünk, beszélünk a főnökkel, aztán meglátjuk – nevetett, majd hosszasan megölelték egymást.
- Köszönöm.
- Mit köszönsz? – lepődött meg a fiú.
- Hogy olyan érzést kaptam tőled, melyet már régen elfelejtettem. Bezárkóztam egy burokba, és azt hittem, hogy ott majd „jó” lesz. Tévedtem.
- Ne foglalkozz vele! Ez elmondható kicsit rólam is, de már rég nem érdekel. Csak te érdekelsz, semmi és senki más! – csókolta meg újra – Ám volna itt még valami – vakargatta a fejét Attila.
- Valami baj van?
- Nem, dehogy! Csak egy kérés…
- Hallgatom – váltott törökülésbe a lány.
- Anyámék gyorsan kitalálják, ha valami változás van nálam. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül szeretnének megismerkedni veled, és meg fognak hívni egy ebédre vagy vacsorára.
- Gondolod?
- Tudom. Csak azért szóltam, hogy majd mindenképpen számíts rá, mert rövid időn belül bekövetkezhet – figyelmeztette Angit, aki nem illetődött meg:
- Örömmel fogadom a meghívást, és ha így lesz, eleget is teszek neki.
- Ezt örömmel hallom – vigyorgott.
- A múltamról tudhatnak? – vörösödött el.
- „Azt” semmiképpen se, jó? – simogatta meg.
- Természetesen – bólogatott a lány – Kiokoskodunk valamit.
- Van még egy apróság.
- Már megint? – döbbent meg – Mi az? – kérdezte.  
Ekkor Attila közelebb kúszott hozzá, majd gyengéden széthúzta a lány köntösét, és újra elé tárult a meztelen valóság.
Angi kedvesen elmosolyodott, majd teljesen kibújt a ruhadarabból.
Hívogatóan elterült az ágyon, behunyta szemeit, és boldogan átengedte magát a kényeztető férfikezeknek…

 folyt.köv.