10.

 Jó néhány nap eltelt az első találkozás óta a szülőkkel.
Minden csordogált a maga medrében, és Angéla is kezdte felvenni a ritmust a munkahelyen.
Így kicsit kevesebbet találkoztak ugyan, de mindig megoldották a dolgot.
Sokszor volt úgy, hogy csak az esti órákban futottak össze pár percre, de nagyon boldogok voltak.
Egyre jobban összekovácsolódott Attila szüleivel is, akik egyre inkább megkedvelték a lányt.
Minden a helyére került, és mindenki jól érezte magát.
A szürke szeptemberi napon sem volt ez másképpen. Már javában zajlott az iskolába járás, Attilát a délutáni álomból hangos gyermeknevetés verte fel.
Kezdte megszokni, hogy a huszonnégy órás szolgálat után gyorsan le kell feküdni, hiszen kettő óra körül a könyörtelen gyereksereg nem hagyja őt.
Ma sem volt ez másképpen.
Fél kettő körül kikecmergett az ágyból, s miután magára rángatott egy sarokban ledobott nadrágot, készített magának egy kávét.
A cigaretta persze elmaradhatatlan kellék volt, a koffeinbomba előtt, közben és után is szükséges volt a nikotinrúd.
Farzsebében egy gyújtót keresve először az a cetli akadt a kezébe, amelyet Angi adott neki.
A weboldal, és a hozzáférések leírásával.
„Ha már így alakult a mai nap, akkor megoldom ezt a kis problémát is.”
Ezen gondolatok után elfogyasztotta a kávét, elszívta cigarettáját majd bement a szobába és bekapcsolta számítógépét.
Amíg betöltöttek a programok, Attila a monitor melletti füzetre bámult, mely az élete részévé vált már.
Még barátnője sem tudott a titkos naplóról, hisz mindig elrejtette.
Mióta összehozta a sors a lánnyal, még több feljegyzés készült.
A nagy alakú füzet már több mint félig telítve volt mindenfélével, de ez legalább annyira képezte Attila mindennapjainak szükséges kellékét, mint a cigarettája.
Most is kellemeset mosolygott a tárgyra bámulva, majd a számítógép felé fordult.
Felcsatlakozott az internetre, kezébe vette a cetlit és már gépelte is a címet.
Az oldal sok mindent elárult, természetesen már a kezdőlapja sem volt semmi…
Miután a srác ráklikkelt, hogy „Igen, elmúltam 18 éves”, már bebocsátást is nyert a világba, amit elítélt, kipróbált, balhézott és szerelembe esett.
Kicsit persze kalandozgatott az oldalon, hisz melyik férfi ne tenné.
Szemügyre vette a számára „jó csajokat”, sok fényképet megnézett, mielőtt beütötte volna a szükséges információkat. 
Apró kitérő után azonban erre is sor került, így rövid időn belül Angéla adatlapjával találta magát szembe.
Természetesen itt is volt néhány kép, de ha úgy tetszik, ezek „bénák” voltak ahhoz, hogy egy ilyen oldalon szerepeljenek.
Míg a legtöbb nő megmutatott magából sok mindent, vagy minimum meztelen volt, addig Angi összes képén melltartóban és bugyiban „pózolt.”
A ruplikák alig-alig lettek kitöltve, mindössze a telefonszám volt ott és valami „sablonszöveg.”
A dolgok törlése előtt persze Ati is alaposan szemügyre vette párját.
Kicsit felszökött benne a méreg, hogy egy ilyen oldalt kell nézegetnie, ugyanakkor nem feledte azt sem, hogyan ismerte meg a lány és most miért van itt.
Más szempontokat figyelembe véve nagyon is kívánatos volt szerelme, még egy puszit is küldött a monitor felé:
- Nekem már rég nem kell fizetnem ezért a csodáért. Ezentúl pedig senki nem fog, míg velem van – mondta közben félhangosan.
Az oldalnak persze megvoltak a maga buktatói. Egy ilyen helyről nem könnyű az embernek eltűntetnie magát, Attila is rendesen szenvedett a dologgal.
Minden erőfeszítése ellenére újra és újra az az ablak villant fel, amin Angéla volt látható fehérneműben.
- Kisfiam! – tört be anyja váratlanul ajtaján. Attila úgy megijedt, hogy majd leesett a székről.
- Jézusom, anya! – kapott a szívéhez.
- Mi a baj? Mintha kísértetet láttál volna – mondta, miközben a fiú tálcára tette az oldalt. Kicsibe nem feltűnő.
- Semmi baj, csak megijedtem – válaszolt.
- Itt a srác a szomszédból, téged keres.
- Engem? – döbbent meg.
- Téged.
- Mit akar már megint?
- Valami filmet nem tud megírni a gépén, vagy mi. Segíteni kellene neki.
- Mondd azt, hogy nem vagyok itthon! – próbálkozott.
- Már szóltam, hogy itt vagy.
- És ez a szerencsétlen hol van? – kérdezte a fejét fogva.
- A kapuban vár, nem jött be.
- Most át kell mennem hozzá?
- Te gyorsan megoldod szerintem – öntött lelket belé anyja.
- Na, jó! – egyezett bele – Átugrom. Mindjárt jövök – kelt fel a székből úgy hagyva a gépet.
A kérésnek eleget téve átugrott a szomszédba, de a baj nagyobb volt, mint gondolta.
Ennek megfelelően jó másfél órát is eltöltött, mire megoldotta a problémát.
Mire végre elszabadult a „fogságból”, és folytatni akarta a saját dolgát Angit illetően, óriási és kellemetlen meglepetés érte:
Amint szobájához ért, a gépénél anyja és apja vártak rá.
Az öreg szeme szinte szikrákat szórt a méregtől, míg anyjában a csalódottság lett az úr.
Ekkor a Gyuri megszólalt:
- Milyen szerencse, hogy csak egy gép van, és az is nálad! – emelte a hangját – És milyen szerencse, hogy bár öregek vagyunk, értünk hozzá!
- Ezt… Hogy érted? – izzadt meg a srác.
- Nem, fiam! – üvöltött – A kérdés az, te, hogy érted!? – vágta a fejéhez, majd nagy erővel fia felé fordította a monitort:
- Én idejövök, hogy megnézzem a neten, mennyibe kerül az autó. Ugyanis el akarom adni – játszott az öreg – Erre a te barátnőd meztelen fotóival találom szembe magam egy olyan oldalon, amin a legutolsó, legpiszkosabb kurvák vannak csak! – csapott közben az asztalra.
- Apa, nézd…
- Kíváncsian várom a magyarázatot – tette ölbe a kezeit az öreg.
Attila most nagy bajban volt. Csak némán bámulta a monitorról visszaköszönő Angélát…

folyt.köv.