12.

 Attila szíve olyan hevesen dobogott, mint még talán soha.
Az apjával történő vita sem tett jót az egészségének, de most úgy érezte, mintha közeledne számára a világvége.
Angéla továbbra sem vette fel a telefont, és ez akkor is nagyon zavarta a fiút, ha épp oda tartott.
Ismerve a lányt nem sok jót sejtett, félt a következő nagy vitától.
Azóta ezerszer is elszidta saját magát a gyermeteg hiba miatt, hogy a számítógépet úgy hagyta, felkínálva ezzel a lehetőséget, melyet apja – akarata ellenére – ki is használt.
Ezt biztos nem fogja annyiban hagyni a lány, és részben igaza is lesz.
Attila, amint odaért felszaladt a lakáshoz, és nagy erővel bement volna az ajtón, de a zár megállította:
- Nyisd ki Kicsim! – mondta – Nyisd ki, kérlek! – kopogtatott, de nem érkezett válasz.
- Tudom, hogy odabenn vagy! – próbálkozott – Nézd, ha nem engedsz be, betöröm az ajtót! – fenyegetőzött, s meghallotta, amint kattan a zár, de senki nem nyitott ajtót.
Ekkor már belépett a srác, és megpillantotta a feldúlt Angélát, aki nagyon mérgesen rohangált a lakásban.
Nem volt menekvés, egy újabb meglehetősen hangos vita vette kezdetét:
- Szép kis vendégvárás – csukta be az ajtót a fiú.
- Hagyd a hülye vicceid! Most a legkevésbé sem érdekelnek!
- Mi a fene ütött beléd?
- Minek jöttél ide, mi? – vonta kérdőre – Ha azért, hogy folytasd, amit az apád elkezdett, akkor mehetsz is!
- Egyáltalán nem azért jöttem.
- Akkor is menj!
- Miért?
- Ez nekünk nem fog menni! Neked megadatott az, ami nekem soha!
- Most hagyjuk ezt!
- Mit?! – förmedt rá – Azt, hogy az apád lehordott a legutolsó kurvának is a földön, és rám parancsolt, hagyjam békén a fiát?
- Én ezt már „leveszekedtem” velük, mert fontos vagy nekem! – nyúlt a lány felé, aki arrébb lépett:
- Hagyjuk Attila! Mostmár legalább érted, miről beszéltem, mikor elsőre elhatárolódtam ettől az egésztől.
- Nem, nem és nem! – csapott az asztalra – Nem értelek!
- Mi a szart nem értesz ezen?! – kelt ki magából Angi.
- Én kész lennék hátat fordítani mindennek, erre te velem ellenségeskedsz! Mire jó ez?
- Miért, miattam derült ki egy fél világ számára a múltam? – vonta kérdőre.
- Nehogy én legyek a hibás azért, mert kurválkodással kerested a pénzedet, és nem tudtad törölni magad az oldalról! – jött a válasz kissé övön alul.
- Szemét vagy, ugye tudod?
- Azért vagyok szemét, mert szeretlek és jót akartam neked? Nagy szemétség, tényleg!
- Mégis mit vársz tőlem? – tárta szét a kezeit.
- Segítettem, kirángattalak a szarból, új érzéseket adtam neked! – hánytorgatta fel.
- Na persze, mert te nagyon „stabil” voltál, mikor idejöttél dugni legelőször!
- Már csak egy „dugás”, mi? Miért nem mondod mindjárt, hogy csak a munkádat végezted? – kiabált.
- Na menj a picsába innen!
- Azt hittem neked többet jelentett az egész!
- Többet is! – emelte megint a hangját – De ez az egész elhalt a telefonhívás óta!
- Kiálltam érted!
- Kösz, de az most sajnos kevés! És tudod mi a legszörnyűbb?
- Na, mi? – tette csípőre a kezeit.
- Az, hogy apádnak igaza van abban, hogy nem akar egy rosszéletű nőt a fia mellé! Meg is értem, mert csak téged véd!
- Ez hülyeség! – legyintett.
- Igen? Akkor áruld el te nagyokos, hogy ezek után, hogyan néznék akár az ők, akár a családod más tagjának a szemébe? Nekik mindig is egy rossz kurva maradok!
- Főiskolára jársz – kezdte a sorolást.
- Leszarja mindenki!
- Normális vagy, okos vagy…
- Leszarják!
- Olyan életed volt, amit még egy horrorfilm rendező is megirigyelne…
- Értsd már meg, hogy szarnak az egészre!!! – üvöltötte – Az embereket nem érdekli, mi az esetleges jó, vagy pozitív dolog, amit cselekszem. Mindig csak a rosszat fogják látni!
- Én meg leszarom az embereket!
- Ez nem így működik, értsd már meg! – oktatta a fiút, aki kezdte megunni a meddő vitát.
- Bármit mondok, falra hányt borsó neked?
- Nem megy ez nekünk – halkult el Angi – Menj innen, kérlek. Felejtsük el egymást.
- Sajnos erre én is csak ezt tudom mondani, hogy „nem így működik.” De nektek persze mindegy, téged meg aztán kicsit sem érdekel az egész – hátrált az ajtó irányába.
- Ez nem igaz! – pattant fel.
- Kár érte – csóválta a fejét, majd Angéla újfent kikelt magából:
- Takarodj innen! Hagyj békén, és soha ne gyere vissza! – kiabálta, miközben a keze ügyébe kerülő apró tárgyakkal dobálni kezdte a srácot.
- Ég veled – köszönt el a fiú, aki nem is védte magát.
Egyszerűen kilépett az ajtón, és ezzel együtt eltűnt a lány életéből, aki csendben sírdogálva ült le a földre.
Arcát tenyerébe temette, miközben örökre megbélyegzettnek érezte magát.
Attila hazakullogott, és bezárkózott a szobába…

Vége a IV. fejezetnek

folyt.köv.