2.

 Pillanatok alatt a helyszínre ért, szíve a torkában dobogott.
Nagyjából a csarnok középső pontjánál állt meg, ahol leállította az autót majd berohant az elhagyatott monstrumba:
- Hol vagytok?! – kiabált – Gyökér, merre vagy?
- Itt! – érkezett a nyögvenyelős válasz.
A hang Attila háta mögül érkezett, majd rohanni kezdett az irányába.
Jó néhány helységen át kellett futnia, mire majdnem az épület végén elétárult a szörnyű valóság:
Majdnem a részleg közepén a földön feküdt Zoli, fölötte Laci térdelt, aki próbálta elállítani a vérzést.
Homályos volt most minden, de Zoli környékén így is látszott, hogy sok vért vesztett.
Attila némi habozás után hozzájuk rohant.
Gyökér erősen tartotta mindkét kezét a nagydarab srác felsőtestén, ahol a szúrás érte.
Kezei is már csurom véresek lettek, és arcát is valami módon már vörösre festette barátjuk vére.
Gyökér nem bírta tovább, és sírni kezdett. Ahogyan lehajtotta fejét, a szorítás is gyengülni kezdett.
Attila sem volt teljesen magánál, de Gyökérnél most nagyobb volt a lélekjelenléte.
- Vigyázz innen! – szólt rá idegesen, majd ellökve Lacit ő kezdte szorítani a sebet valami talált ruhadarab segítségével.
Gyökér a nagy lendülettől földre ült, és persze a sírást sem tudta abbahagyni, mire Attila idegesen ráordított:
- Nehogy most blokkolj le nekem, hallod?! – mondta – Most van a legnagyobb szükség rád!
- Mi… Mit tegye… Mit tegyek? – szipogott közelebb kúszva.
- Hívd már a mentőket te barom! – adta az instrukciót, miközben Laci idegesen a telefonja után nyúlt, majd le is ejtette azt.
Mindkét keze remegett, egyáltalán nem volt ura a helyzetnek:
- Ne sírj már, fogd be a pofád! – kiabált Attila, aki szintén nem tudott most uralkodni magán.
- De hát… De – dadogott.
- Hívd már a kurva mentőket, meddig akarsz várni?! Elvérzik te állat, telefonálj! – kiáltotta, s ez talán most hatásosnak is bizonyult.
Gyökér fogta a telefont, és összeszedve megmaradt józan eszét telefonálni kezdett.
- A helyet és a pontos címet mondd nekik! – próbált segíteni Attila – A cég nevét is! – utasította, majd Zolira kezdett figyelni.
A többit Laci nem tudta elszúrni, hisz kikérdezték a sérülés jellegéről is.
- Meddig baszakodnak még a kérdésekkel?! – idegeskedett Attila, s ezek után vége is lett a beszélgetésnek.
- Azonnal jön a mentő! – kúszott oda ismét a valamelyest magára találó Laci.
- Melyik portára hívtad őket? – kérdezte Ati, miközben folyamatosan nyomta a sebet.
- Az enyémre! Közelebb van!
- Akkor menj már, és nyisd ki nekik a nagykaput! Ide is kell őket vezetni! – teremtette le megint Lacit, aki kissé szégyellve magát futni kezdett a porta irányába.
Attila is könnyeivel küszködött, de még mindig tartotta magát.
Zoli mintha kicsit pislákolni kezdett volna megint, de barátja próbált rá vigyázni a lehetőségekhez képest:
- Nyugi haver! Ne mozogj, és ne beszélj most! Feküdj nyugodtan, kérlek! – mondta barátjának, aki szófogadatlan módon csak kinyögött valamit:
- Pedig… már… olyan jól… olyan jól ment minden… nem igaz…
- Maradj csöndben légy szíves! – kérlelte könnyezve Attila, miközben egyre csak nyomta a sebet:
- Már… olyan jól ment – erőlködött Zoli – Olyan jól… jól ment minden – majd csöndben maradt.
- Nyugodj, meg kérlek, így is minden jó lesz, meglátod! Melinda hozzád költözik, és vigyáz majd rád! Lehet, hogy nem pont holnap beszélsz vele, de holnapután biztosan! – mondta folyamatosan, miközben Zoli szemei kezdtek leragadni.
Attila érezte, amint újra végigcsorog kézfején a vér. Nem vett észre, hogy gyengült a szorítás.
- Hé, ne aludj el nekem! – emelte megint hangját – Kelj fel, te disznó! – kiáltott, mikor újra kicsit pislákolni kezdett a fiú.
Valamelyest megkönnyebbült Attila is.
- Mindjárt itt lesznek érted, szépen kérlek, maradj addig ébren – kérlelte a látszólag magánál levő barátot – Emlékszel, mikor a szívbeteg haveromról beszéltünk? Látod, azt is megoldották! Te pedig egészséges vagy, és erős! Maradj ébren, itt lesznek mindjárt! – beszélt hozzá folyamatosan, s ekkor végre autó érkezett.
Attila bízott benne, hogy a mentő jött meg, hiszen hallotta, amint szélsebesen robog feléjük.
Pár másodperccel később először Gyökért pillantotta meg, majd megérkeztek a mentősök is a hordággyal.
- Maga szorította a sebet? – kérdezte gyorsan az egyik.
- I… Igen – válaszolt Attila.
- Rendben, jól csinálta! – dicsérte – De most menjen hátrébb, kérem! – tessékelték el onnan a srácot, aki Gyökér mellé állt.
Itt már ők nem tehettek semmit, csak döbbenten nézték, amint súlyosan sérült barátjukat nagy nehézségek árán felteszik az ágyra.
Attila még gyorsan megkérdezte, hova viszik a srácot.
A válasz után elsietett a mentőautó, és Ati Gyökérre nézett:
- Most derül ki minden! Menjünk be!
- Most? – döbbent le Gyökér – Hagyjuk itt a telepet?
- Pont szarok a telepre! A rendőrség úgyis kikérdez minket még ma, mindenképpen váltást fognak küldeni!
- Rendőrség? – döbbent meg Laci.
- Naná, te marha! Bűncselekmény történt, a mentők is értesítenék őket hivatalból, és mi is szólunk nekik! – indult el az autó felé.
- Veled megyek! – szólt utána Gyökér.
Ezt követően bepattantak az autóba, majd elindultak a kórház felé.
Az úton nem beszéltek a történtekről, csak a szükséges telefonhívásokat intézték el a rendőrség és a főnökség felé, s természetesen a kollegákat is értesítették.
A biztonsági cég főnökei gyorsan megoldották a pótlást a telephelyen, még a rendőrök kiérkezése előtt szolgálatba álltak a döbbent és csendes Imréék.
Mindeközben megérkeztek Attiláék is a kórházba, és arra az emeletre mentek ahol Zolit látták el.
Itt került sor az első komolyabb beszélgetésre…

folyt.köv.