3.

 Attila és Laci a telefonálásokat leszámítva néma csendben utaztak a kórház felé.
Nehezen találtak egy parkolóhelyet a kórház környékén, majd a recepción kért eligazítás után felsiettek a hatodik emeletre.
Kezük még mindig csurom vér volt egészen a könyökükig majdnem, egy nővértől kapott törülközőben törölgették magukat.
Az emeletre érve tájékoztatták őket, hogy barátjuk jó kezekben van, nyugodjanak meg.
Legközelebbi hozzátartozó Zoli édesanyja volt, aki vidéken élt már jó ideje.
Attila és Laci még csak ketten voltak az emeleten, de remélték is, hogy most nem jön senki.
Kis idő elteltével leheveredtek a látogatók számára fenntartott székbe, majd gondterhelten bámultak maguk elé.
Attila észrevette, hogy barátja szolgálati fölsőjéről leszakadt a cég emblémája, és a helyén óvatosan vérzik is a srác.
Homlokát dörzsölve kérdezett rá:
- Veled meg mi történt? – mutatott a leszakadt emblémára.
- Amikor siettem hátra, akkor történt a csarnoknál. Beleakadtam egy drótdarabba.
- Értem – bólogatott.
- Nem nagy ügy – legyintett Laci.
Ezek után Attila már rátért a fontosabb kérdésekre:
- Egyáltalán mi a szar történt? Hogy került oda Zoli, és, hogy kerültél oda te? – nézett értetlenül.
- Gondolom, hozzám indult. Ugye?
- Igen. Mondta, hogy sétál egyet – emlékezett vissza a srác.
- Akkor csak tippelni tudok. Valószínűleg meglátta őket, vagy zajt hallott a csarnok felől.
- Á, kizárt! Ha így is volt, egyedül nem ment volna oda! Szólt volna neked, de valószínű, hogy nekem is – mondta határozottan Attila.
- Akkor passz – rázta értetlenül a fejét Gyökér.
- Hacsak… - gondolkodott el.
- Na? – kíváncsiskodott türelmetlenül Laci.
- Először ott akart körbenézni, és a tolvajokba botlott. Mikor pedig menekülőre fogta volna a dolgot, már késő volt…
- Ne viccelj, a csarnok legvégének a közepéig ment! – mondta Laci.
- Az, hogy ment-e, még kérdéses – javította.
- Mindegy, akkor is ott találtuk meg. Valameddig mennie kellett.
- Ez is igaz – vakarta a fejét Attila – Akkor viszont tényleg kiszúrta a rohadtakat korábban, és remélte, hogy majd elijesztheti őket. Nem is tudom…
- Gyártjuk itt a teóriákat, pedig fogalmunk sincs a történtekről – mondta jogosan Gyökér.
- A teljes igazságot csak ő tudja, és remélhetőleg el is mondja majd nekünk – reagált Ati, s ekkor némileg csend ereszkedett rájuk.
Néhány orvos és nővér szaladgált ott, de senki nem tudott, vagy nem mondott semmit.
Attila felkelt a székből, és idegesen járkálni kezdett. Egy percre megakadt a szeme Laci sérülésén:
- Haver, nézesd meg, nehogy elfertőződjön – mutatott a mellénél levő apró kis sebre.
- Nem érdekes, majd otthon lekezelem. Van másik felsőm, a cég emblémája meg rohadtul nem izgat – utalt arra, hogy a sebet pont a valamelyest kiálló embléma okozta.
- Ahogy gondolod – hagyta rá Attila.
- Melindát nem hívod fel? – kérdezte Laci kissé félve.
- Nem is tudom – fogta gondterhelten a fejét – Megvárom, mit mondanak a dokik. Nemsokára ki kell jönniük – gondolta, s nem is kellett olyan sokáig várni a dologra.
Néhány perc elteltével egy fiatal orvos lépett ki a műtő ajtaján.
Odalépett a közelebb álló Attilához, mire Laci is felnézett:
- Jó napot kívánok! Dr. Csík Ferenc vagyok – mutatkozott be illedelmesen.
- Üdvözlöm, Komlós Attila vagyok! – nyújtotta a kezét türelmetlenül, míg Laci csendben ült. Az orvos kivárt egy kicsit, majd „rutinosan” közölte a hírt:
- Sajnálom – mondta – Többet nem tudtunk tenni. Zoltán túl sok vért vesztett, és a szúrás is…
- Ezt úgy érti… – vágott közbe – Úgy, hogy… Meghalt? – kérdezte nagyon félve Attila, miközben szemeiben már gyűlni kezdtek a könnyek.
- Sajnos igen – válaszolta a doki.
Talán még mondott valamit, de Attila körül most megszűnt a világ.
Hátat fordított a dokinak, és csak meredt a semmibe, miközben könnyei végigcsorogtak arcán.
Óvatosan előrébb sétált, majd az egyik poroltókészülékre támaszkodva kezére hajtotta a fejét.
Gyökér Laci tenyerébe temette arcát, így zokogott félhangosan, miközben az orvos egy helyben állt, és csak várt most.
Természetesen fel sem fogták a hallottakat. Szerettek volna ebből a rossz álomból minél gyorsabban felébredni, de nem jött a reggel.
Gyökér felkelt, és könnyeit törölgetve a támaszkodó, és szintén síró Attilához sétált.
Megragadta, majd átölelte kollegáját.
A két férfi egymás vállán sírva foglalkozott a gondolattal, hogy imádott kollegájuk és barátjuk nincs többé…

folyt.köv.