[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 185
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 185


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Cím: Egyenes kiesés 3.
Szerző: Baggio011 - Bazsó Gábor
(08-14-2010 @ 09:39 pm)

:

 3.

 Késő estére járt már. Klaudia régen elaludt, mikor férje még a tévét kapcsolgatta egy szál alsónadrágban és ingben.
Ő még nem ejtette meg az esti fürdést, de már hosszú ideje tervezte.
Mikor észrevette, hogy felesége mélyen alszik, óvatosan közelebb hajolt hozzá.
Magában elmondott egy „köszönöm-öt”, és megpuszilta Klaudia arcát.
Nagy nehezen felkelt az ágyból, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
A csinos kis helységbe érve forró vizet engedett magának, majd megállt a tükör előtt.
Hosszasan bámulta saját magát, miközben fél szemét a mérlegre vetette.
A mérleg, és a tükör.
A legfontosabb kérdés most az volt, hogy melyikkel kezdje?
Visszanézett saját magára, majd óvatosan elkezdte kigombolni az ingét.
Minden egyes gombbal közelebb került a valósághoz, ezért egyre lassabbá váltak mozdulatai.
Újra izzadni kezdett, de ez most a közben megengedett forró víz miatt is lehetett.
Ám nem állhat itt élete végéig, hiszen az utolsó is gomb „kibontásra” került.
Megfontolt, lassú mozdulatokkal levetette ingét, és szörnyülködve nézett végig az amúgy szépnek is nevezhető, közel húsz centiméteres vágáson.
Minden porcikája beleremegett a látványba, mintha most szembesülne vele először.
Reszkető kezekkel nyúlt a mellkasához, ahol a vágás teteje volt.
Gyengéden végighúzta kezét a seb vonala mentén, és a hevesebb szívverés következtében újra hallani vélte billentyűjét.
Lélegzete felgyorsult, tekintetéből csalódottság, düh és félelem rajzolódott ki.
Elképzelte, amint tenyerével megmarkolja belső motorját, és saját kezűleg tépi ki onnan örökre.
Megtörötten a mosdóra tenyerelt, és lehajtotta fejét.
Közben megint megfigyelte a fürdőszekrénynél heverő mérleget.
Az egyik traumán már túlesett, most pedig a következőre próbált felkészülni.
Kihúzta az eszközt középre, majd behunyta szemeit.
Óvatosan emelte először egyik, majd másik lábát a mérlegre.
Félve nézett le, és kinyitotta szemeit. A kijelző egész pontosan hatvannyolcat mutatott.
Ez majd kilenc kilóval kevesebb, mint amennyi az ő átlagos testsúlya volt.
Kórházba kerülése előtt hetvenhetet nyomott, és a leadott kilók csak jobban feldühítették.
Egy roncsnak érezte magát. Egy haszontalan apró porszemnek a világban, s ennek ellenkezőjéről senki nem tudta meggyőzni.
Arrébb rúgta a mérleget, majd ledobta alsónadrágját.
Ezt követően elzárta a vizet, és bevetette magát a forró kádba.
„Milyen szép is lenne, ha most nem ébrednék fel” – gondolta magában.
Teljes hosszával elterült a kádban, félig már fülei is a vízben voltak.
Behunyta szemeit, így próbálta legalább egy hangyányit élvezni a földi létet.
S ekkor az álom és a valóság határán újra megszólalt a már ismerősnek vélt hang, míg el nem mosódott újra minden:

„Felvágunk, mint egy disznót. Felvágunk. Felvágunk. Felvágunk…
Fel-vá-gunk…
Ki leszel belezve, megértetted? Neked már úgyis mindegy…
Felvágunk. Megértetted? Kibelezünk. Felvágunk. Fel… Fel… Fel…
Akár egy disznó… felvágunk…” – jöttek a hangok.

Némelyik elmosódva, eltorzítva, míg mások egész érthetően, abszolút kristálytisztán szóltak.
Egyedül az arcok nem tisztultak ki előtte, csak a vakító foltokat látta, és aztán megint más:

„Minden rendben lesz… Ne aggódjon, jó kezekben van… Itt nincs mitől félnie”

Ezek a hangok pedig a műtőasztal mellől jöttek. Ebben a szituációban minden ismert volt.
Csak fekszik, és bólogat az őt megnyugtatni igyekvő orvosokra.
Egészen addig helyeselt, míg hatni nem kezdtek az injekciók kézfejében, és meg nem szűnt körülötte a világ…
Hangos köhögés, és fuldoklás ébresztette a kádban elalvó Tamást.
Jobb kézzel megkapaszkodott a kád szélében, úgy öklendezett már.
Csak álom volt az egész. Mégis oly valóságosnak tűnt. De ki akarja őt felvágni?
És miért?
„Tik-tak, tik-tak, tik-tak”
Minden eddiginél hevesebben dolgozott a szív, és vele együtt a zajos billentyű.
Tamás visszadőlt a kádba, majd megpróbált kicsit lenyugodni.
Rábámult az előbb árulkodó tükörre. Most semmit sem látott. A pára elhomályosította a valóságot. Most kéne újra eléállni.
Lassan megnyugodott, ám tudta: nincs vége. Még most is ott csengett benne az az egyetlen szó:
„Felvágunk…”

folyt.köv.





(718 szó a szövegben)    (954 olvasás)   Nyomtatható változat


  

[ Vissza: Baggio011 - Bazsó Gábor | Művek listája ]

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.34 Seconds