4. 

Az esős délutáni napon egy újságot feje fölé tartva sietett a férfi a másik oldalra.
Közben persze majdnem elütötték, de nem tartozott az ideges típusú emberek közé.
Kedvesen intett a dühös sofőrnek, majd a belváros egyik legnívósabb étkezdéjének bejáratához sétált.
Beérkezve megigazította magán a kabátot, majd sötét göndör haját is megfelelően beállította, mint aki randevúra készül.
A jó megfigyelők azonnal észrevehették a vonásain, hogy külföldiről van szó.
Végignézett a sorokon, amíg meg nem pillantotta azt a nagydarab bajszos férfit, akihez érkezett.
A titokzatos „idegen” az asztalhoz sétált, ahol a másik felállva üdvözölte.
Hangja karcos volt, miközben egyetlen apró mosoly sem hagyta el az arcát:
- Szabados József vagyok – nyújtotta a kezét.
- Alessandro Corradi – üdvözölte a férfi, majd leültek.
- Beszéli a nyelvünket, vagy kívánja, hogy a továbbiakban olaszul értekezzünk? – érdeklődött a nagy tudású Szabados.
- Nem, köszönöm. Anyanyelvi szinten beszélem a magyart, többek között ezért is jöttem én.
- Rendben van, nyomozó! Nézze, magáról nem sokat fognak tudni, így nem említem meg ittlétét, ha nem muszáj.
- Megértettem – kulcsolta össze kezeit.
- Hogy szólíthatom?
- Hívjon csak röviden Alexnek – ajánlotta fel.
- Rendben Alex, köszönöm.
- Szóval? Mi történt itt, hogy ilyen szupertitkos az egész akció? – érdeklődött Alex.
Szabados megtörölte bajszát, majd közelebb hajolt az olaszhoz.
Látszott, hogy valóban komoly dologról van szó, és nem pedig egyszerű gyorshajtás a téma, mint a magyar rendőröknél általában:
- Majd egy héttel ezelőtt egy irodakonténereket szállító kamion indult Berlinből Budapestre. Ezzel semmi gond sem lett volna, hiszen a sofőrnek nem ez volt az első útja országunkba – kezdte.
- Ezek szerint német állampolgár? – kérdezett bele az olasz.
- Igen. Az volt – vágott fancsali képet Szabados.
- Csak volt?
- Csak volt – erősítette meg, majd folytatta – A kamion gond nélkül és a jó időpontban érkezett meg, ám Magyarország határain belül már nyom nélkül eltűnt.
- Mi volt a cél? Hova vitte a konténereket? – jöttek a kérdések Alextől.
- Egy építkezés helyszínére kellettek az irodák, de oda már soha nem érkezett meg a szállítmány.
- Értem. És az autó?
- A kocsit egyszerűen elnyelte a föld, ellenben a sofőrt alig néhány kilóméterre a határtól megtalálták egy bokor tövében – halkult el Szabados.
- Egyszerű haszonszerzés – vágta rá Corradi – A sofőr torkát elvágják, aztán pénzzé teszik a kamiont és a konténert. Sajnálatos a vezető halála, de szakmai szempontból mi olyan különleges ebben? – állt értetlenül a dolgok előtt a nyomozó.
Szabados József erőltetetten elmosolyodott, majd elővett a táskájából egy meglehetősen vastag dossziét.
Kis keresgélés következett, majd kivett belőle néhány fényképet. Alaposan körbetekintett, és az olasz nyomozóhoz tolta az asztalon.
- Ezt tekintse meg, és maga is rájön – mondta.
Alex Corradi elvette a képeket, s rájuk nézve ő maga is elszörnyülködött a látottakon.
Ennek jeléül kezét a szájához tartotta meglepetésében.
Azonnal megértette ottlétének miértjét, és a képeket végignézegetve lefelé fordította őket:
- Ő a sofőr?
- Pontosan. Nem tudjuk, mitől vált számukra gyanússá a szerencsétlen. Mindenesetre a kamiont és szállítmányát elvitték.
- És ha ez csak egy trükk? Vagy ha valaki utánozni akarja őket? – latolgatta a lehetőségeket Corradi.
- Ezt már csak azért is kizárnám, mert ha valaki tudna erről az egészről, az nagyon nagy baj lenne. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a „lapuló halál” most a mi országunkban van.
- Ez egyszerűen lehetetlen! – mérgelődött az eddig nyugodt Alex – A lapuló halál egy kitalált biológiai fegyver. Csak egy mítosz, semmi más. Megvalósíthatatlan!
- Nos, nem úgy tűnik – tárta szét kezeit Szabados – Az, hogy eddig senki nem tudta létrehozni, és, hogy nem létezik, az két különböző dolog.
- Én akkor sem hiszek benne – tartott ki álláspontja mellett Corradi.
- Rendben – egyezett bele a férfi – Nem kell hinnie benne. Mindenesetre jobb félni, én azt mondom.
- Ugyan már, uram! Egy fegyver, amely a levegőben terjedve országokat is kipusztíthat? Aki ezt kitalálta, minden bizonnyal sok amerikai filmet megnézett.
Egy marhaság az egész, de még annak is ócska – tette ölbe kezeit válaszra várva.
- Sajnos nagy sikerrel járó szuperprodukciók már előidéztek néhány tragédiát.
- De ez most akkor sem tartozik azok közé – hitetlenkedett továbbra is.
Miután Szabados József megértette, hogy semmivel sem győzheti meg olasz kollegáját, kicsit engedett igényeiből:
- Oké. Nézze, akkor tegyen meg nekünk valamit, jó?
- Ezért volnék most itt, és nem Rómában – bólogatott.
- Akkor segítsen megtalálni az elveszett kamiont. Szükség van az ön szakmai tudására. Együtt talán sikeresebbek lehetünk. Megadom azt a segítséget, amire szüksége van – mosolygott.
- Milyen segítségre gondol? – ráncolta szemöldökét Alex, miközben újra hallotta a bejárati ajtó nyílását.
Szabados szokásaitól eltérően újabb kis mosolyt eresztett meg az olasz irányába, aki ekkor hátrafordította fejét.
Két, jól megtermett férfi sétált feléjük. Alex sem volt éppen kicsi, de „vendégeik” alaposan megnőttek.
Egyikük teljesen kopasz volt, míg a másik ennek pont az ellenkezője.
Olyan hosszú hajjal rendelkezett, amit már csak copfban lehetett hordani.
A két nagydarab ember „közrefogva” Corradit foglalt helyet.
Mindketten alaposan szemügyre vették az olaszt, és ez a nézés cseppet sem volt barátságos, főleg nem a kopasz részéről.
- Kaszás és Virgonc – mutatta be őket Szabados.
- És rendes nevük is van? – érdeklődött joggal Alex.
- Természetesen van, de azt sajnos nem árulhatom el. Legyen elég annyi, hogy több akciót láttak, mint az egész rendőri állomány együttvéve. És legalább kétszer annyiban részt is vettek. Velük nemcsak biztonságban lesz, de fontos információkkal is rendelkeznek a kamiont illetően – mutatta be őket Szabados.
Alex először balra fordult, ahol a kopasz Kaszással nézett farkasszemet.
Szájából egy fogpiszkáló lógott ki, úgy leste kollegája minden mozdulatát, míg a hosszú hajú Virgonc valamivel barátságosabbnak tűnt:
- Hello! Alessandro Corradi vagyok – fogott kezet velük.
Virgonc még visszaköszönt neki, de Kaszás egyetlen szót sem szólt hozzá, csak tovább méregette.
Alex érezte a rajta legelésző szempárt, de igyekezett nem foglalkozni vele.
- Nos, akkor tudja mi a feladata – állt fel Szabados – Az embereimtől minden segítséget megkap. Várom a fejleményeket – mondta, majd átnyújtotta neki a szükséges információkkal ellátott dossziét.
- Ez minden? – érdeklődött.
- Egyelőre igen. Ha jól végzi a munkáját, akkor egy hét múlva újra olasz fagylaltot nyalogathat Rómában – vigyorgott Szabados, majd elköszönt.
Alessandro Corradi pedig ott maradt a két „gorilla” között, de természetesen nem habozott sokáig.

folyt.köv.