31.

 A hat főből álló maroknyi csapat a fővárostól nem túl távol, egy erdő mélyén lelt menedéket, míg Kolbász, a hős tacskó egy ideig az egyik kutyakiképző telephelyen kapott „szállást.”
A többiek pedig a kunyhóban várakoztak egészen addig, amíg Szabados és társai el nem értek valami jelentős áttörést az üggyel kapcsolatban.
A kis épület Virgonc tulajdonát képezte. A hosszú hajú kommandós legtöbbször akkor jött ide, amikor egy-egy akció után ki akarta pihenni magát.
Kaszás is gyakran vendégeskedett itt, de ő lelkileg sokkal edzettebb, erősebb volt társánál.
Az apró méretű kis kunyhóban éppen csak elfért a hat ember, idegileg is komoly erőpróba volt ez mind a zsaruk, mind pedig a védett házaspár és az orvos számára.
A kora délelőtti órákra már mindenki talpon volt, egyedül az éjszakát átvirrasztó Kaszás pihent kicsit az egyik fotelbe.
Tamás a faház hátsó kijáratánál kávéval a kezében nézte a sűrűn álló fákat és bokrokat, mintha valami tervet szőtt volna. Ugyanakkor elkeseredettségénél csak tanácstalansága volt nagyobb.
Elbóbiskolt állapotából az őt átkaroló Klaudia rántotta vissza.
Kedvesen összebújtak, majd a nő csókot lehelt imádott férje ajkára, aki minden rossz és fájó dolgot elfeledve húzta magához a nőt:
- Minden rendben lesz – simogatta a nő Tamás arcát – Ki kell tartanunk…
- Tudom – ismerte el a férfi – De ez az egész annyira… annyira abszurd! – mérgelődött.
- Sajnos ez az egyetlen esélyünk.
- Ez az egész erdei bujkálás rosszabb, mint egy „C” kategóriás jenki horrorfilm – mérgelődött Tamás.
- Nem vagy éhes? – terelte a szót Klaudia – Készítek valami reggelit.
- Azt hiszem, belém férne néhány falat – ismerte el kávéjába kortyolva Tamás – Addig sétálok egy kicsit – válaszolt a férfi, majd megcsókolta feleségét.
Tamás magához vett egy, a kunyhó hátsó bejáratánál talált rozsdás kést, és elindult a rengetegbe.
Nem távolodott el túlságosan a többiektől, esze ágában sem volt feladni a biztos védelmet.
Az egyik vékonyabbra „hízott” fa előtt megállt, és az elhanyagolt már életlen szerszámmal elkezdett hadonászni.
Mint aki egy jól begyakorolt koreográfiát tanul, úgy „támadta” a fát.
Lavinára gondolt, és a halott nővérre, aki annyi mindent tett érte, amíg benn feküdt. A csendet Corradi törte meg:
- Nem kéne így szó nélkül elkóborolnod – szólt rá Alex mögüle, miközben jóízűen beleharapott egy almába.
- Bocs – válaszolt a srác megfordulva – Csak kicsit egyedül akartam lenni.
- Mit csinálsz? – mutatott Alex a Tamás kezében lévő késre.
- Csak „próbálgattam” az erőmet, de sajnos még mindig elég harmatos vagyok – nevetett a srác. Ekkor Alex közelebb lépett Tamáshoz, majd elvette tőle a kést:
- Mutatok neked valamit! – tette le az almát.
- Mit? – kíváncsiskodott a fiatal férfi.
- Néha a kevesebb talán több. Ha kelepcébe kerülnél, hasznát veheted. Azzal kell gazdálkodnod, amid általában van.  Nem kell hozzá sem erő, sem felfújt izmok. Mindössze határozottság és egy kis ész – mosolygott az olasz.
- Mire gondolsz? – kíváncsiskodott továbbra is.
- Ha az ellenséged háttal áll neked, akkor tedd harcképtelenné! – mondta határozottan.
- Hogyan? – érdeklődött Tamás.
- Fordulj meg! – állította háttal a srácot, majd belekezdett, miközben Tamást próbababaként használva mutogatta a „koreográfiát” – Jobb kezedben a kést tedd a karjához, majd egyetlen mozdulattal átmetszed az izmokat. Ezáltal nem tud tüzelni az ellenfeled. Közben a fegyvere szíját a másik kezeddel húzd be a bal válla felé fojtó fogásba, majd döfés a szívbe – mutogatta Tamáson, aki már a földön feküdt a gyakorlati lecke alatt.
- Ez nem tűnik eddig bonyolultnak. A szívvel vége is? – kérdezte kíváncsian.
- Nem. Pontosan kell eltalálnod a szívet, a szegycsont felett. Utána már csak egy dolog van hátra, hiszen a tüdő a cél. A földön fekve útban van ellenfeled jobb karja, de azt felrántod az arcához, és szabad az út a tüdőhöz – mutatta.
- Szóval kar, szív, és tüdő – ismételte Tamás.
- Kar, és ezzel együtt a szíjjal való fojtás. Utána pontos szúrás a szívbe, majd a jobb kéz „eltávolítása” az útból, aztán a tüdő – helyesbített, majd újra és újra bemutatta.
- Kar, szíj, szív, kar, tüdő! – mondta Tamás.
- Pontosan! Próbáld meg! – adta oda a kést Alex a srácnak.
- Kar, szíj, szív, kar és tüdő! – adta vissza a leckét.
- Újra!
- Kar, szíj, szív, kar, tüdő! – csinálta gyorsabban.
- Megint! – utasította.
- Kar, szíj, szív, kar és tüdő! Kar, szíj, szív, kar és tüdő! – jött bele Tamás.
- Még egyszer!
- Kar, szíj, szív, kar, tüdő! Kar, szíj, szív, kar, tüdő! – csinálta egyre jobban.
- A „szíj” és a „kar” a leglényegesebbek! Sokkal több és fontosabb mindkettő, mint maga a döfés. Ezt soha ne felejtsd el! Az egyikkel elnémítod az ellenfeled, a másikkal pedig megölöd! – nézett szigorúan Tamás szemébe.
- Gondolom ezt nem a rendőr akadémián tanultad, igaz? – kérdezte Tamás.
- Nem lényeges – tért ki Alex – Mi megtanultunk ölni, te pedig tanulj meg életben maradni, világos? – tette vállára a kezét.
- Világos – bólogatott Tamás.
- Hé! – kiabált nekik Virgonc a kunyhóból – Mit műveltek ott?
- Csak átbeszéltünk néhány apróságot! – válaszolt vissza Alex.
- Akkor gyertek, mert Szabados is hamarosan itt lesz! – tájékoztatta őket Virgonc, majd visszalépett a házba.
- Gyere, menjünk! – szólt Alex a fiúnak.
- Miért mutattad meg nekem ezt a kis trükköt? – érdeklődött a férfi séta közben.
- Nézd, én nem kertelek, mint itt a legtöbben. Nagy szarban vagy, és nem árt, ha tudsz egy-két dolgot. Ráadásul nem vagy egy elveszett gyerek, ahogy elnézem – ismerte el az olasz.
- Miből gondolod? – kérdezett vissza.
- Amint lehetőséged nyílt rá, szétlőtted Nicolea fejét. Erre nem mindenki képes ám.
- Nem vagyok rá büszke. Amúgy meg óriási szerencsém volt – csökkentette „hőstette” értékét.
- Ugyan már! – mosolygott Alex – Van benned kurázsi! A legtöbben vesztesként jöttek volna ki a helyzetből, te pedig még mindig élsz. Ezzel pedig rendesen felhúztad a rosszfiúkat. Aki pedig ideges, az hibázik is – elmélkedett Corradi.
- Azt a kopaszt akarod igaz? Aki a kórházban volt… - talált telibe Tamás gondolatmenete, és a szavak hallatán Alex láthatóan alaposan elgondolkodott:
- Az a kegyetlen állat gondolkodás nélkül megölte azt a fiatal lányt a szemem láttára. Olyan ez, mintha ez lenne az én keresztem – mondta halkan az olasz.
- Ezt, hogy érted? – tartott ki a kíváncsi természetű Tamás.
- Eddig azt a férget üldöztem, aki Európa néhány országában több nőt erőszakolt meg, hogy aztán végezzen velük. És amikor már majdnem megvolt, megölte a társamat is. Így tudott megmenekülni Rómából – vallott Alex.
- Most arra gondolsz, aki ott volt a garázsban? – kérdezte Tamás.
- Igen – vágta rá – Fogalmad sincs, hogy milyen sok nőt mentettél meg ettől a mocsoktól! Ráadásul nekem is óriási szívességet tettél – csapott a vállára.
- Sajnálom a társadat… Őszintén – érzett együtt Tamás „testőrével.”
- Most meg alighogy megszabadulok az egyiktől, talán valami sokkal rosszabbat kell megállítanom ahhoz, hogy meg tudjalak védeni. Amiről azt hittem, hogy nem is létezik, az egyre véresebb háborúkat szít – mondta Alex, miközben a házhoz értek.
Tamás nagyot sóhajtott, majd elterelvén a szót, a következőket mondta:
- Ígérj meg nekem valamit! – tette fel mutatóujját.
- Nos? – nézett rá érdeklődve Alex.
- Ha túl leszünk ezen az egész szaron, akkor elviszel egy meccsre Olaszországba. Mondjuk az egyenes kieséses szakasz egyik meccsére! Nos? – tárta szét kezeit Tamás, miközben Alex is jót nevetett.
- Az olasz focit szereted? Ki a kedvenc csapatod? – nézett érdeklődve.
- Az én kamu és robbanékony szívem csak az Interért dobog! – nevetett fel.
- Óóó! – fogta a fejét Alex – Akkor én magam nyírlak ki! – viccelődött, de Tamás értette a poént.
- Még mielőtt megtennéd, a római Olympicóban öngyilkos leszek! – nevetett – Kirobbanó élmény lesz!
- Látom, megtalálták a közös hangot! – lépett elő a ház sarkából az újonnan érkezett Szabados.
- Üdvözlöm! – köszöntötte Tamás.
- Mi a helyzet főnök? – érdeklődött Alex.
- Menjünk – mutatott az ajtó irányába – Odabenn mindent megbeszélünk…

folyt.köv.