35.

 „Felvágunk, mint egy disznót. Felvágunk… Felvágunk… Felvágunk, felvágunk, felvágunk…
Ki leszel belezve, megértetted? Neked már úgyis mindegy…
Felvágunk, érted? Kibelezünk, felvágunk, neked annyi… Fel… Fel… Fel…
Akár egy disznó… felvágunk… Most megdöglesz” – zaklatták a hangok szüntelenül Tamást egészen addig, amíg egy jó nagy vödör hideg vízzel le nem öntötték, hogy magához térjen.
Lassan kinyíltak szemei, és azt is sikerült felfognia, hogy egy székben ül egy asztalnál, megkötözött kezekkel.
Elsőként Lavinát pillantotta meg, aki karba tett kezekkel várakozott, amíg a fiú teljesen magához tért. Erre nem is kellett sokat várnia a megszólaló rosszfiúnak:
- És íme, itt a szabaduló művész! – tapsolt gúnyosan, de Tamásnak sem kellett sokkal több:
- Dögölj meg te rohadt szemét állat! – dőlt előre amennyire tudott.
- Neked is kellemes reggelt! – nevetett a férfi – Oldozzátok el! – adta ki az utasítást egyik emberének, s Tamás is ekkor nézett szét először alaposabban.
Többen is tartózkodtak a teremben. Lavinán kívül Natasa elégedetten figyelt a háttérből, míg Rómeó távolabb ülve tisztogatta fegyverét.
A következő percben egy ázsiai férfi is megjelent hófehér köpenyben, mint aki épp most lépett ki valamelyik kórházsorozatból.
Kezében egy vérnyomásmérővel egyenesen a fiúhoz sétált, akiről valósággal leszaggatták most a pólóját.
- Maradj veszteg! – figyelmeztette az izgágáskodó fiút Lavina, majd a japán orvos megmérte a vérnyomását.
Miután karján engedett a szorítás, és a doktor is meglátta az eredményt, Natasához fordult és japánul kezdett beszélni.
A nő bizonyára értette a nyelvet, majd elő is lépett Lavina mellé, aki rá is kérdezett a dologra:
- Mit mondott?
- Alacsony a vérnyomása – mondta Natasa, miközben le sem vette szemeit a fiúról.
- És akkor? – érdeklődött megint Lavina.
- Kávézzunk! – mosolygott a nő Tamásra, miközben a japán orvos ki is ment a teremből.
- Maga meg kicsoda? – érdeklődött Tamás a nőnél.
- Valaki, aki már nagyon várt téged – vigyorgott szüntelenül, majd odasétált a sráchoz:
- Mit akar tőlem? – kérdezte félve a férfi, miközben a nő közelségétől egyre hevesebb táncot járt a szívbillentyűje:
- Kár érted – mondta, majd hosszasan és erőszakosan megcsókolta a fiatal férfit, aki – immár – szabad kezeivel ellökte magától a nőt:
- Hagyjon békén! – kiabálta, de Natasa csak érzékien megtörölte száját, és nevetve hátrébb lépett.
Lavina visszalökte a srácot a székre, majd faggatni kezdte:
- Tudod, be kell vallanom, hogy valami nagyon piszkálja a csőrömet. Miért rohantál ki a házból? – tette fel a kérdést, melynek hatására Tamás idegessé is vált, de jól tudott rögtönözni:
- Mert azok a rohadékok csak a saját bőrüket akarták menteni! – füllentett.
- Mi van? – hitetlenkedett a rosszak első embere.
- Nem magamtól rohantam ki, hanem kidobtak a szemetek, hogy mentsék a saját bőrüket! – ismételte, miközben eljátszotta a dühös férfit, bár ez nem esett nehezére. Mindössze a szavakat cserélte ki, de Lavina így sem tágított:
- És a csinos kis felesége ezt hagyta? – kérdezte meglepve.
- Nem akarta, de az a rohadt olasz leütötte őt! – csapott az asztalra Tamás.
- Hát, ha ez megnyugtat, akkor elárulom, hogy nem élték túl – nevetett Lavina, és ekkor már Tamás sem tudta palástolni a döbbenetét:
- Ez mit jelentsen? – kérdezte.
- Rómeó barátom felrobbantotta a házat, ami porig égett. Úgyhogy emiatt már ne fájjon a fejed! – nevetett fel hangosan.
- Meg… Meghaltak? – kérdezte félve.
- Ha nem éghetetlenek, akkor minden bizonnyal ropogósra sültek! – válaszolt most a háttérből Rómeó, amire csak „főnöke” is hevesen bólogatott.
Időközben megérkezett a kávé is, melyet maga Natasa szolgált fel a fiúnak.
- Cukorral, vagy tejjel? – mosolygott a nő.
- Vigye innen, nem kell a kávéja! – utasította el.
- A kérdés az volt, hogy tejjel, avagy cukorral iszod-e? – ismételte Lavina.
- Anyáddal! – nézett mélyen a férfi szemébe, majd a nő is elsétált onnan.
- Túl nagy a szád öcskös, nem gondolod? – kezdte magát hergelni a férfi – Idd meg a kávédat! – emelte a hangját, majd Tamás néhány másodperc szünet után remegő jobb kezével megfogta a csésze fülét, de végtagja olyan mértékben kezdett önálló életet, hogy szanaszét lötyögtette a kávét.
Lavina azonnal kiszúrta a reszkető jobb kezet, majd Tamás megunván a dolgot, a csészét és megmaradt tartalmát teljes erővel a falhoz vágta.
Az első számú gonosztevő rezzenéstelenül figyelte a történteket:
- Már reggel megkávéztam, te gyökér! – vonta meg a vállát Tamás.
- Bátor vagy, igaz? – kérdezte nyugodt hangon Lavina.
- Nem olyan mindegy? – flegmázott – Én úgyis meghalok, de azt meg nem fogom érezni. Elméletileg pedig nem ölhetsz meg „csak úgy” – emlékeztette őt a fiú.
- Nem – reagált halkan a kopasz férfi – Valóban nem – fordított hátat Tamásnak, majd gondolkodni kezdett, hogy vajon mivel okozhatna neki komoly fájdalmat anélkül, hogy megölné.
Megütni nem akarta, kevésnek gondolt egy-két pofont. Natasa is kíváncsian fürkészte Lavina gonosz tekintetét, akinek egyből eszébe jutott a remegő jobb kéz.
A bérgyilkos hirtelen megfordult, majd megpillantott az asztalon egy töltőtollat.
Utána Tamásra szegezte gyilkos tekintetét, majd a fiúhoz lépve egyik kezével megragadta a srác remegő kezét, majd felkapta a tollat, és nemes egyszerűséggel Tamás kézfejébe döfte azt.
A fiatal férfi fájdalmas üvöltése megremegtette az egész raktárt, miközben az őt bántalmazó Lavina alaposan megütötte, majd kirángatva a székből a földre vitte a nem túl nehéz ellenfelet.
Tamás fájdalmas arccal feküdt a földön, miközben jobb kézfejéből kiállt a toll, és a seb is nagyon erősen vérzett.
- Tényleg nem foglak megölni! – kiabálta, majd alaposan mellbe rúgta a földön fekvő áldozatot – Remeg még a kezed? – kérdezte nevetve:
- Dögölj meg te szemét állat! – üvöltötte Tamás.
Ekkor berohant a japán szívsebész, aki hevesen kiabálni kezdett hol a nehézfiúra nézve, hol pedig Natasára. Mindeközben leguggolt Tamás mellé, és a kezét vizsgálta, hogy miképpen tudná belőle eltávolítani a tollat:
- Mit mondott már megint? – kérdezte unottan a férfi.
- Azt, hogy maga nem normális! – emelte a hangját a nő – A véralvadásgátlótól olyan a vére, mint a víz! Maga meg belédöfi a tollat, hátha elvérzik?! – kiabált Natasa.
- Elsőre jó ötletnek tűnt – vonta meg a vállát Lavina.
A doki csak nagyon okosan és megfontoltan bánt a fiúval, aki már nem annyira üvöltött a fájdalomtól, de ettől még az élénkpiros vér úgy folyt belőle, akár a vízesés.
A régóta szedett tabletták megtették a hatásukat, ez most be is bizonyosodott.
A japán orvos folyamatosan mondta Natasának azt, amit le kellett fordítania a fiúnak:
- Dr. Nakata most kihúzza a tollat! – mondta, majd a doki egy határozott mozdulattal eltávolította a nem oda illő tárgyat a srác kezéből.
Ennek következtében, mint egy bedögleni készülő szökőkút, úgy spriccelt a toll helyéről a vér, de a japán szívsebész egy törülközőbe csavarta Tamás jobb kezét, miközben elemi erővel szorította azt egészen addig, amíg valamelyest csillapodott a vérzés.
Óvatosan visszasegítette a székbe Tamást, aki a történtek hatására még inkább türelmetlenné vált. Nem tudhatta biztosan, hogy a felesége és a többiek vajon megúszták-e ép bőrrel?
Ám ha valóban nem, akkor minden remény elveszett…
Lavina Rómeóhoz sétált, majd, mint aki jól végezte dolgát meggyújtott egy cigarettát, és elégedetten kezdett pöfékelni.
Dr. Nakata felvilágosította Natasát, hogy roppant gyorsan kell eljárni, mivel Tamás könnyen el is vérezhet a műtét közben.
Miután mindent megbeszéltek, a nő újra Lavináékhoz fordult:
- Szép munkát végeztek, gratulálok! – dicsérte meg őket.
- Akkor most ez azt jelenti, hogy elmegyünk egy bankba? – tért a lényegre Rómeó.
- Igen, azt! – mosolygott a nő – Gyorsnak kell lennünk, amíg még nem eszmélnek a magyarok. Elmegyünk a bankba mind, és elintézzük az utalást az önöknek létrehozott számlaszámokra.
- Mind megyünk? – kérdezte Joshua.
- Ránk itt most legalább két órán keresztül nincs szükség. Az újonnan érkezett öt emberem elég lesz ide – mutatott a külön asztalnál ülő orosz „különítményre.”
- Akkor javaslom, minél előbb intézzük el a dolgot! – állt fel Lavina, majd Joshua, Rómeó, Igor és Szergej is elindultak a kijárat felé a kocsihoz.
Natasa odasétált embereihez, és ennyit mondott:
- Ha vége a műtétnek, ne szarozzatok! A srác testét dobjátok az egyik kukába, aztán lökjétek bele a Dunába! – adta ki az utasítást.
- Da! – érkezett a válasz.
A bűnözők csapatának egyik fele elindult a bankba a pénzéért, míg a többiek ott maradtak a raktárban.
Neumann Tamás jól tudta, hogy maximum percei lehetnek hátra, ha nem történik valami csoda. Jobb keze Lavina tollal történő támadása után sokkal jobban reszketett, de a félelme most mindent háttérbe szorított.
Dr. Nakata intett az orosz nehézfiúknak, hogy segítsenek Tamást bevonszolni az egyik műtőnek kikiáltott terembe, ahol már minden készen állt ahhoz, hogy Natasa megkaparintsa azt, amivel leigázhatja az egész világot…

 folyt.köv.