4.

Krisztiánt a telefon ébresztőórája keltette ugyanúgy reggel hatkor, mint minden hétköznap.

Meglepetten nézte beszűkült szemekkel a mobilt, miközben próbált elgondolkodni azon, hogy vajon hány órát is alhatott?

Furcsa volt az is, hogy Klári nem feküdt mellette, holott a nő ilyenkor még javában alszik.

Krisztián csörömpölést halott a nappali felől, mintha egy pohár tört volna össze.

Azonnal kipattant az ágyból, majd osonva megindult a hálószoba ajtajának irányába.

- Kicsim, te vagy az? – kérdezte, de válasz nem érkezett.

Szinte lapulva sétált ki a szobából, egyenesen a zaj irányába, a nappali felé.

A helyszínre érve döbbenten tapasztalta, hogy a csörömpölést Klári törött bögréje okozta, és a nappali valósággal úszik a kávéban.

Krisztiánt furcsa érzés kerítette hatalmába, valami megmagyarázhatatlan aggodalom és félelem:

- Kicsim! – próbálkozott újra – Merre vagy? – kérdezte, miközben alaposan szemmel tartva a környezetet lehajolt egy nagyobb darab törmelékért.

Kezében az éles tárggyal a konyha felé vette volna az irányt, de háta mögött a fürdőszobaajtó nyílására hirtelen megfordult.

A látvány egyszerre volt felzaklató, ugyanakkor megkönnyebbült tőle a fiatal férfi.

Klári jött ki ugyanis a fürdőből, gumikesztyűben, egy darab ronggyal és tisztítószerrel.

Láthatóan furán, értetlenül nézett Krisztiánra, aki az elmúlt percekben olyannyira megizzadt, hogy úgy nézett ki, mint aki most lépett ki a szaunából:

- Mit művelsz, drágám? – kérdezte gyanakvóan, de csendesen a nő.

- Én csak… Én csak azt hittem, hogy… Á! – legyintett – Nem is érdekes.

- Mit csinálsz azzal a bögredarabbal? Ne fogdosd, még elvágod a kezedet! – aggódott érte, majd az asztalhoz sétált, és törölgetni kezdte a kiömlött kávét:

- Mi történt itt? – huppant le a fotelba Krisztián.

- Nem tudtam aludni, és főztem egy kávét. Öntöttem a kedvenc bögrémbe, aztán amikor le akartam ülni, meglöktem a lábammal az asztalt, és levertem. Persze összetört a kedvenc bögrém, ráadásul minden csupa fekete lötty – nézte sajnálkozva a közben felszedegetett darabokat.

- Tegnap reggel óta alszom? – tért a lényegre a fiú.

- Igen, mondhatjuk! Este keltél csak fel egy percre – mondta a nő.

- Felkeltem? – csodálkozott – Minek?

- Kimentél pisilni.

- Érdekes, én nem emlékszem erre. Tuti, hogy kimentem? – várta a megerősítést Krisztián.

- Ne nézz bolondnak! – szólt rá – Felkeltél, és kimentél pisilni. Egyetlen szót sem szóltál.

- Ez fura…

- Mi ebben olyan fura? – vonta meg a vállát Klári – Annyira hulla voltál, hogy nem emlékszel rá, ennyi az egész.

- Kicsit ki vagyok merülve ezek szerint – vakargatta fejét a férfi.

- Ez a tegnapi sulis dolog alaposan felzaklatott, de majd én helyre teszlek – nevetett, majd az éles darabokkal a konyhába indult.

- Jó lenne, ha valaki helyre tenne.

- Este próbáltalak pisilés után, de nem nagyon hajlottál a dologra. Pedig alaposan „kézbe” vettem az ügyedet, de rám sem hederítettél – nevetett most is Klári.

- Tényleg? – jött az újabb döbbenet.

- Tényleg! Meg is lepett rendesen, rád ez nem jellemző – mondta.

- Akkor mi lenne, ha most azonnal bepótolnánk a tegnap este elvesztegetett perceket? – kérdezte, majd felállt és a konyha felé indult kedveséhez.

Klári elmosolyodott, ahogy a férfi gyengéden átkarolta derekát, és csókolgatni kezdte a nyakát:

- Ki akarsz engesztelni? – kérdezte.

- Hát, ha nincs ellene kifogásod, akkor tennék egy próbát – jött a válasz, majd mielőtt jobban elmerülhettek volna a dologban, megszólalt a vezetékes telefon:

- Ki a fene az ilyenkor? – kérdezte mérgesen Klári.

- Vedd fel, rázd le, aztán folytatjuk – zárta rövidre Krisztián, aztán elengedte kedvesét, aki gyorsan felkapta a készüléket:

- Igen, tessék? – szólt bele.

- Jó reggelt kívánok, Zsigmond György vagyok! Elnézést kérek a korai zavarásért, Pásztor Krisztiánt keresném! – szólt bele idegesen Zsigmond.

- Jó reggelt! – üdvözölte újra, már örömmel Klári – Én Németh Klára vagyok, emlékszik még rám?

- Hogyne, hölgyem, természetesen!

- Jól van, igazgató úr? – érdeklődött.

- Köszönöm, megvagyok. Beszélhetnék Krisztiánnal? – tért vissza a lényegre, majd Klári kicsit sértődötten válaszolt:

- Persze, máris adom.

- Köszönöm!

- Drágám, téged keresnek! – szólt a férfinek.

- Ki az? – kérdezte szemeit ráncolva Krisztián.

- A „Zsiga.” Úgy látszik, rám nem kíváncsi… – suttogta, majd átadta a kagylót.

- Jó reggelt igazgató úr! Miben segíthetek?

- Jó reggelt Krisztián! A büfés hölgy adta meg a számát, nagyon fontos ügyben hívom! – mondta. Hangja izgatott volt, és szaporán vette a levegőt.

- Valami baj van? – kérdezte gyanakodva Krisztián.

- Azonnal be kell jönnie az iskolába!

- Most? – lesett órájára a férfi – Most nem jó, de holnap első dolgom lesz, ho…

- A holnap már késő, értse meg, kérem! – erősködött Zsigmond – Kérem, most jöjjön, amíg ők nem érnek ide!

- „Ők?” Kik azok az „ők?”

- Kérem, ez nem telefon téma, siessen, ahogyan csak tud! Ígérje meg, hogy azonnal idejön – könyörgött szinte, majd Krisztián nagy ímmel-ámmal belement:

- Rendben, igazgató úr! Felkapok valamit, és indulok!

- Köszönöm! Várom! – mondta, majd lerakta a telefont.

Krisztiánnak még arra sem volt ideje, hogy elköszönjön. Unott ábrázattal a szobaajtónál álló Klárira nézett:

- Be kell mennem a suliba, de „most” azonnal.

- Mi lehet ilyen sürgős? – kérdezte kíváncsian a nő.

- Gőzöm sincs, de sietek! – húzott közben egy nadrágot – Ezt a két jómadarat addig hívd ide, kérlek, beszélni akarok velük.

- Karcsi épp újpestre szállít, Norbi nem lesz jó?

- Mindegy, csak valamelyiket hívd ide – utasította kedvesét – Le akarom passzolni ezt a rohadt iskolát. Tegnap előtt voltam ott először, és máris piszkálnak! – mérgelődött.

- Jól van, drágám! Siess! – csókolta meg Kriszt Klári.

- Igyekszem vissza! – búcsúzott el, majd kiviharzott a lakásból…

folyt.köv.