6.

 Amíg Zsigmond, Pásztor és a többiek odabenn várakoztak, addig megérkeztek a nyomozók is.
Jelen esetben ez három embert jelentett: Lendvai Zoltán, Kovács Gabriella, és egy fiatal nyomozó, Varga Richárd.
Varga alacsony termetű, kölyökképű újonc volt, aki csak néhány hónapja dolgozott együtt a régi párossal.
Lendvai nem hazudtolta meg önmagát. Az évek során csak a haja ritkult meg, a stílusa mit sem változott.
A különbség mindössze annyi volt, hogy már nem Kovács kisasszonyt szívatta folyamatosan, hanem az új „tanítványt”, Varga Richárdot.
A kocsiból kiszállva az első számú nyomozó persze megállás nélkül, a tőle megszokott vehemenciával mondta a magáét a másik kettőnek:
- Az összes tököm tele van ezzel a szarral! Tíz éve nem kevés vér folyt ebben az iskolában, most meg újra itt kötök ki.
- Csak nyolc, uram – helyesbített Gabriella.
- Nyolc, tíz, tizenkettő, nem mindegy? A lényeg, hogy már megint itt! De nekem mindössze két évem van a nyugdíjig, és ahelyett, hogy piti kis ügyeket kapnék, egy rakás hülye kölyökkel kell foglalkoznom. Mivel érdemeltem ezt ki, mi? – nézett mérgesen emberire.
- Uram, ez az ügy komolyabb talán, mint egy rakás tini – próbálkozott félve a fiatal Richárd, de meg is bánta:
- Magának nem osztottam lapot, világos? – bökte meg az ujjával.
- Elnézést, én csak…
- Maga csak fogja be a száját, és figyeljen! Nem magából csinált bolondot egy tizenhét éves hülyegyerek, meg az a kis fruska osztálytársa tíz évvel ezelőtt!
- Nyolc, uram! – szólt közbe megint Gabriella.
- Leszarom, hogy hány éve! – sétált tovább a bejárat felé – Én, aki megannyi gyilkost, drogost, csalót és vesztegetőt juttattam rács mögé, velem szórakozott ez a Pásztor gyerek, vagy ki a bánat! Alighogy végre elfelejthetném, újra abba az iskolába kell rendet tennem, ahova ez a kis pöcs is járt! Csak egyetlen egyszer kerüljön még a kezeim közé! – mérgelődött.
- Uram, ami ezt illeti, pont erről szeretnék beszélni önnel, mielőtt felmennénk az emeletre – mondta kissé aggódva a nő az aulába érve.
- Jó ötlet ez? – súgta oda Richárd Gabriellának.
- Bízd csak rám, én tudom, hogy kell vele bánni – válaszolt.
- Mi? Mi van? – fordult meg Lendvai – Kivel hogy kell bánni?
- Csak azt mondtam, hogy éppen erről szeretnék önnel beszélni – ismételte a nő.
- Miről?
- Pásztorról.
- Nem érne rá később az a kis mocsok? Nosztalgiázni ráérünk reggeli után is! Inkább örüljünk, hogy Pásztor Krisztián csak rossz emlék, és nem kell még vele is foglalkozni – mondta, majd megindult felfelé a lépcsőn. Gabriella és Richárd szinte leblokkolva ott maradtak, majd Lendvai észlelve a dolgot megfordult:
- Mi van? Talán tapsra várnak? – kérdezte kezeit széttárva, majd Richárd halkan ennyit kérdezett a nőtől:
- Biztos, hogy most meg akarod neki mondani?
- Inkább nem – lépett vissza – Mindent a maga idejében.
- Mit sugdolóznak? Jöjjenek már, nem akarok egész nap itt dekkolni valami paradicsomszósz nyomogató kölyök miatt!
- Megyünk uram! – indult el Gabriella, és utána a fiatal rendőr is.
- Végre már! – mondta elégedetten – Örüljenek, hogy nyugodt vagyok, és még a kedvem is jó! – erőltetett némi gyenge mosolyt Lendvai.
- Majd elmúlik pár perc múlva – morogta halkan a nő, de ezt már csak Richárd hallotta.
Az emeletre érve Zsigmond nyomban eléjük sietett:
- Üdvözlöm önöket! Rég találkoztunk már! – fogott kezet mindenkivel.
- Nem elég rég – morogta Lendvai.
- Mi történt pontosan? – kérdezte Gabriella.
- Jöjjenek velem, megmutatom – mondta az igazgató, majd mindhárman követni kezdték az iskola első emberét.
Átverekedték magukat a zsámolyokon, majd megálltak a bejárattal szemben.
- Odabenn? – kérdezte Lendvai, mintha nem tudná.
- Igen, odabenn – bólintott Zsigmond.
- Hello, főnök! – üdvözölték Lendvait a háta mögül.
A nyomozó nem fordult meg azonnal, csak kikerekedett szemekkel nyugtázta:
- Olyan ismerős ez a hang – mondta halkan, aztán megfordult.
A látványtól még inkább kitágultak a szemei, egyszerűen nem akarta elhinni azt, amit/akit lát: Pásztor Krisztiánt.
A fiatal férfi üdítővel a kezében erőltetetten mosolygott a nyomozóra, majd észlelve a pillanatnyi szünetet, újra megszólalt:
- Kér egy kávét? A vendégem! – vigyorgott.
- Maga meg mi a lószart keres itt? – kérdezte kendőzetlen döbbenettel arcán, és hangjában.
- Ezt majd Kovács kisasszony elmondja – mutatott a nőre sértődötten, áthárítva ezzel a terhet.
Lendvai mérges tekintettel Gabriella felé fordult:
- Én próbáltam elmondani – mentegetőzött.
- Ezért még számolunk! – „fenyegette” Lendvai, aki közben visszafordult Krisztián felé.
- Ezúttal is gyanúsított kíván lenni? – kérdezte gúnyosan.
- Eszem ágában sincs ujjat húzni egy idős emberrel – viccelődött Krisztián – Alaposan megöregedett!
- Bekaphatja!
- Oké, kussolok! – lépett vissza a férfi.
- Most, hogy üdvözölték egymást, egy huszáros vágással rátérhetnénk a lényegre! – szólt közbe Zsigmond – Betekintenének a mosdóba? – kérdezte.
- Menjünk! – lépett előre Richárd, de Lendvai elé állt:
- Majd én bemegyek. Maga, és a többiek csak utánam! – vágott be Varga elé, majd belépett a mosdóba…

folyt.köv.