KÍSÉRTETHAJÓ

A messzi kékség közepén
hánykolódok csendesen.
Sem az idő, sem sós víz
Nem fog sebzett lelkemen

Ellepnek a hullámok,
Csak játszadoznak vadul,
Én tűröm még mindig,
Csak tűröm csendben, szótlanul…

Ám hajó közeleg,
Látom már a távolból!
Megment a legénység,
Hogy felkeljek az álomból?

Hiába is úsznék,
Messze sodor minden,
Érzem, ahogy fájdalmasan
zátonyra fut szívem…

A fogságban egy érzés,
egy dal hatol majd belém,
És érthetően azt súgja,
Tán partra vet a remény…