8.

 Beletelt jó néhány percbe, mire mindenkinek sikerült összeszednie magát, ám erre leginkább Barabásnak volt szüksége.
A sikeres írót a mellékhelységtől pár méterre egy széken ülve próbálták „fellocsolni”, miközben újra és újra maga előtt látta a percekkel korábbi borzalmakat.
Mire nagy nehezen újra eszénél volt, unokabátyja félrehívta őt egy kis magánbeszélgetésre:
- Jól vagy? – kérdezte a téli hidegben is verejtékben úszó Gábort.
- Úgy nézek én ki, mint aki jól van? – nézett szemrehányóan Lázárra, majd a zsebében kezdett kutakodni Frontin tablettái után.
- Te idegnyugtatókat szedsz?
- Látom felismerted. Akarsz beszélni róla? – kérdezte bizonytalanul az író.
- Tedd már el azt a szart, még mielőtt valaki meglátja! Különben már a holnap reggeli újságok címlapjára kerülsz!
- Elég szomorú, hogy az én orvos által felírt és beszedett gyógyszerem nagyobb szenzáció, mint az a szerencsétlen nő ott a sloziban! De… mi a fene történt? Vagy… akarom én ezt tudni egyáltalán? – remegett még mindig az író, miközben idegesen markolászta copfját.
- Mennyit sikerül felfognod a látottakból?
- Hát… Talán annyit, hogy… Ha jól láttam… Nincsenek meg a szemei… Kivágták mindkét szemét… Ugye? – kérdezte félve.
- Igen – bólintott Lázár – Ugyanakkor bármennyire is hihetetlen, nem ez a legdurvább része a sztorinak, de ezt gondolom láttad – várt ki a nyomozó, míg Gábor újra megszólalt:
- Hát… Azt láttam… Még… Hogy csurom véres volt a lábai közt. Mit tettek vele? – kérdezte félve.
- Még meg kell várnunk a pontos orvosi jelentéseket, de minden bizonnyal… Kivágtak ott… valamit – hajtotta le fejét Lázár.
- Hogy micsoda?! – hitetlenkedett Gábor, pedig ő is látta, amit látott.
- Ez még nem biztos, de minden bizonnyal… Szóval ez történt…
- Atyaúristen – huppant le ismét egy kis sámlira az író.
- Sejtésem persze van, de nem akarok semmit sem kijelenteni addig, amíg az orvos meg nem vizsgálta a nőt.
- De… Miféle állat képes ilyenre? Egyáltalán… Hogy történhetett ez meg?
- Fogalmunk sincs, de idővel mindent kiderítünk…
- Azt hiszem, kicsit már most alábecsülöd a gyilkost Pisti! – vágta oda Gábor.
- Látom beindult az a híres fantáziád! Mit akarsz ezzel mondani? – ráncolta szemöldökét a nyomozó.
- Ugyan! – legyintett – Írtam már hasonló brutalitást néhány regényembe.
- Hé! – emelte mutatóujját Lázár – De ez most nem egy regény, hanem maga a kibaszott valóság, te is láthattad! Más dolog valamit megírni, és megint más átélni!
- Persze, ebben igazad van, de nem érted a lényeget! Vagy csak nem akarod? – kérdezte.
- Áruld el zsenikém, mi a lényeg? – kérdezte gúnyosan.
- Idejön a város egyik legforgalmasabb helyére, a legforgalmasabb időpontban! Nézz csak szét, kik mennek itt el a wc előtt?
- A legtöbb beérkező vonat utasai erre jönnek, de ez mindegy. Rohadt sokan járnak erre.
- Ráadásul itt van majdnem szemben három telefonos bolt, a söröző, meg minden…
- Ezek nem olyan lényegesek! – vetette el a dolgot Lázár – Persze mindenkit kikérdezünk, de én tudom, hogy úgysem láttak semmit, mivel megszokták már a mindennapok során a forgalmat itt. Kinek tűnne fel bárki is, aki klotyóra megy?
- Ez is igaz – elmélkedett Gábor.
- De azt akkor sem akarom elhinni, hogy bejön valaki, kivágja a nő mindkét szemét, aztán pedig… Megcsonkítja…
- S mindezek után csurom véresen távozik a pályaudvarról – fejezte be a gondolatmentet Gábor.
- Nem volt csurom véres, erre odafigyelt – mondta Lázár.
- De valahogy előbb mégis meg kellett ölnie a nőt, máskülönben hogy végezhette volna zavartalanul a munkáját? Ráadásul abban sem lehetett biztos, hogy nem megy be más is a wc-re. És a pénzszedő kisöreg?
- Krisztiánék most kérdezik ki, de majd én is akarok vele beszélni. Ami pedig a gyilkosságot illeti… Nem láttad a nyakát a nőnek?
- Bocs, de azt már nem figyeltem meg – mondta kicsit gúnyosan Gábor.
- Először minden bizonnyal megfojtották az áldozatot, így esélye sem volt kiáltani a szerencsétlennek…
- Értem – hajtotta le a fejét az író, és határozottan érezte, hogy egyetlen porcikája sem kívánja tovább az ügyet.
- Nos? – kérdezte kitartóan Lázár – Mi a véleményed?
- Tudod – várt ki – A véleményem az, hogy nem szeretnék ezzel foglalkozni. Már annak sem örülök, hogy ezt látnom kellett. Jobb lett volna, ha nem is tudok róla.
- Sajnálom.
- Ahogyan te is mondtad az imént, teljesen más valamit megírni, és élőben látni.
Elfelejteni biztos nem fogom jó ideig, vagy talán soha, de ez nem nekem való Pistikém – rázta a fejét Gábor.
- Megértelek. Ha vársz pár percet, kimegyek veled. Rá kell gyújtanom, aztán beszélek én is a boltosokkal, bár nem lesz egyszerű.
- Miért?
- A használt telefonos gyerek lassabb, mint a Windows95, mivel innen látom, hogy szarrá van szívva most is. A mellette levő csóka arab, és láthatóan tiszta ideg. Tutira semmi papírja nincs, de ez most nem is érdekel. A kocsma vendégei meg úgy be vannak piálva, hogy bármit is mondanak, nem lehet teljes mértékben felhasználni a vallomásukat. A csövesek pedig… Azt inkább hagyjuk…
- Várj! – pattant ki valami Gábor fejéből – Ezért választotta a helyszínt! – emelte a hangját.
- Mi van?
- Te egy zseni vagy Pisti! – veregette meg a vállát – Lazán elsiklottunk a lényeges dolgok fölött! Hihetetlennek tartjuk, hogy egy ilyen helyen megcsinálta ezt a szörnyűséget, ugyanakkor direkt választotta ezt a helyszínt!
- Azt akarod mondani… Azt akarod mondani, hogy tisztában volt azzal, hogy bármennyire forgalmas is a pályaudvar, a nyomozás szempontjából hasznavehetetlen, mert a legtöbben nem láttak semmit, csak elhaladtak itt, aki meg láthatta, mind selejtes?
- Pontosan! Szóval látta mindenki, és mégsem látta senki. Talán előre kitervelte, vagy csak kurva gyorsan gondolkodik, és rögtönzött. Ne tudom, melyik a rosszabb.
- Ezt látod én sem. Mindig is utáltam, ha egy gyilkos túl okos volt. Ez pedig sajnos nagyon precíz „munkára” vall – ismerte el Lázár.
- Azt hiszem most feladták a leckét neked is – csapott a vállára.
- Elleszünk itt egy darabig, az biztos. Ennél már csak egy dolog aggaszt jobban: Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó. Ez csak a kezdet.
- Elismerem, én is így gondolom – bólogatott az író – Csak mindkettőnkkel más mondatja ezt. És most mindketten külön utakon folytatjuk. Remélem, megértesz Pistikém… Ez már nem nekem való.
- Már, hogyne érteném meg? Én voltam a hülye, hogy iderángattalak, de most hagyjuk is – legyintett – Induljunk, kikísérlek.
- Rendben van – bólintott az író, még mielőtt azonban elindultak volna, a nyomozó feltette a kérdést:
- És most? – kérdezte István, mintha tudná, hogy Gábor valami lényegeset fog mondani.
- Most felkapom Evelint, és a lehető leggyorsabban elhúzunk valami melegebb tájra. Várni akartam az utazással, de inkább most lépek le. Megyek és beszélek is vele. Aztán remélem, mire hazajövök, elkapod ezt a szemét szadista állatot!
- Őszintén bízom benne! – mondta hihetetlen komolysággal és haraggal az arcán Lázár, majd elindultak fölfelé…

 folyt.köv.