9.

Gábor, miután elhagyta a pályaudvart és ezzel együtt a borzalmak színhelyét, nem hívta fel Evelint.
Egy kis ideig egyedül akart lenni, és most azt sem bánta, ha előbb ér a közkedvelt kis szórakozóhelyre, mint párja.
Bár a fél várost át kellett utaznia valamennyi tömegközlekedési eszközzel, de mégsem hívott taxit.
Próbálta kicsit szellőztetni fejét, elterelni a gondolatokat és a szörnyű képeket, ám ez a mínusz tíz fokos hideg ellenére sem sikerült.
Útközben persze többen kértek tőle autógrammot, mivel sokan felismerték, és néhányan a villamoson vagy a buszon utazva is az ő könyvét olvasták.
Erőltetett némi kis vigyort az arcára, és mondott is valamit, de sehogyan sem tudott szabadulni attól a látványtól, ami a pályaudvar mellékhelységében fogadta.
Úgy hitte, az igazi mocsok és az emberi lealjasodás csúcspontja csak a mozikban és az írók képzeleteiben születhetnek meg, de most bebizonyosodott, hogy ez egyáltalán nem így van.
Kicsit talán önmagát is a felelősségre vonhatók közé sorolta, mivel rengeteg gyilkossághoz, és rengeteg emberi szörnyeteg megszületéséhez óriási segítséget nyújtanak a filmek és a regények.
Gábor eddig sosem érzett hasonlót, de most komolyan elgondolkodott az ő saját felelősségén is.
Egyedüli reménye abban volt, hogy Evelinnel együtt elutaznak valami tengerparti helyre egy kicsit pihenni, és így talán valamelyest képes lesz leküzdeni a borzalmakat.
Tervei közt szerepelt, hogy fiát is magával viszi, de gyorsan rájött, hogy az most minden esetben elég furcsán venné ki magát.
Ezért aztán úgy döntött, hogy hazatérése után a kis Martinnal is eltölt egy hosszú hetet, amint már az idő is jobb lesz.
Gábor nem sokkal nyolc óra előtt ért a korábban megbeszélt törzshelyre, az Amazonasba.
Az író vett egy doboz cigit, kért egy sört, majd leült az egyik asztalhoz.
Evelin ekkor még nem volt ott, de Gábor észrevett egy üzenetet a telefonján, melynek feladója Evelin volt:

„Fél 9 körül ott leszek! Csók!”

Írta, és ezt olvasva meg is nyugodott Barabás Gábor. Rágyújtott, és közben örömmel itta sörét.
Minden egyes slukkal és korttyal valamelyest felszabadultabbnak érezte magát, közben igyekezett nem gondolni semmire sem, és itt szerencsére nem is zargatták aláírásokkal vagy kérdésekkel.
Egyfajta pótcselekvésként Gábor újra megigazgatta a haját, majd imádott tűjével rögzítette azt.
Majdnem benyelte a korsót, ahogy hátulról valaki váratlanul rávetette magát:
- Itt az én kis íróm! – csókolta meg Evelin.
- Szia, Kicsim! – mosolygott Gábor – Majdnem lenyeltem a korsót, úgy megijesztettél!
- Bocs! – dobta le a kabátját és táskáját – Régóta vársz?
- Most jöttem pár perce.
- Hé! – ismerte fel a helyzetet Evelin – Tudtommal három éve nem dohányzol!
- Új időszámítás kezdődik – válaszolt a tőle megszokott stílusban Gábor.
- Ez most komoly?
- Csak viccelek – emelte megadásra kezeit az író – Csak húzós volt a nap, szóval kurvára kivagyok. Ez minden.
- Mi volt a pályaudvaron? – jött az igazából várható kérdés Evelintől, és ekkor Gábor újra a korsó után nyúlt.
- Semmi különös. Otthagytam őket, nem akarok ezzel foglalkozni.
- Hogyhogy? Ez nem vall rád – mosolygott a nő.
- Én író vagyok, nem nyomozó. Nem rám tartozik – terelte volna tovább a szót, de a lány észrevette a turpisságot:
- Valami komoly dolog történt, igaz? – kérdezte halkan.
- Tudod… – vett nagy levegőt Gábor – Nem volt egy leányálom látni a dolgokat ott. Éppen ezért a te érdekedben sem szeretnék erről beszélni. Nem akarom, hogy ilyen szar dolgokról tudj. Hidd el, nem véletlen nem foglalkozom vele. Csak arra kérlek, hogy érts meg, és ne erőltesd, hogy beszéljek róla. Megkérhetlek erre? – fogta meg Evelin kezét.
Ezt követően a lány is észrevette Gábor szemében a döbbenetet, így természetesen nem erőltette a dolgot.
- Rendben van – bólogatott – Ahogy szeretnéd.
- Köszönöm! De ezzel még nincsen vége az estének – mondta sejtelmesen.
- Mi tartogatsz még?
- Szeretném, ha mihamarabb elutaznánk pár napra. Mondjuk a jövő héten. Mit szólsz? – kérdezte.
- Ez most komoly? – csillantak fel Evelin szemei.
- A legkomolyabb! A jövő héten akár, vagy az utána következő héten. Mit szólsz?
- Akkor inkább… Két hét múlva jó? Szólnom kell a főnökömnek, szabit kell kivennem, meg ilyenek. Két hét múlva már biztosan el tudom intézni, ha most szólok. Jó így? – mondogatta nagy izgalmak közepette a nő, miközben folyamatosan csókolgatta Gábort.
- Akkor két hét múlva. Az talán nekem is egyszerűbb.
- És hova megyünk?
- Spanyolországra gondoltam. De ezt még megbeszéljük később. Mit szólsz az ötlethez? – kérdezte a férfi.
- Nekem tökéletesen megfelel, csak végre együtt lehessünk nyugodtan, zavartalanul.
- Addig még én is bepótolom a mai elmaradt szánkózást Martinnal, szóval rendezem a sorokat, mielőtt elmegyünk.
- És mi lesz a dedikálásokkal, a televíziós szereplésekkel meg ilyenekkel? – aggódott Evelin.
- Azt bízd csak rám, megoldom – simogatta meg a nő arcát, majd heves csókolózásba kezdtek.
- Nem megyünk haza? – kérdezte suttogva a nő.
- De – bólogatott a férfi – Nagyon sürgősen húzzunk el innen – mondta, majd tíz perccel később már kocsiban ültek, úton hazafelé…

folyt.köv.