14.

 Nem sokkal később Gábor már Lázár irodájában volt, ahol türelmetlenül várta őt unokabátyján kívül Noémi és Krisztián.
Mind leültek az asztal köré, majd Lázár egy nagy dossziét rakott az asztalra.
- Minden rendben volt a reptéren? – kérdezte az írót.
- Ja – bólintott – Már úton vannak Belgium felé.
- Remélem nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy elég szarul nézel ki.
- Tudom. De most inkább melózzunk – sürgette a dolgot Gábor.
- Iszol valamit? – kínálta Krisztián.
- Egy pohár víz jól esne – válaszolt, majd miután megkapta az italt, bevett kettő szem Frontint.
- Kell az most neked? – szólalt meg Noémi.
- Most kell a legjobban – válaszolt szűkszavúan Gábor.
- Akkor kezdjük – köszörülte meg a torkát Lázár – A nőt, akit megöltek a pályaudvaron Németh Beatrixnak hívták.
- Pazar – bólintott az író – És akkor mi is történt vele valójában?
- Egész egyszerűen átvágták a torkát, kivágták a szemeit, és ami a legdurvább, hogy egész egyszerűen széttrancsírozták a méhét – halkult el.
- Szóval a szem, és a méh.
- Pontosan. Érdekelnek a fotók?
- Véletlenül sem – utasította el Gábor.
- Úgy hisszük, hogy valamit üzenni akart ezzel a gyilkosunk – mondta Krisztián, majd Noémi vette át a szót.
- A szemeit nyilván azért vágták ki, hogy valamit „ne lásson többé” – vélekedett.
- A méh pedig valami rituális szertartás lehet – mondta Lázár.
- Miféle szertartást lehet végrehajtani egy forgalmas helyen? Most még nem áll össze – vélekedett az író.
- Talán mindjárt világosabb lesz – válaszolt megint István – A nőnek volt egy nyolc éves fia.
- És miért csak volt? – vágott bele azonnal Gábor, és ekkor megint Noémi folytatta:
- A nő fia, Zolika is eltűnt az anyja halála után nem sokkal. Kiderítettük, hogy a gyilkosság napján a srác még benn volt az iskolában.
- Vajon akkor is, amikor az anyját megölték? – jött a kérdés Gábortól.
- Mivel napközis volt, igen. Szépen eltöltötte ott az időt, ebédelt majd megírta a leckét, aztán semmi. Ő is eltűnt. Azt azonban még mostanáig sem sikerült kideríteni, hogy hol laktak, és miből éltek.
- Az apa?
- Róla semmi hír. Olyan a szerencsétlen nő, mint egy szellem – dőlt hátra székében Krisztián, majd ismét Lázár következett.
- Mindössze a nevét tudjuk egy, a helyszínen talált szolárium bérletről.
- Ez minden? – nézett értetlenül Gábor.
- Attól tartok igen – mondta Lázár.
- Szóval akkor még a neve sem biztos. Egy szolibérletet használhat bárki más is. Esetleg egy barátnő, vagy bárki, akinek kölcsön adják, és még érvényes. Nincs igazam? – tette szét kérdőn kezeit Gábor.
- Tudod Gabeszom – dőlt előre Lázár – Ez kurvára ciki. Ilyennel még nem is találkoztam, hogy egész egyszerűen semmit nem tudunk. A megadott címükön sem lakik senki jó ideje, csoda, hogy áll még az a ház. Egyedül a nő neve biztos.
- És miből gondolod? – hitetlenkedett, de Krisztián most közbe szúrt:
- A világért sem akarnálak megsérteni, de mi vagyunk a nyomozók.
- Az tök jó, meg minden, de akkor most mit is nyomoztatok ki? – kérdezte gúnyolódó hangnemben az író.
- A gyerekről megvannak az adatok az iskola által.
- Vagy úgy! – roskadt most kicsit magába Gábor. Erre ő sem gondolt – Bocs fiúk – emelte kezét – Nem akartam okoskodni.
- Nem téma – mondta Krisztián – Mind fáradtak vagyunk.
- Lényeg az, hogy az apa kiléte cseppet sem pontos.
- Ezt nem értem – hitetlenkedett Gábor – Az iskolának minden infót tudnia kéne a gyerek szüleiről, nem? – tárta szét kezeit az író.
- Éppen ez a baj – szólt közbe Noémi – Az apáról egyetlen sor sincsen a naplóban sem, és a többi dokumentumban sem. Mintha mindent eltüntettek volna szándékosan, vagy én nem is tudom.
- Látnod kellett volna az iskola igazgatóját – mondta Lázár – Rég láttam valakit ennyire zavarban. Láthatóan ő maga is ledöbbent, hogy ez hogyan történhetett meg – gyújtott rá, majd Krisztián tért ki egy újabb fontos dologra:
- Nálad van a másik levél?
- Ó, persze! – kezdett kotorászni farzsebében az író – Parancsolj! De asszem már alaposan összefogdostam – nyújtotta át.
- Nem téma! – legyintett újfent Krisztián – A másikon se volt egyetlen kibaszott nyom sem – vizsgálgatta a levelet immár.
- Tényleg Gabesz! – kapta fel a fejét Lázár – Ki is az a Daniel Jones? Meg milyen regény volt ez? Egyáltalán miért így címezte a levelet?
- Fogalmam sincs – csóválta a fejét Gábor.
- Talán egy beteges rajongó? – vélekedett Noémi.
- Van valami köze a gyilkosságnak a regényhez? – jött a legfontosabb kérdés Lázár Pistitől.
- Nem gondolom – válaszolt – Pontosabban a kérdésedet nem értem. Arra vagy kíváncsi, hogy a regényben történt-e hasonló eset?
- Valami ilyesmire, igen – bólintott unokabátyja.
- Szerintem nem. De Noémi olvasta a regényt, ő jobban el tudja dönteni, hogy van-e bármiféle összefüggés – nézett kérdőn a nőre, aki rögvest meg is válaszolta a feltevést.
- Biztos vagyok benne, hogy nincs. Ez csak egy „választás” volt a rohadéktól, hogy ezt a nevet használta. Azt sem tudhatjuk biztosan, olvasta-e a könyvet, vagy csak a neten a tartalmat nézte-e át.
- Miről szólt a regény? – kérdezte Krisztián.
- Ennél az írásnál kicsit túlzásba vittem a dolgokat. Minél felkavaróbbat, minél brutálisabbat és megdöbbentőbbet akartam írni, és ez túl jól sikerült. Átestem a ló túlsó oldalára, és sok helyen nem is árulták a könyvet.
- Bukás volt? – kérdezett Noémi.
- Nem, semmiképpen nem volt bukás, de messze van az előző regények sikereitől. Ráadásul, míg a régieket ma is megveszik leértékelve, ez a kutyának sem kell. Apósom múltkor ezzel fűtött be – fintorgott.
- Miért volt túl brutális? Úgy értem, mi történt ebben a… Mi is a címe?
- A Gonosz mosolya – válaszolt Noémi.
- De gondolom, nem szimpla kaszabolásokról van benne szó, igaz? – nézett sejtelmesen Krisztián.
- Hát… Az igazság az, hogy brutális gyermekgyilkosságok vannak benne, elég részletesen leírva – mondta, mintha kicsit elszégyellte volna magát.
- Hogy a faszba jutnak ilyenek eszedbe? – kapta fel a vizet Lázár.
- Hé! – förmedt rá a beszedett Frontin ellenére még most is ingerült Gábor – Én csak egy regényt írtam, ami egy bizonyos korosztálynak és érdeklődési körnek szól! Csupán megírtam, nem tehetek róla, hogy más meg is csinálja! Nehogy még a végén engem tegyél felelőssé!
- Ne hárítsd el magadról a saját felelősségedet! A gyilkos bizonyára olvasta a regényt, nem véletlenül választotta ezt a „művésznevet!” Most meg itt basztat minket! – csapott az asztalra a dühös Lázár.
- Javasolnám, hogy nyugodjunk meg! – vette át újra a szót Noémi, majd valóban elcsendesedtek a többiek.
Akiknek kellett, azok magukba szálltak, Krisztián pedig öntött magának egy csésze hideg kávét.
- Rád férne a pihenés – mondta most halkan Lázár Gábornak.
- Kurvára kivagyok – temette tenyereibe arcát az író.
- Akkor most menj haza Evelinhez, és aludj pár órát. Holnap felhívlak.
- Élek a lehetőséggel! – mondta Gábor, miközben kihúzta hajából a még „régi” hajtűt, és új copfot csinált a most kissé kócos hajból.
A művelet elvégzése után felállt székéből, és a kijárat felé vette az irányt.
Mielőtt kilépett volna, Lázár utána szólt:
- Egy dolgot még tudnod kell Gabesz!
- Csakugyan? – fordult vissza enyhe érdeklődéssel – Mi volna az?
- Talán még nagyobb lesz az inspiráció – vigyorgott.
- Azzal így sincs gond! De kinyögöd végre? – sürgette.
- Persze! – bólintott, majd mondta a lényeget – A gyilkos pontosan tudja, hogy nagy valószínűséggel meg fogod találni, de legalább felismernéd őt.
- Ezt miből gondolod? – vált érdeklődőbbé a férfi tekintete.
- Az első levélben utalt rá, hogy végig ott volt a pályaudvaron a helyszínelés alatt, igaz?
- Igen. És?
- A pályaudvaron és így az aluljáróban is több helyen kamerák vannak elhelyezve. Ezeknek a felvételeit akartuk megnézni, de sajna az összes kábelt elvágták, így azok semmit sem rögzítettek.
- Ez még nem biztos – rázta a fejét Gábor – Lehet, hogy már régóta nem működnek. Láttad te azokat a vezetékeket a fejed felett? Lóg lefele mindegyik, simán elvághatta, vagy elszakíthatta bárki.
- Na ja! – állt fel sejtelmes tekintettel Lázár – Csakhogy az előző napi felvételek tökéletesen megvannak. Csak az hiányzik, ami a gyilkosság napján történt.
Az emberünk jól tudta, mit kell kiiktatnia ahhoz, hogy „elbújhasson.”
- És mi ebben a bizonyíték? Azt akarod mondani, hogy „várt rám?” – kérdezte hitetlenkedve.
- Pontosan azt! – vágta rá – A rohadék jól tudta, hogy te is ott leszel a helyszínen, ahogyan azt is, hogy megnézzük, pontosabban megnéztük volna a felvételeket. Éppen ezért előtte elvágta a kábeleket, mert félt, hogy fel, vagy meg fogod ismerni jellemvonásai, viselkedése alapján. Ezért is kerültél te a képbe. Fura, nem? – vigyorgott – A szemét jobban tart tőled, mint tőlünk.
- Ezt most vegyem bóknak? – gúnyolódott.
- Kérdezd meg a gyilkostól.
- Nem kell aggódnod Pisti! – mondta magabiztosan – Hamarosan így vagy úgy, de lesz alkalmunk találkozni vele. Efelől nincsenek kétségeim – mondta, majd kilépett az ajtón…

folyt.köv.