17.

 Az épületbe való bejutás nem volt túl nehéz feladat, mivel a főbejárat olyan mértékben meg volt rongálva, hogy azon bárki gond nélkül bejuthatott.
Ezt a belül alvó, saját vizeletében fekvő hajléktalan is alátámasztotta.
A nem túl bizalomgerjesztő bérház és a meglehetősen elhanyagolt belső udvar beindította Gábor fantáziáját:
- Azt a kurva… - ámult.
- Mi van már megint? – kérdezte unott hangon Lázár.
- Itt fogom írni a következő regényemet! Csak leülök az udvar közepére, és írni fogok reggeltől estig!
- Csakugyan? Amíg ki nem lopják a kezedből a tollat. A segged el sem érné a széket, már kihúznák alólad. Aztán mehetsz a kapualjba, és összebújhatsz azzal a bepisálós csókával.
- Tényleg kell neked egy könyv – csóválta fejét az író.
- Leginkább az kéne, hogy csendben maradj. Még a végén szemet szúrunk valakinek.
- Itt? – kerekedtek ki Gábor szemei – Mégis kinek? Dr. Frankensteinnek?
- Ha tudtam volna, hogy be nem áll a pofád esküszöm, hogy nem hozlak magammal! Eltereled a figyelmemet!
- Hol lakik a csaj? – tért a lényegre Gábor.
- A negyediken.
- A lift gondolom felejtős.
- Nincs a házban lift – közölte a rossz hírt Lázár.
- Egy hétemeletes kecóban nincsen lift?
- Képzelje Író úr, hogy nincs!
- Mondtam, hogy felejtős – nyugtázta csalódottan az író.
- Abban sem vagyok biztos, hogy a lépcső nem fog leszakadni alattunk. Induljunk! – adta ki az utasítást a nyomozó, majd elindultak fölfelé.
Természetesen már a második emeletnél lihegtek:
- Nem lehetne kicsit halkabban? – suttogta Pisti – Úgy nyögsz, mint egy betépett rendőrkutya.
- A kutyák nem szoktak nyögni! Az egyik regényemben volt egy…
- Szarok a regényedre! – intette le – Légy oly kedves halkabban!
- Meglep, hogy ilyen szépen is tudsz beszélni. A „Gabeszom” hol marad?
- Anyádnak a picsáját, Gabeszom!
- Így már valamivel jobb – mondta az író, ám mielőtt folytatta volna mondókáját, felértek a negyedik emeletre.
- Hogy hívják a csajt? – kérdezte már valóban suttogva „Gabesz.”
- Vanessa – válaszolt Lázár – Mindenki csak Vanessának ismeri.
- Szép név egy prostinak. Melyik az a lakás?
- A folyosó legvégén, az a régi faajtós. Látod? – mutatta a nyomozó.
- Igen!
- Akkor indulhatunk?
- Csak ön után, nyomozó úr! – engedte előre unokatestvérét Gábor, aki el is indult.
Most is nagy volt a csend, mindössze az utcáról szűrődött be tompán a rendőrautók szirénázása.
A két férfi megtorpant az ajtó előtt, majd óvatosan leselkedtek a kis ablakon, de semmit nem láttak.
Nem csak a folyosón, de a lakásban is vak sötét volt.
- Úgy látszik nincs itthon – mondta csalódottan Gábor.
- Vagy épp a szobában „melózik.”
- Akkor most mi legyen? – érdeklődött a hajtűjével bajlódó író, majd Lázár óvatosan megbökte lábával az ajtót, ami lassan ugyan, és hangosan nyikorogva kinyílt.
Ekkor mindketten döbbenten egymásra néztek, majd fegyverüket kibiztosítva beléptek a lakásba:
- Maradj mögöttem – suttogta Lázár, majd megszokásszerűen a villanykapcsoló után kutatott, és meg is találta azt.
Hirtelen világosság gyúlt a lakásban, így az is kiderült, hogy nem is olyan kicsi a kégli, mint gondolták.
Természetesen olyan volt belülről, mint az egész épület kívülről. Omladozott a vakolat, penészesek voltak a sarkok a ronda sárgára festett konyhában.
Az évek során beivódott erős cigarettaszag és az abrosz nélküli asztalon heverő csikkekkel teli hamutál sok mindent elárult.
A lámpa csak ímmel-ámmal pislákolt, mintha mindössze másodpercei lennének hátra, mielőtt végleg kialszik.
Meglehetősen hosszú volt a folyosó, baloldalon két ajtó, a folyosó végén pedig egy ajtó nélküli nagy helység nyílt, amely minden bizonnyal a nappali akart lenni.
- Maradj itt – súgta Lázár Gábornak.
- Rendben – engedelmeskedett az író, majd fegyvere kissé megremegett kezében, pedig többek közt ennek sem lenne szabad megtörténnie Frontin szedése alatt.
Lázár Pisti lassan de biztosan előrement, majd amikor odaért a nappalihoz, felkapcsolta ott is a villanyt.Gábor kíváncsian fürkészte unokabátyja reakcióit, ahogyan az leengedi a fegyvert, és lehajtott fejjel fúj egy nagyot.
- Mi… Mi az? – kérdezte félve Barabás.
- Tedd el a fegyvert, és gyere ide. Essünk túl rajta – hívta oda az írót, aki szinte azt a pár lépést is futva tette meg.
A látványtól újra szája elé kapott, és öklendezni kezdett:
- Szerintem az a klotyó – mutatta az ajtót Lázár, és Gábor már rontott is be, hogy újra telehányja a nem túl higiénikus külsejű wc-t.
Dolga végeztével holtsápadtan visszatért a nappaliba, ahol egy szőke hajú csont sovány nő meztelen holtteste hevert az ágyon.
A fehér paplant vörösre festette az áldozat nyakából elfolyt vér.
- U… Ugyanaz? – kérdezte száját törölgetve az író, aki Pistitől nem sokat látott.
- Nem egészen. Neki meghagyták a szemeit, és máshol sem csonkították meg. Viszont ha közelebb jössz, szerintem találsz itt valami érdekeset – mondta sejtelmesen a nyomozó, s Gábor bár vonakodva, de előrébb sétált.
Ekkor vette észre, hogy a szerencsétlenül járt Vanessa torkát átszúrták, méghozzá egy hajtűvel.
Ám nem csak a szúróeszköz volt érdekes, hanem egy darab cetli is, amit szintén keresztül döftek a hajtűvel.
Lázár gumikesztyűt húzott, amelyből mindig a zsebében tartott egyet mondván: sosem lehet tudni.
Legnagyobb bánatára most igaza lett. A levelet óvatosan letépte a tűről, majd átadta Gábornak.
- Ott egy újságpapír a földön. Azzal fogd meg! – mondta, majd az író így is tett, és hangosan olvasni kezdett:

 Drága Művész Úr!

Őszintén sajnálom, hogy ismét elszalasztottunk egy lehetőséget, s így nem találkozhattunk.
Mindegy is, mert bárki találja meg ezt a levelet, Ön úgyis olvasni fogja.
Remélem, megérti, hogy nem tehettem mást.
Ez a hölgy nagyon szerencsés, gyorsan játszottam vele, így nem kellett sokáig elviselnie a vereség fájdalmas pillanatait.
Ő nem része a terveimnek, így kíméletesen jártam el vele.
Ha tetszik önnek a hajtű, csak mossa le, és használja bátran!
Most zárom soraimat, mert rengeteg még a tennivaló, de az idő véges.
Hamarosan találkozunk!

Üdvözlettel legnagyobb rajongója:

Daniel Jones

Gábor szíve oly hevesen vert az idegességtől, hogy észre sem vette, ahogy lecsúszik az újságpapír, amivel a levelet fogta, és már csak csupasz kezével szorongatta a véres lapot.
Mikor nagy nehezen újra magához tért, azt látta, hogy a hüvelykujjánál a tinta teljesen elmosódott azon a részen, ahol fogta a levelet.
- Hé! – förmedt rá Pisti – Tele lesz az ujj…
- Csöndet! – intette le most Gábor unokatestvérét – Gyere ide! – mondta ellentmondást nem tűrve, s Pisti látta az író szemeiben, hogy valami nagyon fontosat akar közölni, ezért odalépett.
Rutinosan, suttogva tette fel a kérdést:
- Mi a baj, Gabeszom?
- A tinta – suttogott ő is a papírra mutatva – A tinta teljesen elmosódott. Még meg sem száradt a papíron – mutatta, s ekkor tágra nyíltak Lázár szemei:
- Tudod, hogy ez mit jelent? – kérdezte Gábort.
- Van egy sejtésem.
- Akkor vedd elő a fegyveredet. Itt van még a rohadék – mondta Lázár, és ekkor a bejárathoz legközelebbi ajtón valósággal kirobbant valaki.
Gábornak és Pistinek még feleszmélni sem maradt ideje, a fekete ruhás maszkot viselő alak már rohant is a kijárat felé, menekülés közben a villanyt is lecsapva, ezzel megnehezítve a két férfi dolgát:
- Utána! – üvöltött Lázár, de mire a szó végére ért már ők is futottak fegyverrel a kezükben.
Csak abban bíztak, hogy a koromsötét lépcsőházban a lefelé futás megnehezíti a tettes dolgát is. Miközben ők is loholtak lefelé, csak a menekülő körvonalait látták olykor.
A gyilkos nagy előnyre tett szert, mert míg Gáborék a harmadik emeletnél járhattak, az üldözött már majdnem a földszinten volt:
- Lőj már! – üvöltött Gábor.
- Nem tudok, semmit sem látok! – válaszolt, ám ekkor valóban lövések kényszerítették földre a két férfit, csak ezeket a tettes adta le rájuk.
- Akkor majd én! – kiabálta az író, majd óriási kockázatot vállalva s ezzel nagy butaságot téve felállt, és viszonozta a tüzet.
Látni ugyan nem látott semmit, csak vaktában lőtt a vélt irányba.
Lázár szinte azonnal visszarántotta őt, miközben üvöltött vele:
- Te idióta seggarcú copfos barom, meg akarsz halni?!
- Lehet, hogy eltaláltam!
- Anyádnak a picsáját találtad el, ő előnyben van a földszintről, mi viszont lószart sem látunk! – teremtette le, majd a lövések befejeztével folytatták az utat lefelé, de már sokkal lassabban, és óvatosabban.
A földszinten és az udvaron tisztának tűnt a levegő, és a kapualjban heverő hajléktalan is megriadt a nagy hangzavarban:
- Merre ment? – kérdezte türelmetlenül Pisti a férfit.
- Hátttttéééénnnn… Nem is tudom…
- Merre ment?! – ismételte immár üvöltve.
- Háttt…. Arra? – mutatott valamerre.
- Ezt most kérdezed, vagy mondod? – szólt közbe Gábor.
- Biztosan bulizik egy jót – röhögött a hajléktalan, ám ezzel a viccel tippet is adott Lázárnak.
- A diszkó! Ott van az a diszkó a túloldalon! Csak ott tud elvegyülni! Induljunk! – rohant tovább Lázár, mögötte pedig szorosan az író is…

folyt.köv.