18.

 Gábor és István nem törődve semmivel vágtak át a főváros egyik talán legforgalmasabb útján, miközben a villamos is akadályozta őket.
Mindketten tudták, nagyon könnyen előfordulhat az, hogy feleslegesen sietnek a szórakozóhelyre.
Egészen addig csak feltételezés volt, hogy odament a gyilkos, míg meg nem látták a diszkó bejárata előtt a földön heverő nagydarab kopasz fickót:
- Veled meg mi történt? – tegezte le rögtön Gábor.
- Semmi közöd hozzá, seggfej! – teremtette le fejét fogva a kidobó, majd Lázár vette kézbe a dolgokat, és az igazolványát:
- Nagyon is sok közünk van hozzá zsíros képű! Mi történt?! – kiabált rá, s erre az ajtónálló kicsit meg is torpant, és készségesen válaszolt:
- Egy fekete ruhás csuklyás köcsög leütött! Meg akartam állítani, de már eleve futott, és leütött, aztán meg eltűnt!
- Van ennek a hodálynak hátsó kijárata?
- Van! – bólintott a kopasz – Ott hátul! – mutatta.
- Ki gondolta volna, hogy a hátsó kijárat hátul van – rázta a fejét Gábor.
- Maradj itt, és lehetőleg senkit ne engedj se ki, se be! Világos? – utasította Lázár a kopaszt.
- Világos! – fogta még mindig sajgó fejét, majd Gáborék bementek.
Valósággal üvöltött a zene, és természetesen zsúfolásig tömve volt a hely, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni.
A két férfi alaposan kilógott a sorból az őrjöngő fiatalok közt.
Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. A srácok egytől-egyig izompólóban vedeltek és szívtak, a lányok legszebb és legizgatóbb testrészeit pedig alig takarta valami kis ruhadarab.
Roppant nehéz dolga volt a két férfinak.
Amint lehalkult a zene, sejtetve a másodperceken belül érkező dübörgést, a fiatalok is elhallgattak, sőt, a legtöbben le is hajoltak „átérezvén” a hangulatot.
Ez azonban most nagyon jól jött Gábornak és Pistinek, akik a ritkuló tömegben a terem másik végében észrevették a határozottan előretörő tettest.
- Ott van! – kiáltott fel Pisti, de mielőtt elindultak volna, Gábort az egyik nyálas képű srác visszafogta:
- Hé, nem te vagy az a könyves csóka?
- Nem! – üvöltötte – Engedj el! – próbálta lerázni magáról a nem kívánatos fiút, de azt nem volt egyszerű lekoptatni:
- Pedig nagyon hasonlítasz rá, tudsz róla? – fogta továbbra is Gábor vállát, aki megelégelve a dolgot fordulásból egy hatalmasat ráfejelt a srácra, aki persze azonnal össze is esett.
Természetesen máris villantak a vakuk, minden lehetséges módon készültek a fényképek, s ekkor újra beindult a dübörgés.
Hirtelen önkívületi állapotba került fiatalokkal, és égbe emelt kezek tömkelegével kellett szembesülniük Lázáréknak, ami újra nehézzé tette a tájékozódást:
- Nincs itt egy kurva villany? Már megint elvesztettem! – dühöngött Lázár előretörve.
- Ha most itt elkezdünk villanyt keresgélni, végképp eltűnik! Így is előnyben van a rohadék! Jobb ötletem van! – mondta Gábor, s nyomozó rokona ekkor már rosszat sejtett, de ideje nem volt megállítani az írót.
Barabás ugyanis elővette fegyverét, majd rutinosan felfelé tartva a fegyvert kétszer is elsütötte azt.
- Baszd meg, ne! – üvöltött rá Pisti, de ez már a veszett fejsze nyele volt.
A Gábor által leadott lövések után a fiatalok sikítva menekültek kifelé, ha lehet, még nagyobb lett a hisztéria, mint előtte volt.
Az író pont az ellenkező hatást érte el, mint amit várt. A menekülő tömeg kis híján őket is elsodorta:
- Ezzel mégis mi volt a célod? – érdeklődött viszonylag higgadtan a nyomozó.
- Azt hittem, hogy lebuknak, vagy valami, és így könnyebben át tudjuk verekedni magunkat a tömegen – mondta riadt tekintettel Gábor.
- Akkor semmi értelme nem lesz az egésznek, ha ezek közben halálra tapossák egymást! Imádkozz, hogy ne így legyen! – válaszolta Lázár, és Gábor valóban imádkozni kezdett, hogy meggondolatlanságának ne legyenek halálos áldozatai.
Rövidesen aztán kiürült a terem, és első körbetekintésre szerencsére nem láttak a földön heverve egyetlen fiatalt sem.
Mindössze a kopasz kidobó rohant be meglehetősen zaklatottan:
- Mi a büdös franc volt ez? – kérdezte lihegve.
- Nem megmondtam, hogy ne engedj ki senkit? – erőltetett szemrehányást Lázár.
- De én…
- Ezt már úgyis baszhatjuk, igaz, író úr? – nézett dühösen Gáborra.
- Na jó, elismerem! – emelte hangját, mintha még neki állna feljebb – De azért a hátsó kijáratot csak megnézhetjük, nem?
- Ha kibírod lövöldözés nélkül, akkor igen! Induljunk! – adta ki az utasítást Lázár, de természetesen a hátsó ajtó megszemlélése már csak amolyan kötelező feladat volt.
Magányosan, tárva-nyitva mozgatta olykor egy kis szellő, de ez volt minden.
- És most mi lesz? – kérdezte félve Gábor.
- Húzzunk innen! Lehet, hogy már reggelre lesz folytatása az ügynek.
- Miből gondolod?
- Leütötted azt a gyereket nem?
- Csak lefejeltem.
- És mindezt legalább nyolc másik le is fényképezte. Túl nagy felfordulást csináltunk ahhoz, hogy elsumákoljuk a dolgot.
- Akkor mit javasolsz?
- Menjünk vissza a kocsihoz. Én hívom Krisztiánt és Noémit, te pedig eltűnsz!
Nem kell, hogy itt lássanak, bár szerintem ez úgyis ki fog derülni.  
- Abból nagy gáz lesz? – kérdezte félve Gábor.
- Mivel rólad van szó, talán nem. Most kivételesen jól fog jönni az ismertséged.
- Sajnálom, hogy így elszúrtam – mondta bűnbánóan az író.
- Erre most nincs sok idő, de amúgy sem hibáztatlak. Ahhoz képest, hogy még csak rendőr sem vagy, jól nyomod!
- Kösz, de tudom, hogy valójában nem ezt gondolod.
- De igen! – mondta határozottan Lázár – Én biztosan nem vettem volna észre a tintafoltot a papíron. Jól csináltad, csak kicsit gondolt át jobban mit teszel. Ez a véres valóság, és nem egy regény. Oké?
- Oké! – bólintott az író.
- Akkor most húzzunk innen. Hosszú lesz az éjszaka…

folyt.köv.