20.

 Az egykor szebb napokat is megélt író nem beszélt a levegőbe, néhány órával később már saját lakásán volt, ahol majdnem két hete nem járt már.
A postája tele volt, a néhány számla mellett alig fértek el a rajongói levelek.
Gábor sokszor nagyképűen kezelte az ilyen írásokat, és olvasatlanul a kukába dobott néhányat.
Néha furdalta is a lelkiismeret, mert amikor még csak bontogatta szárnyait szinte vágyakozott egyetlen pozitív szóra is, bíztatásra, mostanra pedig rajongói klubjai is lettek az interneten.
Az üllői kis lakásban szétnézve büszkén mondta hangosan:
- Végre itthon vagyok! Ugye hiányoztam? – nézett szét, de válasz nem érkezett.
Olyan érzése támadt az írónak, mintha a kis lakás megharagudott volna azért, hogy gazdája ilyen sokáig elhanyagolta:
- Jól van, na! – simogatta a falakat – Mindjárt elmosogatok, kiporszívózok, felmosok, aztán ágyneműt húzok! Egész nap csak veled leszek! Faszául kiganézlak téged is, de előtte magamat kell tisztába tennem! Azt mondta ez a hülye nő, hogy teljesen tróger vagyok! Normális ez? – kerekedtek ki a szemei, majd ledobta szatyrait, és folytatta:
- Most őszintén, normális ez? – ismételte – Csak azért, mert csúszott a borotválkozás, és néha kicsit bepiálok? Megtehetem, nem? Egyengette valaki is az én utamat évekkel ezelőtt? Senki! Mindent, amit elértem, azt csak magamnak köszönhetek! – mondta egyfolytában, majd hűtőjéből kivett egy sört.
- Most meg nem ihatok meg pár sört, mert egyből tökön akarnak rúgni érte! Engem, érted? Engem! – kiabálta – Olyan sztorikat írok, amitől még a legerősebb idegzetűek is bokán fossák magukat, a regényeimet viszik, mint a cukrot! És te, kis lakásom bár nem vagy palota, de nem terhel hitel meg ilyen szarok. Csak az enyém vagy, kizárólag az enyém!
Jó, persze, elkúrtam pár dolgot, nem vitás! – kortyolt sörébe – Például a házasságomat. Fejembe szállt a dicsőség, és nem csak hűtlen voltam, hanem egy paraszt is. Az asszony dobott, de nem szívatott meg! Megajándékozott egy gyönyörű gyerekkel, és nem is nevelte a szarházi apja ellen, pedig megtehette volna! Mégsem tette! – ivott megint.
- Evelin is tök jó fej, és szeretem is. De úgy igazából! Szerelmes vagyok belé, és ezt tudom! – huppant le kanapéjába – De mocskos módon fel tud húzni! Pedig én tényleg nagyon szeretem, de úgy őszintén! Hogy miért? Meg tudom magyarázni! Egyrészt tudom, hogy ő is szeret, de nem azért, mert én vagyok a Barabás Gábor író, nem bizony! Éppen az a legérdekesebb, hogy mintha megvetné a valódi énemet, és kendőzetlenül a pofámba vágja, ha valami nem kóser! Ehhez kell ám „kajak” egy nőbe, és benne megvan! De könyörgöm, miért kell azért nekem esni, mert nem borotválkoztam meg? Egyszer ő is meglehetősen „tüskés” volt, amikor neki estem hajnalba miután beszambázott a fehér kis köntösébe! És ugattam érte? Persze, hogy nem! Pedig fenn is és lenn is zavart a dolog rendesen! A nyelvem olyan volt, mint egy sajtreszelő, de én nem szóltam semmit!  
A hajamat meg egyenesen imádta, de ha már nincsen becopfozva, akkor egy igazi „köcsög” vagyok?! Az vagyok?! Szerintem nem!
De ma este kirúgok a hámból! Csak én, egyedül! Senkire nincsen szükségem! Megyek is, rendbe teszem azt a csodálatosan megformált pofámat! – mondta az író, majd felállt a kanapéból, félretette sörét és a fürdőszoba felé vette az irányt…

Több mint másfél óra alatt készült el. Sokáig áztatta magát a kádban, hajat is mosott, borotválkozott is, egyszóval igyekezett az eredeti állapotokat visszaállítani.
A dolgok végeztével újra hajtűje segítségével rögzítette haját, és elégedetten nézett a tükörbe:
- Baszki, hogy én milyen jóképű vagyok! Újra megalkottam a tökéletes férfit! – ámult el magától, majd megcsörrent a telefonja.
- Mi az, valaki máris randira akar hívni? – kapott a készülékért, de csalódnia kellett.
Megint Lázár hívta, s Gábor köszönés nélkül sértődötten szólt bele:
- Na mi van? Eszedbe jutottam?
- Nem tudtalak előbb hívni, de ma reggelre borult a terv – mondta csalódottan.
- Milyen terv?
- Az, hogy kihagyunk a két napja történtekből.
- No! A diszkó tulajdonosa sztárvendégnek akar szombat este? – viccelődött.
- Nem egészen. A főnököm akar, de nem éppen téged, csak egy részedet.
- Csaj a főnök?
- Sajnos nem. Egy nagy kopasz zsíros állat, akinek minden újság a keze ügyébe került ma. És egészen pontosan a fejedet akarja a balhék miatt. De szerintem engem is tökön rúg – mondta kicsit ijedten Lázár Pisti.
- Engem ez nem érdekel – vált komollyá Gábor.
- Nem viccelek Gabesz, most azonnal találkozni akar velünk a pályaudvaron az étterembe.
- Pont a pályaudvar? Stílusos. De sajnos akkor sem érdekel. Én nem megyek.
- Attól tartok ezt most nem te fogod megszabni. Ha nem jössz, az a te dolgod, de akkor számíthatsz rá, hogy behozat. Jobban járunk, ha most túlesünk rajta mindketten.  
- Hát… – hezitált Gábor – Ha nincsen más választás, akkor menjünk.
- Helyes! Húsz perc múlva érted megyek Evelinékhez.
- Az most nem szükséges, itthon vagyok. Ide is el tudsz jönni?
- Persze! De mi történt? Mit keresel te otthon? – lepődött meg.
- Majd útközbe elmesélem. Siess, mielőtt meggondolom magam és én is elhúzok innen…

folyt.köv.