24.

 Két nap telt el az éttermi találkozó óta, de ez az idő csendesen, eseménytelenül múlt el.
Gábor szinte ki sem mozdult a lakásból, csak pizzázott, filmeket nézett, és hosszasan beszélgetett egyre türelmetlenebbé váló feleségével, és fiával, akik még mindig kénytelenek voltak Brüsszelben maradni.
Az író lassan rájött arra, hogy kevés holmit hozott el Evelintől.
Némi hezitálás után úgy döntött, hogy összekapja magát, és elmegy a nőhöz a cuccaiért.
Csípős, hideg délelőtt volt, az időjárás még most sem akart kicsit sem kedveskedni.
Barabás Gábor busszal tette meg az így hosszúvá vált utat, miközben volt ideje alaposan átgondolni mindent.
Sejtelme sem volt, milyen fogadtatásban lesz része, de ezen túl kell esni.
Bár nagyon kevés idő telt el azóta, hogy eljött Evelintől, de nem volt sok ideje unatkozni még akkor sem, ha az elmúlt két napot egymaga töltötte.
Ugyan fájt neki, mégis bevallotta magának, hogy most nincs sok értelme erőltetni kettejük kapcsolatát, mivel a sok vita és veszekedés mellett is van elég sok gond.
Amint az utcába ért, már messziről feltűnt neki, hogy nem áll a ház előtt a rendőrautó.
Két lehetőség futott át az író agyán: egyik, hogy Evelin nem volt tétlen, és elintézte a járőr likvidálását, a másik, hogy talán a nő elment valahova, a rendőr pedig vele.
Gábor is inkább ebben a verzióban reménykedett.
Reflexszerűen zsebéhez nyúlt, és ijedten kezdte kutatni, vajon nála vannak-e még a kulcsok, ha nincs otthon senki.
Szerencséjére megtalálta a szükséges „csomót”, majd a házhoz érve bement a kapun.
Csendes volt az egész telek, így Gábor is biztosra vehette, hogy feltehetően senki nincsen otthon, és talán jobb is így…
Előkereste közös szobájukban a nagy sporttáskáját, amely eddig csak azt a célt szolgálta, hogy focis cuccait pakolta bele.
Most viszont amolyan férfias módon elkezdte belehajigálni ingjeit, nadrágjait, pólókat, zoknikat, amit csak ért.
A nagy „pakolászásban” talált egy fél doboz frontint is, amelyből azon nyomban be is vett kettő szemet.
Furcsa érzés motoszkált benne mindvégig, mert valójában mintha nem is akart volna elmenni onnan, most mégis ez tűnt a leghelyesebbnek.
Sokan nem is hitték volna, hogy Barabás Gábornak is van lelke, de amint az Evelinnel készült közös képeket nézegette a díszes keretekben, bizony elszorult a torka.
„Egyszer vége lesz ennek az egésznek, talán majd akkor…” – gondolta magában, s ekkor ajtónyikorgást hallott a földszintről.
Óvatosan visszatette a képeket a fiókra, majd a szobaajtóhoz osont, ahonnan alaposan lelátott az ajtóhoz, ami valóban tárva nyitva volt.
Mozgolódás hallatszott a konyha felől is, de senki nem mutatta magát, majd elcsendesedtek a dolgok.
Gábor egy ideig még kivárt, majd megunván a dolgot úgy döntött, végére jár az ügynek.
A nem túl meleg házban is gyöngyözni kezdett a homloka, majd a nála maradt fegyvert előhúzta, és szorosan fogva azt lerúgta magáról a cipőt, és zokniban sétált lefelé a lépcsőn a legkisebb nyikorgást is elkerülve.
Már majdnem a földszinten volt, de továbbra sem hallott további mocorgást a konyhából, ellenben az ajtó még most is nyitva volt.
Éppen ez volt a legfurcsább az egészben, hogy szinte ömlöttek be a mínuszok.
Gábor nagylevegőt vett, majd fegyverét előre tartva kilépett a fal mögül a konyhába.
A látvány megkönnyebbüléssel szolgált az író számára, míg az illetéktelennek hitt személy, aki valójában Evelin volt, az asztalnál ücsörgött nagykabátban és újságot olvasott:
- Az istenit! – eresztette le fegyverét Gábor.
- A fenébe is Gábor! Halálra ijesztettél! És egyáltalán, mit keresel te itt? – kérdezte a fiatal nő.
- Ha tudni akarod, én is megijedtem! Valaki bejön, szellőztet a mínusz negyvenben, mégis mire gondolhattam volna?
- Kukoricát akarok pattogtatni a mikróban. Apu meg tudod, hogy mennyire utálja a szagát, ezért hagytam nyitva az ajtót, csak közben el akartam olvasni egy cikket – mondta Evelin, és ez már teljes magyarázattal szolgált mindenre.
- Oké! – emelte kezeit az író – Csak megijedtem, ez mind.
- Minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte kimérten Evelin, miközben tovább böngészte a magazint.
- Csak eljöttem a maradék cuccomért. Szerencsére majdnem minden befér a sporttáskámba, úgyhogy a továbbiakban már nem zargatlak – mondta, s ekkor a nő is felnézett az újság mögül, mintha nem akarna hinni a fülének.
- Komolyan ezért jöttél? – kérdezte immár csalódottsággal a hangjában.
- Igen – bólogatott lehajtott fejjel az író – Ezért.
- Hát akkor – fogta ismét tüntetőleg az újságot Evelin – Tudod, hogy mit hol találsz.
- Na, ja – nyugtázta az író – Neked segítened sem kell, megoldom a dolgot – hagyta ott a nőt, majd visszament, és végezte tovább a dolgát.
„Mégis mit képzel ez? Majd meghunyászkodom, letépem a kabátot róla, szexelünk egy nagyot és minden gyönyörű?
A nők szeretik mindig a könnyebb utat választani, hogy aztán meg kitapossák a belünket. Na, azt már nem!” – háborodott fel Gábor, majd még hevesebben gyűrte ruháit a táskába.
Dolga végeztével lerobogott az emeletről, és épp egy kioktató beszédre készült, mikor azt vette észre, hogy Evelin neki háttal állva fújja az orrát.
Ekkor tette fel Gábor élete talán legidiótább kérdését:
- Csak nem… megfáztál? – kérdezte, majd a nő hirtelen megfordult, s az író csak ekkor látta, hogy könnyesek a szemei.
Szólni nem tudott semmit egyikük sem, mindössze ennyit:
- Nem fáztam meg, jól vagyok – jött a válasz.
- Szóval én… Én végeztem. És mennék – bólogatott idiótán Gábor.
- Rendben. Biztos, hogy mindent elraktál?
- Azt hiszem igen. Legalábbis remélem. És amúgy a rendőr itt van most is? – terelte a szót jobb híján Barabás.
- Itt bizony! – mosolygott most kicsit a nő – Egy másodperc nyugtom sincs tőle.
- Csak egy szavadba kerül, és saját felelősségedre megválhatsz tőle, de… - halkult el egy pillanatra – Én szeretném, ha maradna.
- Már megszoktam. És tényleg szükségem van rá – ismerte el nyögvenyelősen Evelin, majd elkerülvén a további kínos pillanatokat, Gábor visszaadta a lakáskulcsokat:
- Ezt majdnem elfelejtettem – nyújtotta át őket, és Evelin nagyon kényszeredetten ugyan, de elvette.
- Kösz.
- Ha bármi gáz van… úgyis beszélünk még, ebben biztos vagyok – adta elő nagyon bénán Gábor, de Evelin sem volt épp a helyzet magaslatán.
Éppen ezért a helyzetet megkönnyítve Barabás minél gyorsabban igyekezett elhagyni még az utcát is…

folyt.köv.