25.

 Három eseménytelen nap telt el azóta, hogy Barabás találkozott az étteremben a nagyfőnökkel, és a két kicsit sem szimpatikus új nyomozóval.
Csapongtak az író gondolatai családja, és volt barátnője, Evelin között, miközben hiábavalónak bizonyult minden erőfeszítés, sehogy sem jutott közelebb Daniel Joneshoz.
Még örült is annak, hogy kapott egy váratlan délelőtti felkérést az egyik belvárosi könyvesboltba, hogy dedikálja új könyvét.
Ezúttal azonban nem tudott olyan felhőtlenül és önfeledten rajongóival foglalkozni, ahogyan azt mindig is tette.
Volt, hogy még a nevét is elfelejtette megkérdezni annak, akinek éppen aláírt.
Természetesen ezúttal is teletömte magát Frontin tablettákkal, így alaposan le is lassult.
Nem egyszer érezte, hogy szinte ragadnak le a szemei a kényelmes fotelben ülve.
A jelenlegi érdektelenség az egyik eladó hölgynek is feltűnt, aki bátorkodott odamenni az íróhoz:
- Elnézést Barabás úr, de minden rendben van? – kérdezte a fülébe suttogva.
- Természetesen, hölgyem! – erőltetett magabiztosságot és egy kedves mosolyt – Mindössze fáradt vagyok egy kicsit.
- Hozhatok önnek esetleg egy kávét, vagy üdítőt? – ajánlotta fel a hölgy.
- Köszönöm, egy erős kávé valóban jól esne.
- Máris! – mosolygott kedvesen – Hogyan issza?
- Két cukorral, és egy kis tejjel kérném szépen – válaszolt Gábor.
- Hozom! – simította meg a nő az író vállát, akit ettől kicsit kirázott a hideg, de jó értelemben.
Ez a pillanatnyi szünet jó hatással volt rá, mivel újra „magára talált”, és a következő rajongóval már tényleg úgy beszélgetett, mint azelőtt mindenki mással.
Nem voltak túl sokan a boltban, ez nem olyan dedikálás volt, mint amikor egy új pláza megnyitóján, vagy új könyv megjelenésénél kisebb roham várja az írót.
Szerencséjére éppen senki nem zargatta, mikor a kedves eladó hölgy visszaért a kávéjával:
- Parancsoljon! – tette le a tálcán hozott kávét.
- Nagyon köszönöm… Katalin! – mosolygott Gábor, miközben leolvasta a névjegykártyán szereplő nevet.
A nő kissé furcsán nézett most rá, de végül ő is elviccelte a dolgot:
- Mivel ön az egyik kedvencem, ezért elnézem, hogy „Katalinnak” szólított – nevette el magát.
- Miért? Ez van a kitűzőjére írva, nem? – kortyolt bele a finom kávéba Barabás.
- Látszik, hogy maga az író! Egy lépéssel mindig előrébb jár – nyugtázta „Katalin”, miközben leült „egyik kedvence” mellé.
- Valójában nem véletlen van „Kata” ráírva a kártyámra. Utálom, ha „Katalinnak” szólítanak.
- Elnézését kérem! – vigyorgott Barabás – Hogyan tehetném jóvá, kedves Kata?
- Á, ügyet se vessen rá! – legyintett – De ha annyit elárulna, hogy dolgozik-e most valamin, akkor jobban aludnék éjszaka – vette komolyabbra a figurát a nő.
- Hogy dolgozom-e valamin? – ismételt az író – Ami azt illeti igen!
- Tényleg? És, mikor lehet majd látni? – puhatolózott Kata.
- Szerintem minden este a híradóban, vagy az újságok címlapján – mondta flegmán Gábor.
- Sajnos nem olvasok újságot.
- Tényleg nem?
- Minek nekem az a sok szennylap, ha minden napomat igazi értékek közt tölthetem? – mutogatott körbe a csodaszép könyvesboltban.
- Ott a pont! – bólintott – Látja, most ön járt egy lépéssel előttem, mert erre én magam sem gondoltam.
- Ugyan már… – legyintett a nő.
- Tudja… Mielőtt így felvitte volna az Isten a dolgomat… Szóval azelőtt sok időt töltöttem könyvesboltokban, és csodáltam, és egyben irigyeltem is magukat.
- Ne már! – nevetett fel a nő.
- De tényleg! Minden vágyam az volt, hogy egyszer majd én is ilyen helyen húzhassam az igát két műszakban. Pakolhassam a polcokra a könyveket, ajánlhassam a legjobb krimiket az arra vágyóknak, és persze sunyiban olvasgassak, ha éppen van egy kis időm.
- Végül azért nem sokban tért el a vágyaitól. Csak pont az ellenkező oldalon áll. A maga könyveit ajánlgatják az „arra vágyóknak”, de igazából nem is kell ajánlani. Sokan eleve úgy jönnek be, hogy Barabás könyveket keresnek, mi pedig szinte minden eddig megjelent művével rendelkezünk. Szóval sokan nem bánjuk, hogy végül az írói pályára került – mosolygott ismét kedvesen a hölgy.
- Az igazat megvallva mostanában nem annyira örülök ennek a váratlan „sikernek” – mondta lefelé bámulva az író.
- Mindnyájunknak megvannak a magunk démonai – vált komorrá Kata – Talán önnek is?
- De meg ám! – bólogatott hevesen.
- És mégis ki? – kérdezte kíváncsian Kata.
- Legújabban Daniel Jones – válaszolt olyan természetességgel, ami meglepődöttséggel töltötte el a nőt.
- Daniel… Jones? – kérdezte hitetlenkedve.
- Bizony!
- De… Daniel Jones az a kedves kis pasas a „Gonosz mosolyából”, az egyetlen kicsit is szerethető karakter abból a regényből.
- Higgye el nekem, hogy én napról napra egyre jobban rühellem.
- Ezt most nem értem – meredt maga elé a nő, és Gábor szinte látni vélte Kata szemeiben az óriási kérdőjeleket.
- Sajnos én sem – itta meg az utolsó korty kávét, majd megszólalt a mobiltelefonja.
Előhalászta zsebéből a készüléket, majd Katához szólt:
- Most mondja meg! A nyomozó unokabátyám keres. Három napig ejtett mindenki, de most, amikor egy jóízűt beszélgetek, egyből zargatnak. Pisti mindig megtalálja a „legjobb” időpontot. Bocsásson meg kérem, de ezt fel kell vennem…
- Hogyne! – mondta a nő, majd illedelmesen elsétált onnan.
- Mondjad Pistikém! – szólt bele unottan.
- Mi tartott ennyi ideig? A klotyóba ejtetted a telefonod?
- Épp dedikáltam, majd beszélgetésbe kezdtem egy kedves hölgyikével itt a könyvesboltban. Mi az ábra?
- Megint megölt valakit – mondta kissé ideges hangon, és erre Gábornak is leesett az álla.
- A rohadt életbe! – reagált a fejét fogva – Hol vagy most?
- A Nyugatitól két megállóra van a GBS biztosító épülete. Tudod melyik az?
- Igen, az a rohadt nagy „piramis”, egyszer már jártam ott.
- Pazar! Ugyanis itt ölték meg a nőt! Ide kéne jönnöd, milyen messze vagy?
- Fél órán belül ott tudok lenni, de miért csak most szólsz? – tette fel a jogos kérdést Gábor.
- Mert az a két X-aktás gyökér csak egy órája értesített. Szerencse, hogy épp a közelben voltam! – mérgelődött.
- Szóval ők már jóval előtted ott voltak? Ezt nem hiszem el! Az a ribanc meg az a nyálképű kretén elsőként értesült az egészről! – dühöngött Gábor.
- Hűtsd le magad! – csitította most Lázár – Velük ráérünk később is foglalkozni, lényeg, hogy gyere, amilyen gyorsan csak tudsz!
- Nem értem, ha ők már eleve ott voltak minek kell nekem is rohannom? Most kávéztam, és nemrég reggeliztem. Semmi kedvem kidobni a taccsot!
- És ha azt mondom, hogy újabb leveled érkezett? – tette fel a Gábor számára ledöbbentő kérdést.
- Indulok! – csapta le a telefont az író, majd a pár méterre tőle pakolászó Kata megkérdezte:
- Már megy is?
- Muszáj! – kapkodta magára a pulóvert, sálat, kabátot az író – Ha tudni szeretné, min dolgozom épp, akkor nézze meg a híreket a neten pár óra múlva. És kösz a kávét! – viharzott el Barabás…

 folyt.köv.