26.

 Gábor a rövid út megtétele alatt újabb idegnyugtató tablettákkal igyekezett felkészülni a feltehetően nem mindennapi látványra a GBS épületében.
Mikor odaért, unokabátyja, Noémi, és Krisztián már a bejárat előtt vártak rá:
- Köszönöm a szép fogadtatást! – kezelt le velük.
- Odafönn is vár valami, amit szerintem kevésbé fogsz élvezni – vigyorgott Noémi.
- Ugyanolyan, mint a pályaudvaron? – kérdezte félve az író.
- Dettó! – vágta rá Krisztián.
- Ráadásul az a két „zseni” ki sem jött még – csóválta elégedetlenül a fejét Lázár.
Gábor végignézett az épületen, majd újra szemerkélni kezdett a hó.
- Essünk túl rajta! Csak utánatok! – mutatott előre Barabás.
Az épületbe lépve természetesen rendőrök tömkelegével, és megdöbbent, kisírt arcú dolgozókkal találta magát szemben az író.
Meglehetősen kanyargós séta következett, Gábor olykor hátra is pillantott, és kíváncsian fürkészte vajon visszatalálnak-e?
Egyik liftből a másikba mentek át, majd Lázár elkezdte ecsetelni a történteket:
- Szóval az áldozat neve Bihari Eszter. Természetesen biztosításokkal foglalkozott, jó ideje itt melózott már. A kollegái és kolleganői mind imádták, elmondásuk alapján nagyon kedves, szorgalmas nő volt.
- Ez érdekes. Az első kurva volt, a második a kurva kurvája, a harmadik pedig a munka hőse. Vajon mi lesz a közös szál? – elmélkedett Gábor.
- Az hamarosan kiderül. A takarítónő talált rá az egyik mosdóban. Mindenesetre a rohadék pont úgy végzett vele, mint az első áldozattal. Torok átvágva, szemek kiszúrva, és a méh… - halkult el Lázár.
- Persze ez az épület is tele van kamerákkal – nézett körbe Gábor a liftből kiszállva, és ekkor egy pillanatra meg is torpantak.
- Szóval a kamera – köszörülte meg a torkát Noémi – Pont annyit érnek itt is, mint a pályaudvaron.
- Itt is elvágták? – kérdezte Barabás.
- Nem – rázta a fejét Lázár – Ami azt illeti, minden pontosan megvan. Természetesen lehetetlen minden egyes felvételt alaposan átnézni ilyen rövid idő alatt, de már dolgoznak rajta.
- Kétlem, hogy lesz valami – hitetlenkedett Gábor.
- Miből gondolod? – kérdezte most Krisztián.
- Ez csak az írói pesszimizmus, meg a józan ész. Aki ilyen mészárlást visz véghez már harmadjára, az nem fogja kockáztatni, hogy lebuktassa egy pár ezer forintos kamera.
- Tájékoztatnálak, hogy ez itt egy több milliós biztonsági rendszer! – mutogatott a készülékre Lázár.
- És akkor most dobjak hátast a nyolcadikról? Tudom, hogy tudod! – vágta oda Gábor – Mi a szépséghiba? – kérdezte, s ekkor nagyot fújtak mindhárman, és kibújt a szög a zsákból.
- A gyilkosság előtt egy órával egy ötven fős angol csoport jött ide valami látogatásra.
Mindent bejártak, és ennyi ember nagyjából egy helyen eléggé sok. Valószínűsíthető, hogy a tettes is köztük vegyült el, mert ahogy a felvételek is bizonyítják, nem könnyű „szemezgetni” köztük – közölte a szomorú tényt Lázár, és ezúttal Gábor fújt egy nagyot.
- Óriási! Szóval tudta a gyökér, hogy ma ilyen közös összeborulás lesz a GBS-ben?
- Nagyon úgy fest – bólintott Noémi.
- Na, mindegy. Sokat kell még menni ebbe az átkozott épületbe? – türelmetlenkedett Gábor.
- Ott a folyosó végén balra – mutatta Krisztián.
- Menjünk! Már türelmetlenül vár rád a „sztárpáros” – mondta gúnyosan Lázár.
Innentől már egyetlen szó nélkül tették meg azt a pár lépést, majd elkanyarodva a folyosón eléjük tárult a szomorú valóság.
Újabb síró emberek, újabb rendőrök, a mosdóból ki-be rohangáló nyomozók, és perszer Molnár Henrietta, Vetró Attilával kiegészülve.
- Lám-lám! – erőltetett mosolyt a nő – Itt a mi kis író-nyomozó tehetségünk! – gúnyolódott.
- Ez a nő Evelinre emlékeztet – súgta oda Gábor Lázárnak.
- Lehet, hogy ezt is meg kéne dugnod ahhoz, hogy lecsillapodjon – jött az ötlet.
- Evelinnél sem vált be.
- Úgy értem józanul.
- Na elmész anyádba – vetett végett a halk eszmecserének Gábor, majd vigyort erőltetve képére a mosdóajtóhoz sétált, ahol Henrietta várta:
- Hallom elolvasták a levelemet – kezdte – Ez már az általánosban is szemétség volt.
- Én ezt cseppet sem tartom ennyire viccesnek – vágta csípőre kezeit a nő.
„Tiszta Evelin!” – gondolta Gábor.
- Nem is viccnek szántam. Pár napja a főnök együttműködést kért tőlünk. És ez engem is érint, ha író vagyok, ha pap, ha koldus, ha rendőr, és persze magukra is. Szóval ezt nem nevezném korrektnek – panaszkodott Gábor.
- Remélem nem haragszik meg, de engem ez cseppet sem érdekel – mondta a nő.
- Naná. Azon lepődtem volna meg, ha érdekli.
- Na, most megnézed a csajt, vagy nem, te írók gyöngye? – szólt oda Vetró Barabásnak.
- Eszem ágában sincs megnézni. Bár ki tudja… Talán a végén lehányom azt a sunyi gyökér képedet.
- Vigyázz a szádra! – emelte mutatóujját a keményfiú.
- Fogd vissza magad haver! – lépett elő Lázár, s ezzel védelmébe vette Gábort is – Ne vele szarakodj, itt vagyok neked én! Ne akard, hogy ketté válasszam azt az ocsmány zselézett búrádat te paraszt! – lökte arrébb Vetrót, aki látván a többiek heves közeledését, inkább fejét rázva elfordult onnan.
- Eleget foglalkoztunk egymással! – vette át a szót a nő – Itt a levél! – emelt fel egy zacskót, benne a papírral.
- Így nem tudom elolvasni. Az egész fel van gyűrve. Kivehetném? – kérdezte Gábor.
- Azt már nem! Ez bizonyíték!
- Hát jó. Akkor benyálazom a kezem, és úgy fogom meg, az megfelel? Vagy szeretné, ha az ujjamat nyálaznám meg, és máshova nyúlnék? – kacsintott Gábor, és ekkor a háttérben több zsaru is felnevetett, még Lázár is.
- Elveti a sulykot, Barabás úr! – nézett rá szigorúan a nő.
- Akkor adja ide azt a szart, és ne húzzuk tovább az időt! – mondta Gábor, de még a válaszadás előtt kikapta a nő kezéből a „bizonyítékot”, aki vissza akarta tőle venni, de most Noémi lépett közbe:
- Eszébe ne jusson! – tartotta fel kolleganőjét szigorú tekintettel, aki dühösen meghátrált.
Gábor széttépte a zacskót, majd puszta kézzel megfogta a levelet:
- Nézzenek oda! Ez is pont úgy kezdődik, mint az összes többi! 

Drága Művész Úr!

 Először is elnézést kérek a múltkori kis incidensért, de nem számítottam magukra.
Aztán ráadásul az újságok is összeírtak minden hazugságot, de ne is törődjön vele, én tudom, mi történt, és ez a fő!
Szóval…
Leírhatatlanul nagy csalódás, hogy ez már a harmadik alkalom, amikor elmulasztunk egy találkozót.
Néha már kezdem azt érezni, hogy a sors rendelte úgy, hogy sosem rázhatunk kezet személyesen.
Önnek mi a véleménye erről? Remélem lesz lehetőség, és elmondja egyszer.
Szóval bármily nehéz is most még elhinni, ez a nő is megérdemelte, amit kapott.
Hogy miért? Nem áll szándékomban megkönnyíteni a dolgát, hisz Ön úgyis olyan lángelme, hogy rá fog ébredni mindenre.
Szinte biztosnak érzem, hogy közeledik a perc, amikor szemtől-szemben találkozhatunk.
Kérem, ne sajnálja a hölgyet, nincs miért. Az utódlásról is gondoskodtam.

Hamarosan, minden bizonnyal...

Üdvözlettel legnagyobb rajongója:

Daniel Jones

- „Az utódlásról is gondoskodtam” – ismételte az utolsó mondatok egyikét az író.
- A gyerek! – kiáltott fel Lázár.
- A gyerek az! – ismételte Gábor is, majd odarohantak az áldozat kollegáihoz.
- Hé, emberek! – kezdte szaporán véve a levegőt Pisti – Bihari kisasszonynak van gyermeke?
- Igen! – lépett elő az egyik fiatal férfi – Patriknak hívják a fiút, ő a lányom osztálytársa!
- És melyik iskolába jár? – kérdezte Gábor.
- Két metrómegállóval arrébb, a Nyugatinál a
- Tudom melyik az! – kiabált szinte Lázár – Józsi, te maradj itt a többiekkel, Noémi, Krisztián, Gabesz, mi indulunk az iskolába! Maguk meg gondolom úgyis jönnek – nézett a már meginduló Vetróra és Molnárra, majd rohanva siettek a lifthez…

folyt.köv.