27.

 Nem volt messze az iskola, ahova tartottak, de a csúcsforgalomban azt a pár metrómegállónyi távot is nehezen tették meg.
Két autóval igyekeztek a helyszínre, egyikben Lázár, Barabás, Hajdú és Péter Noémi, a másikban pedig Vetró Attila és Molnár Henrietta sietett.
Útközben veszettül nyomták a dudát, próbálták leszorítani a többi autóst, de ez még a szirénák használata mellett sem sikerült teljesen:
- Jobban jártunk volna, ha metróval jövünk! – rángatta a kormányt Lázár.
- Tűnjetek már el az útból barmok, mindnek elvehetném a jogsiját az akadályoztatás miatt! – üvöltött Hajdú Krisztián.
- Az X-aktás parasztok mögöttünk vannak? – kérdezte Lázár Gábortól.
- Még igen, de amilyen erőszakosan törnek előre, félő, hogy ők csinálnak balesetet mindjárt! – idegeskedett Gábor.
- Melyikük vezet?
- A csaj.
- Tényleg kéne már neki egy kiadós ágytorna! Attól talán lenyugszik! – mondta a szintén felzaklatott Lázár.
- Én felajánlottam neki egy kis maszatolást, de durván elutasított – magyarázta Gábor, és ekkor egy kis feszültségoldó nevetés hallatszott a kocsiból.
- Te író vagy, a te fantáziád határtalan! De ez a bula nem a fürge ujjak öt percére gerjed, hanem a kőkemény kígyóuborkára! – tájékoztatott Krisztián.
- Ugyan, fiúk! – csitított Noémi – Fogalmatok sincs, mi kell a nőnek!
- Neked talán igen? Elárulnád mikor voltál utoljára pasival? Vagy a csajokra buksz? – incselkedett Hajdú, de Noémi vette a lapot.
- Kapd be, Krisz! És ha már ennyire érdekel, bukom én mind a kettőre, pasival pedig tegnap voltam!
- Tegnap? – lepődött meg a férfi.
- Ja! Tegnap volt hat hónapja! – sütötte el Noémi, és erre megint nagy röhögés lett úrrá, mintha elfelejtették volna valódi céljukat.
- És a mögöttünk haladó Molnár cuncust cuccolnád Noémi? – érdeklődött a hajával és a tűvel bajlódó író.
- Egész pontosan mire vagy kíváncsi?
- Egész pontosan egy jó kis hármasra Pisti irodájában. De persze nem ő lenne a harmadik!
- Elmész te az anyádba Gabesz! Inkább mással foglalkozz most! – erőltettek némi nevetést, majd Noémi lezárta a dolgot:
- Fűzd be a „cuncust”, és majd szólj! – vigyorgott a férfias külsejű Noémi, majd Lázár nagyot fékezett:
- Kiszállás! Innen gyalog megyünk! – adta ki az utasítást, majd a többiek engedelmeskedve neki kipattantak a kocsiból, és futottak az iskola felé.
Nem tettek meg nagy távot, mikor melléjük ért Molnár és Vetró is:
- Dicsák, Buksi! – kiáltott fel Gábor – Nézd már Pisti, Mr. És Mrs. Smith!
- Fogd vissza magad! – figyelmeztette a lihegő Vetró.
- Nyugi van Sandokan! – csillapította az arab külsejű fickót – Ha nem akarsz velünk jönni, hozhatnál utánunk pár gyrost! Én paradicsom nélkül kértem. És ön, kedves Henrietta?
- Maga nem normális!
- Szóval francia saláta, aztán egy kis franciázás az asztalon! Nem vagyok semmi rossznak az elrontója, de előtte meg kell keresnem a kissrácot. El ne menjen nélkülem! – vigyorgott futás közben is az író, de erre már a Henrietta sem tudott mit mondani.
- Elég lesz! – pirított rájuk Lázár – Ott az iskola! – mutatta a bejáratot, majd berontottak az épületbe.
Láthatóan az akkor ott lézengők, tanárok, takarítók nem tudták mire vélni az alaposan felzaklatott nyomozókat.
Az egyik pedagógus rögtön oda is sietett:
- Jó napot kívánok, Szigeti Erzsébet vagyok, segíthetek valamiben?
- Igen! – lihegett Vetró – Egy kisfiút keresünk! – nyögte, és erre aztán mindenki szánalmas tekintettel nézett rá.
- Két gyros! – mutatta ujjaival Gábor.
- Egy kisfiút keresünk hölgyem, a neve Patrik, ha minden igaz, Bihari Patrik!
- Igen, tudom ki ő! – csillantak fel a tanárnő szemei – Csak nem valami baj történt?
- Reméljük, hogy nem! – vágta rá Hajdú – Merre találjuk a fiút?
- Ha jól tudom, már a napköziben kell lennie, persze ha jött ma iskolába. Az alsósoknak ilyenkor már ott kell lenniük.
- Merre van a napközi? – kérdezett közbe Gábor.
- Az épület másik oldalán! Végig a folyosón, majd fel a lépcsőn és át az új épületbe! – mutatta.
- Miért is lenne olyan kurva egyszerű minden?! – dühöngött Gábor.
- Ne káromkodj! – szólt rá Lázár – Ez egy iskola te tahó! – nevelte meg unokaöccsét a nyomozó, majd további viták nélkül rohanni kezdtek a folyosón, de Gábor még okosan visszaszólt:
- Hölgyem, kérem zárasson be minden ajtót, se ki, se be senki! – mondta, majd kissé lemaradva futott ő is tovább.
- Ez ügyes volt! – ismerte el Lázár.
- Kösz! Eleve ilyennek születtem! – vigyorgott az író, majd az újabb rohanás végén végre odaértek a napközihez.
Sok gyerek volt már benn, és persze néhány tanár. Egyesek a leckét írtak, mások még ettek, de a lényeg, hogy mind egy helyen voltak.
Ekkor Molnár Henrietta lépett be az ebédlőbe, hangosan keresgélve:
- Sziasztok, gyerekek! Patrik van köztetek? Bihari Patrik? – keresgélt a szemeivel, és ekkor már a többiek is beljebb mentek.
A diákok csak tanácstalanul néztek egymásra, majd egy újabb tanárnő lépett oda a nyomozókhoz:
- Jó napot kívánok! – nyújtotta kezét – Károly Andrea vagyok, a napközis tanárnő!
- Én Lázár István vagyok hölgyem, és egy Patrik nevű kilenc éves fiút keresünk.
- Igen, van egy Patrikunk! – mosolygott kedvesen.
- Tényleg? És hol? – keresgélt szemeivel Gábor.
- Sajnos az utolsó két órán már nem volt az osztályban, fogalmunk sincs hova tűnhetett. Hívtuk az édesanyját is, de nem sikerült elérnünk – mondta sajnálkozva a nő, és ekkor Lázár nagyot sóhajtott, és elmondta az igazságot:
- Az édesanyja meghalt pár órával ezelőtt. Ezért keressük a fiút!
- Uram atyám! – tapasztotta szája elé kezét az elszörnyedt tanárnő.
- Kérem, próbáljon meg koncentrálni! – tette vállaira kezét Hajdú – A fiú apjáról tud valamit?
- Én nem… Én… - próbálta magát összeszedni a nő – Ha jól tudom, az apuka nem él velük, a fiú is az édesanyja nevét vette fel, legalábbis ez minden, amit tudok, de… - mondta volna tovább, ám egy copfos kislány egy kék színű kabáttal a kezében rohant oda:
- Andi néni, nézd mit találtam az udvaron! – nyomta oda a kabátot a tanárnő kezébe, és a ruhadarab láttán a nő is meglepődött.
- Mi ez? Azon kívül, hogy kabát? – csapott le a lehetőségre az író, és ekkor a pedagógus tátott szájjal csak ennyit mondott:
- Ez Patrik kabátja!
- Hol találtad ezt? – kérdezte olyan hirtelenséggel és aggodalommal Lázár, hogy a kislány meg is ijedt egy pillanatra, de válaszolt:
- Hát… ott hátul az udvaron, a hátsó kapunál.
- Ó, hogy a jó kurva életbe! – fogta a fejét tehetetlenül Lázár.
- Iskolában vagy te tahó, ne káromkodj! – vágott vissza Gábor.
- Merre van a hátsó udvar kislány? – tért a lényegre Vetró, de ismét Lázár Pisti szólt közbe:
- Várjunk csak egy percet! – emelte mutatóujját.
- És mégis mire? – vágta csípőre kezeit Molnár.
- Kutyák! – mondta hangosan.
- Ez az! – bólintott Gábor – Zárjuk le az egész udvart!
- Az egészet nem, csak ott ahol a kabát hevert. A hátsó kijáratig! Hölgyem, azon a részen az elmúlt órákban mennyi gyerek szaladgálhatott?
- Elvileg senki sem, mert ott nem szabad lenniük szünetben. Éppen a hátsó kapu miatt nem, ráadásul van ott néhány elkorhadt öreg fa is. Veszélyesek, a hétvégén jönnek kivágni őket, tanítási időn kívül.
- Az nagyon jó! Kérem, vezessen oda minket, a gyerekeket pedig mostantól ne engedjék ki az udvarra. A legjobb az lenne, ha elérnék a szüleiket, és minden diákot hazaküldenének!
- Máris intézkedem, aztán megmutatom a hátsó részt! – engedelmeskedett a tanárnő.
- Várjon! – nyúlt oda Lázár a tanárnőhöz, majd egy zacskó segítségével elvette tőle a kabátot, és magához hívta a többieket:
- Biztos, hogy még nem késő! Menjetek, biztosítsátok az udvart, és rendeljetek ide minden kutyást!
- Mindet? – kérdezte hitetlenkedve Vetró.
- Scooby és Bozont is jöhet, nem érdekel! De kutyásokat akarok egy órán belül! Ha mázlink van, a nyomok nincsenek összetaposva. A négylábú kollegáink szipuznak egy kicsit a fiú kabátjából, és egy kis szerencsével akármi is lehet.
- „Akármi is lehet…” – ismételte halkan Gábor – Hát pont ettől félek én is…

folyt.köv.