32.

 Az alaposan megzuhant írót úgy elnyomta az ital és az idegnyugtató, hogy csak másnap délelőtt tért magához.
Ugyanazon a kanapén feküdt, ahova Evelin fektette. A különbség mindössze annyi volt, hogy meztelen és betakarva.
Felült, megtörölgette szemeit, majd álmos hangon kezdte keresni a nőt:
- Evelin! – kiabálta két ásítás között, és ekkor Evelin is kijött a fürdőből:
- Szép napot! – mosolygott – Ez tényleg egy kiadós alvás volt!
- Megint reggel van?
- Délelőtt.
- Átaludtam egy teljes napot? – lepődött meg Barabás.
- Nagyjából igen – mosolygott Evelin – Úgyhogy hiába főztem neked tegnap, azóta a hűtőben vár a csirkecomb és a krumpli.
- Az nem baj! – pattant fel az író – Farkaséhes vagyok! – sietett a hűtőhöz, de közben nem feledkezett meg magáról, és hálásan Evelinre nézett:
- Köszönöm… Köszönök mindent!
- Nincs mit – válaszolt, majd elfordult a férfitól.
Gábor hezitált, s bár az előbb nagy lendülettel indult a hűtőszekrény felé, az alapgondolat mégsem hagyta nyugodni.
Kissé félretette most korgó hasát, és megkérdezte azt, amire a legkíváncsibb volt:
- Nem mintha nem örülnék neked, de… - várt ki – Miért jöttél ide? Miért törődsz velem, ha annyira megbántottalak, és valóban olyan görény módon viselkedtem? – érdeklődött, majd Evelin is levetette magát arra a kanapéra, ahol az imént még Gábor feküdt.
- Tegnap kora reggel láttam a híreket. Mindenhol az ment, hogy megtaláltátok a kicsik holttestét. Láttam… Láttam a felvételeket is, ahogy ott bolyongtok az állatkert mögött éjszaka. Láttalak téged. Mindenkit – csendesedett el, majd Gábor leült mellé:
- Nem is tudom, mit mondhatnék…
- Nem kell semmit mondanod. Azt hiszem, én voltam túl önző, és nem éreztem át annak a tehernek a súlyát, amit te cipelsz. És csak most sikerült megértenem. Borzalmasan sajnálom. És… nagyon félek – akadt el a hangja, majd sírni kezdett.
Gábor óvón átölelte, és vigasztalni próbálta:
- Nyugodj meg kérlek – suttogta – Nem hagyom, hogy bármi bajod essék. Erre megesküszöm!
- Téged akar megölni, ugye? – nézett fel Evelin.
- Ezt nem tudhatom biztosra.
- Egy fenét nem! – förmedt rá a nő – Tudom, hogy tudod!
- Csak feltételezéseim vannak – próbált kihátrálni Gábor.
- Az nálad bőven elég! És ami a legrosszabb, hogy nem véletlen kérik ki sűrűn a te véleményedet! Válaszolj nekem: téged akar, ugye? – kérdezte azonnali választ várva.
Gábor sóhajtott egyet, felállt, és járkálni kezdett a lakásban:
- Őszinte leszek hozzád, bár ezt nem mindig szereted. Való igaz, biztos vagyok benne, hogy legvégül én kerülök sorra. Az is egyértelmű, hogy mindennek van valami köze a regényhez, még a gyerekgyilkosságokon túl is. Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a gyerekek holttestét is csak azért találtuk meg, mert ő azt akarta. Ez a terv része volt.
Persze benne volt a pakliban, hogy ez nem jön össze, de tuti, hogy akkor máshogyan vezetett volna rá minket. Talán már korábban is lebegtette előttünk a megoldó kulcsot, csak elbénáztuk.
Tisztában van vele, hogy egyre erősebb lesz a közvélemény nyomása, amivel pont azt éri majd el, hogy tehetetlenségünkbe és mérgünkbe többet fogunk mi is hibázni.
És ha ezt a hibát akkor és úgy követjük el, ahogy az neki már „tetszeni” fog, akkor majd... – csendesedett el.
- Akkor? – sürgette Evelin.
- Akkor felfedi magát, és megpróbál velem is végezni.
- Csak „megpróbál?” – kérdezett vissza a nő.
- Nem fog neki sikerülni! – vigyorodott el Gábor – Hiszem, hogy mi találjuk meg előbb, és akkor megfizet minden borzalomért, amit elkövetett!
- Miért vagy ilyen biztos a dolgodban?
- Mert ez egész egyszerűen nem történhet másképp. Még ha be is sároz engem egész életemre, és véget vet az írói pályámnak, az sem érdekel! Tudom, hogy ez nem egy regény, de akkor is így kell történnie! Megdöglik az a szemét patkány, erre megesküszöm! – mondta olyan magabiztossággal, amely most Evelint is bátorsággal töltötte el.
- És én? – kérdezte halkan – Szerinted engem is… engem is meg akar ölni?
- Ha nemet felelnék, elhinnéd nekem? – kérdezte a földet bámulva.
- Nem nagyon.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Csak azzal törődjünk most, hogy engem akar. Én leszek a „főfogás”, de előtte még alaposan megágyaz a dolognak. Eddig három nő, és két gyerek. Szerintem ezzel még nincs vége, sajnos. Hacsak…
- Nos? – türelmetlenkedett Evelin.
- Nem találjuk meg azelőtt, hogy újra gyilkolna. Pisti és a többiek most megkettőzött erővel dolgoznak az ügyön. Lehetetlennek tartom, hogy ne találjuk meg rövid időn belül. A baj csak az, hogy már így is késő…
- De akkor neked is tisztábban kell látnod! Én megértelek, de a pia és a gyógyszer nem megoldás! Ezzel pont ő éri el a célját, mert teljesen elpazarolod az energiádat, és egyre csak gyengíted magad! Pont ezt akarja! – mondott nagy igazságot Evelin, de erre most kissé kitérő választ kapott:
- Eszem valamit. Aztán felhívom Pistit. Kőkeményen nekifekszünk az ügynek, éjt nappallá téve! Egészen addig, míg meg nem találjuk azt a férget!

folyt.köv.