33.

 Alig egy óra telhetett el azóta, hogy Gábor evett, és lefürdött, valaki csöngetett:
- Kinyitnád, ha megkérlek? – szólt ki a fürdőben a hajával pepecselő író Evelinnek.
- Megyek már! – válaszolt hangosan a nő, aki meglepődve tapasztalta, hogy Lázár Pisti az, aki megérkezett:
- Szia, Evelin! – üdvözölte széles mosollyal.
- Á, Pisti! – reagált a rég nem látott rokonra, akit nem nagyon kedvelt – Kerülj beljebb! – mondta, pedig valójában cseppet sem érezte hiányát Lázárnak.
- Szóval? – kérdezte a nyomozó – Mi a helyzet? Rég nem láttalak.
- Én viszont minden újság címlapján látlak téged. Főleg az elmúlt napokban. Ráadásul Gáborral.
- Ez csak a népszerűség átka.
- Na, jó! – elégelte meg – Iszol egy kávét?
- Hát… Ha már ilyen kedvesen kínálsz, nem mondhatok nemet. Gábor?
- Épp a fürdőben „csinálja” a haját – mondta Evelin, miközben nekilátott az előző napi kávé melegítésének.
- Mint egy igazi homár – vigyorgott – Friss kávé nincs? – feszegette direkt a húrt, pedig ő igazából kedvelte a lányt, pont a stílusa miatt.
- Ó, már hogyne lenne! – bólintott a nő, majd leült az asztalhoz – A kávé a szekrényben, a cukor mellette, a tej pedig a hűtőben. Mintha otthon lennél – mutatott a kávéfőzőre.
Erre Lázár elmosolyodott, és csak ennyit válaszolt:
- Á, mégsem kell. Kiment a fejemből, most ittam egyet az irodában. De azért köszönöm a kedvességed – ült le ő is Evelinnel szemben, és ekkor Barabás is kijött a fürdőből.
Frissen borotválva, ízlésesen felöltözve, hajtűvel a hajában:
- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte egyből.
- A pályaudvaron eltöltött éjszaka után még lehúztunk vagy húsz órát. Noémi, Krisztián, meg a többiek. A két X-aktás gyökér is. Bár a csaj kicsit nehezen viselte a látottakat. Látszik, hogy ő csak papíron találkozott eddig igazán mocskos dolgokkal. Meg persze az akadémián. Nem neki való a dolog.
- Sikerült megtudni valamit? – állt neki Gábor egy friss kávé főzésének.
- Úgy innék én is egy kávét! – nézett most kaján vigyorral Evelinre, de az csak fújt egy nagyot, és nekilátott keresztrejtvényt fejteni.
- Nyugi, te is kapsz. Szóval? – sürgette Lázárt.
- Szóval a két kissrác valóban Zolika, és Patrik. Ez már biztos. S miután alaposan kidolgoztuk a belünket, aludtam egy nagyot. De nem elég nagyot ahhoz, hogy ne keljek fel. Aztán az éjszaka kellős közepén előkotorásztam azt a vélhetően szar könyvet, amit egyszer adtál születésnapomra. Illetve majdnem mindet ki kellett csomagolnom, mert nem tudtam melyikben is van az a Daniel Jones féle gyökérség.
- Azt a könyvet vagy két éve adtam! – kerekedtek ki Gábor szemei.
- Tudom, de még nem volt időm kibontani. Ahogy a többit sem.
- Jézusom! – tette oda a kávét Gábor – Volt valami az elmúlt években, amit ajándékba adtam és használtad?
- Azért nem kell mindjárt megsértődni! Azt a jó kis francia bort, amit Párizsból hoztál, még aznap este megittam.
- Valahogy sejtettem – törődött bele az író – Ugorjunk át a lényegre!
- Szóval megtaláltam a könyvet, és elkezdtem olvasni. Persze nem jutottam a végére, de majdnem a felét kiolvastam pár óra alatt.
- Tőled ez is nagy dolog – ismerte el Barabás.
- Valami viszont nem hagy nyugodni. Daniel Jones a regényben nem egy rossz ember, sőt! Ő az egyetlen pozitív szereplő a sok görény mellett. A mi gyilkosunk pedig épp az ő nevét használja, legalábbis a leveleit így írja alá. Miért nem valamelyik suttyót „alakítja?” – nézett kérdőn Gáborra, aki némi gondolkodás után megpróbálta megválaszolni a kérdést:
- A levelek tartalmát tekintve ő nem gondolja magát bűnösnek. Az elsőben azért akart végezni a családommal, hogy nekem „segítsen”. A pályaudvaron megölt nőnél pedig azt írta, hogy „ne is sajnálják, mert megérdemelte”, vagy valami ilyesmit.
A harmadiknál szintén. Daniel Jones egyszerű fickó volt, és törvényes úton akart igazságot tenni a regényben. Fizikailag fel sem vehette volna a harcot a „rosszak” ellen, ő csak az eszére támaszkodhatott.
Ez a szemét pont ezért bújik mögé, mert egyáltalán nem úgy fogja fel a tetteit, mintha azok „rosszak” lennének. Ő ezt nem gyilkosságként éli meg.
Szent meggyőződése, hogy amit tesz, az helyes, és annak úgy kell lennie, mert ezzel tesz igazságot. Csak nem tudom, hogy miért. Engem is ezért pécézett ki magának, mert egy olyan ikont hoztam létre számára, aki küzd a legrosszabbak ellen, és a végén győz is. Vagy valami ilyesmi – csendesedett el Gábor.
- Nos – vigyorodott el Lázár – Igazad lehet. De sajnos ettől még nem vagyunk előrébb, a szemét meg röhög a markában.
- Ha viszont rájönnénk arra, hogy mi volt a közös az áldozatokban, lépéselőnybe kerülhetnénk vele szemben. És ezt nem hinném, hogy akarja.
- Hogy érted ezt? – ráncolt szemöldökét Lázár.
- Túl okos a rohadék, ez nyilvánvaló. Egyértelmű, hogy a holttesteket az állatkert mögött csak azért találtuk meg, mert ő azt akarta. Arra viszont nem számít, hogy rájövünk az összefüggésekre.
- Főleg, hogy még nem is jöttünk rá – mutatott rá az igazságra Lázár – Viszont van egy ötletem, ami talán segíthet.
- Mi volna az? – kérdezte az író, miközben szétosztotta a kávét.
- Bár cseppet sem szabályos, de mi lenne, ha megnéznél pár fotót, régi újságcikkeket, gyanúsítottakat, meg minden egyebet?
- A rendőrségi nyilvántartásra gondolsz? – csillantak fel Gábor szemei.
- Valami olyasmi.
- Valami olyasmi?
- Pont olyan!
- Pont olyan?
- Pontosan olyan.
- Hm – kortyolt a kávéba Gábor – Ha lebukunk, keresztre feszítenek?
- Aztán beirdalnak, és belógatnak a cápákhoz.
- De csak lassan nyírnak ki, ugye?
- Nagyon lassan. Épp ezért megpróbálom legális útra terelni a dolgokat. Ha nem sikerül, te döntesz, hogy bevállalod-e?
- Beszélsz Patkóssal, hogy megnézhessem a szigorúan titkos rendőrségi aktákat?
- Vagy ha nem is mindet, legalább egy részét – ajánlotta fel Lázár.
- Rühelli a pofámat, kizárt, hogy belemenjen – hitetlenkedett az író.
- Már nem annyira utál, mint eddig. Szerintem nem teljesen reménytelen az ügy.
- Felhívod most? – sürgette Lázárt.
- Nem! – vágta rá egyből – Szedd össze magad, és bemegyünk. Erről az egészről nem tudhat senki. Főleg nem az a két ökör.
- Alig várom – vigyorgott Gábor, majd nem sokkal később elbúcsúzott Evelintől, és elindultak Patkós irodájába…

  folyt.köv.