41.

A nap nagy részét az irodában töltötték, várva a késő estét, amikor is véghezvihetik tervüket.
Időközben beszereztek ásót, lapátot, csákányt, és minden egyebet, amire szükség volt.
Vetrót és Molnár Henriettát is sikerült egy mondvacsinált történettel lerázni, amivel nem keltették még a gyanú szikráját sem.
Mindössze Gábor hezitált még mindig, és ennek az irodában hangot is adott délután öt óra környékén:
- A fenébe is Pisti! – mérgelődött – Ez azért még most is kurva gáz, hogy nekiállunk kiásni egy sírt!
- Ne pofázz már annyit! Senki nem fog megtudni semmit, te pedig legfeljebb rókázol megint egyet. Addig is kussolsz.
- Ne izélj már! – pattant fel idegesen a székéből – Egy rakás horror filmet láttam, meg írtam is egy csomót, de az cseppet sincs ínyemre, hogy az éjszaka közepén sírt ássak!
- Csak nem berezeltél? – vigyorgott Lázár.
- Én? Dehogy is! Csak hát… Na jó! – húzta ki magát – Valójában fosok, mint a pelikán! Nem lehetne inkább hivatalos úton nappal kiásatni? – reménykedett az író, de csalódnia kellett.
- Túl sok idő, mire engedélyezik, ha egyáltalán engedélyezik. De ne pörögj már túl – sétált unokaöccséhez a nyomozó, majd vállon veregette – Nélküled talán sosem figyeltem fel volna arra, hogy ki kellene ásni Légrádit!
- Miért nem tudom én befogni a pofámat? – fogta fejét Gábor.
- Nem nagy ügy! Odamegyünk, kiássuk. Ha ott van oké, ha nincs ott, akkor van gáz. Legfeljebb a fagyos talaj okozhat nehézséget, semmi más.
- És az öreglány? A „mami?” Mi lesz, ha észrevesz minket? Tudod jól, hogy az idősek nehezebben alszanak el! – érvelt gyengén Barabás.
- Mivel az utca legvégén van a temető, simán észrevesszük, ha kihívta valaki a rendőröket, és meglépünk. A kocsit meg valamivel távolabb parkoljuk le, ennyi az egész! És ha most nem haragszol – dobta le magát egy kanapéra Lázár – Én szunyálok egy kicsit, mielőtt betámadnánk a zombikat.
- És én addig mit csináljak? – tárta szét kezeit az író.
- Dauerold be a hajad – hunyta le szemeit a nyomozó.
- Marha! – nyugtázta Gábor, majd odaült Pisti gépe elé, amit véletlenül bekapcsolva felejtett, így az író kényelmesen nézelődhetett az adatbázisban.
Még olyan ügyekbe is betekintett, aminek semmi köze nem volt a nyomozáshoz:
„Na, most legalább kiélem magam, amíg alszol te szemét” – vigyorgott kajánul, majd valósággal rátapadt a monitorra…

Este tizenegykor indultak útjukra, nem sokkal Lázár ébredése előtt.
- Na? – kérdezte a nyomozó – Lenyugodtál?
- Mondhatni – bólintott Barabás, miközben bekapcsolta biztonsági övét.
- Mit csináltál, amíg aludtam?
- Találtam pár játékot a gépen. Azokkal múlattam az időt – vonta meg a vállát az író, majd Lázár elgondolkodott:
- Nem maradtam bejelentkezve a…
- Dehogy! – vágta rá egyből Gábor – Akkor szóltam volna! – előzte meg, de Lázár szigorúan ránézett:
- Valahogy nem tetszik a pofád!
- Miért, milyen legyen? – vágott vissza sértődötten – A jó hírem forog kockán! Épp egy sírt készülünk kiásni egy órán belül, és még Frontin sincs nálam! Kímélj meg a megjegyzéseidtől, és induljunk el végre! Essünk túl ezen a szaron!
- Ahogy akarod! – indított Lázár, majd elindultak… 

Nem sokkal később leparkolták az autót a helyszíntől három utcányira egy olyan helyen, ahol senkinek nem szúrt szemet a jármű.
Pár perccel múlhatott el éjfél, mikor a szitáló hóesésben szerszámokkal felszerelkezve elindultak az utca végére a temetőhöz.
- Remélem senki nem látott meg minket – tekintgetett körbe Gábor.
- Nyugi! – csitította Lázár – Mindjárt fél egy, esik a hó, és rohadt hideg van.
- Az biztos! – rázkódott meg az író – Lefagynak a golyóim.
- Majd kimelegszel, amikor a fagyos talajt ásod.
- Már most közlöm, hogy a meló nagy részét te fogod csinálni! – figyelmeztetett Gábor.
- Ne nyavalyogj már állandóan! – unta meg Lázár, miközben sikeresen odaértek a sírhoz – Kapcsold be az elemlámpát, és lehetőleg ne világíts a házak felé!
- Ennyire hülye azért én sem vagyok! – dobta le a csákányt Barabás, majd a lámpa segítségével láthatóbbá tette a terepet.
- Vedd ki a keresztet, nem kell az oda!
- Azonnal, nyomozó úr! – erőltetett vigyort Gábor.
- Világíts ide! – mondta Lázár, majd a lapát segítségével elkezdte lehúzni a havat a földről.
Ezt követően próbaképp bele-beleszúrta az ásót a földbe, nem túl sok sikerrel.
- Ez bizony kemény, mint a fagyott kutya lába! – állapított meg Barabás lámpával a kezében.
- Micsoda megfigyelő vagy te! – tapsolt kettőt a Lázár Pisti – Add ide a csákányt! – szólt unokaöccsére, majd vadul elkezdte lazítani a talajt, de ez még így is borzalmasan nehéz volt.
Gábor megunta a semmittevést, és letette a lámpát úgy, hogy az a sírra világítson.
Fogott egy ásót, és így próbált segíteni Lázárnak.
Néhány centit fellazítottak, majd kilapátolták a földet. Utána megint lazították a földet, és ismét lapátoltak.
A farkasordító hideg ellenére megjelent homlokukon egy-egy izzadtságcsepp, miközben a földmunkát végezték.
Több ilyen részletre is szükség volt, mire koppant egyet az ásó valami keményebben:
- Nézzenek oda! – kapta fel a lámpát Gábor – Ez lenne a koporsó?
- Tutira! – kezdett heves lapátolásba Lázár Pisti, mire teljesen kirajzolódott a fából készült szerény kis koporsó.
Kimásztak az általuk ásott gödörből, és pihenésképpen szótlanul bámulták azt:
- Te nyitod fel! – hátrált meg az író.
- Sejtettem – legyintett Lázár, majd visszaugrott a gödörbe…

folyt.köv.