6.

Miután Adél „felszedte” Patrikot, mindhárman úton voltak a laktanyához.
Természetesen ez idő alatt Kis Zoltán végig elégedetlenkedett az őket váró író miatt:
- Hogy a francba lehet, hogy egy „mesemondó” barom többet tud, mint mi, és neki kell kuncsorogni az információkért? Elárulnák ezt nekem?
- Barabásnak legalább olyan sajátos a stílusa, mint önnek uram. Nyilván szeretni fogják egymást – incselkedett mosolyogva Adél, de a rangidős neki ezt elnézte.
Sőt, talán kedvelte is az ilyesfajta csipkelődéseket.
- Dolgoztam már vele az előtt, hogy idekerültem. Nincs vele gond, ráadásul az unokabátyja is a gyilkosságiaknál van. Nyilván ő küldette ide – mondta Patrik.
- Lázárra gondol?
- Igen. Csak minden bizonnyal ő másik üggyel foglalkozik, ezért van itt az író – vélekedett a férfi.
- Nem gondolja, hogy kicsit agyon van sztárolva a copfos barom? – kérdezte gúnyosan Kis, de erre Adél válaszolt:
- Tény, hogy nem egy könnyen emészthető figura. Ugyanakkor nem véletlen kértük őt fel már több esetben is. Pont az ő módszerei, és a sajátos rálátása segített elkapni anno a magukat rendőrnek kiadó gyilkosokat.
- Á! – legyintett Kis – Csak szerencséje volt.
- Tényleg így gondolja? – kérdezte Patrik.
- Megölte az egyiküket. Nyakon szúrta egy hajtűvel, tehát ő is gyilkos, nem? Börtönt érdemelne, nem pedig kitüntetéseket – mérgelődött, de erre is válaszolt Patrik:
- Ha nem öli meg, ő marad ott, vagy a barátnője. Ráadásul vele volt a nyomozó is, miközben félholtra verték egymást Vetróval.
- Jól látom, hogy össztűz alá vettek? – mutatott rájuk, mert már biztos volt abban, hogy nem fogja tudni meggyőzni sem Adélt, sem Patrikot.
- Ugyan! – intette le a nő – Csak másképp látjuk a dolgot. Azzal is tisztában vagyunk, hogy sokan nem kedvelik cseppet sem, mások pedig egyszerűen irigyek rá.
- Arra céloz, hogy „irigykednék” a sikereire? – kérdezte sértődötten Kis.
- Dehogy! – vágta rá – Önnek aztán végképp nincs rá oka – kedveskedett kicsit.
- Nem akarom, hogy Barabás jelenléte és írói sikerei miatt elvonja bárki figyelmét is a valós dolgokról. Mint említettem, ő egy közkedvelt és közismert figura. Úgy vélem, ez ismét egy jó alkalom neki arra, hogy mélyebbre ássa magát az emberek tudatában, és ezzel saját magát sztárolja. De mi nem ezért vagyunk itt, ezt ne felejtsék el! – figyelmeztette a nőt és a férfit, és ekkor Patrik hűtötte le kicsit Zoltánt:
- Már megbocsásson uram… De most is csak ön foglalkozik túlságosan is sokat Barabással.
- Maga csak az utat figyelje, mert közel vagyunk! – szólt vissza Patriknak, akinek már valóban oda kellett figyelnie, mert az elhagyatott helyre értek.
A fű és a gaz már kicsit le volt nyomva az elmúlt órák nyüzsgésétől, és a laktanyától közel harminc méterre le is volt zárva.
Csak olaj volt a tűzre, amikor Kis meglátta, ahogy – vélhetően – Barabás egyes-egyedül a laktanya felé sétált, miközben az épület felé vezető utat két rendőr is nevetve állta el, kezükben egy-egy könyvvel.
Jókedvük csupán addig tartott, míg Kis ki nem pattant a kocsiból, és leteremtette őket:
- Ki az ott? – mutatott Barabás felé feldúlva.
- Hát… Barabás Gábor, az író – mondták szinte egyszerre, teljesen megszeppenve.
- Csakugyan? És megtudhatnám, miért megy kísérő nélkül a gyilkosság helyszínére?
- De hát… Engedélye van, uram…
- Szóval engedélye van? – kérdezte, mintha nem tudná.
- Kaptunk tőle könyvet is – mutatták büszkén az ajándékot.
- Tényleg? – játszott Kis, miközben Adél és Patrik alig bírták visszatartani a nevetést – És dedikálta is?
- Igen! – húzták ki magukat büszkén.
- Mit képzelnek, hol vannak? Ez nem egy irodalmi kávézó! Ide a könyveket! – vette el tőlük, de szólni egyikük sem mert – A kapitányságon visszakapják – ült vissza a kocsiba Kis, majd továbbhaladtak a laktanya felé, közben beérve az írót.
Barabás hajában ugyanúgy ott volt a már védjegyévé vált hajtű.
Hófehér selyemingben, és szintén hófehér hosszú nadrágban és sportcipőben sétált, mintha dedikálni igyekezne.
Kis Zoltán és két társa kipattantak a kocsiból, és a rangidős nyomozó már bele is kezdett:
- Az ott nem egy könyvesbolt – mutatott a laktanyára, és ekkor az író is belekezdett:
- Azt gondoltam.
- És mégis miből? – érdeklődött Kis.
- Abból, hogy ha az lenne, maga nyilván nem lenne itt – vigyorgott, majd odébb lépve a leforrázott Kis Zoltántól üdvözölte a már ismerős arcokat.
- Szia Adél! – ölelte meg a nőt, aki nem tudta, viszonozza-e a gesztust, így köztes megoldást választva megpaskolta az írót.
- Rég láttalak – mondta.
- Te még mindig jól nézel ki – kacsintott a nőre, majd Patrik felé fordult:
- Szevasz haverom! – ölelte meg őt is, és ez Patriknak is jól esett:
- Szevasz testvérem! – jött az üdvözlés, és Kis ezt is csak leforrázva nézte.
Hirtelenjében világossá vált számára, hogy Adél, Patrik és az író nagyon jóban vannak:
- Ha befejezték, talán indulhatnánk – mutatott a laktanyára Kis…

folyt.köv.