7.

Az épület hátsó bejárata előtt várakozva Kis megint Barabásra szegezte a tekintetét:
- Nem írónak való az, ami odabent van. Inkább mondja el, mit tud, és menjen – próbálkozott, s ekkor Barabás elővett egy nagyméretű borítékot, amit eddig rejtegetett, és átadta Kisnek.
- Ez meg mi? – vizsgálgatta.
- Infók az áldozatról, a családjáról, és még sokmindenről, ha jól sejtem.
- Ez ki sincs bontva – állapította meg.
- Tudom, hogy nincsen. Direkt nem bontottam ki, mivel nem vagyok se rendőr, se nyomozó, csak segíteni próbálok. Nem tudok még semmit. Ami abból kiderül…– mutatott a borítékra – az nekem is új lesz. A rendőrkapitány jóváhagyásával és engedélyével voltak nálam a dokumentumok. Az engedélyezés már csak egy óra hosszáig érvényes. Ha megtenné, hogy felhívja Patkós Elek urat, és közli vele, hogy az információkat sértetlenül átadtam, hálás lennék érte – várt ki Gábor, majd Kis Zoltán némileg enyhülni látszott.
- Hogyhogy nem nézte meg? Elvileg megtehette volna – kezdte bontogatni a borítékot Kis.
- Nézze, nekem eszemben sincs beleköpni senki levesébe, és népszerűségre sem vágyom. Azt már megkaptam régen. Azért vagyok itt, mert megkértek, és mert érdekel az ügy. De ha továbbra is azt akarja, hogy felszívódjak, akkor eltűnök innen a francba zokszó nélkül. Döntsön maga – bízta a dolgot Zoltánra, aki néhány másodperc gondolkodás után telefonjáért nyúlt, s közben átadta a még mindig meg nem tekintett iratokat Barabásnak:
- Fogja meg! – mondta, majd a vonal túlsó végén levő férfinak válaszolt – Patkós úr! Üdvözlöm, itt Kis Zoltán! A dokumentumokat sértetlenül átvettem a gyilkosság helyszínén. Igen… Pontosan… Barabás urat pedig megkértem, hogy maradjon. Mostantól ő is velünk dolgozik az ügyön… Igen… Köszönöm… Viszonthallásra! – tette le a telefont, s Gábor elégedetten mosolygott:
- Kösz, főnök! – adta vissza a papírokat.
- Menjünk be, mielőtt meggondolom  magam! – indult előre Kis, őt pedig valamivel lemaradva követte Juhász Adél, Patrik és Gábor.
Az író ekkor odasúgta Patriknak:
- Szerinted miért tett az áldozat mellé tavirózsát?
- Hogy mit? – kerekedtek ki a szemei.
- Tavirózsát.
- Honnan tudsz te erről? – lepődött meg.
- Az aktákban olvastam.
- De azt mondtad, hogy ki sem bontottad! – döbbent le Patrik.
- Kamuztam. Mindig van nálam boríték, ha esetleg könyvet kell feladnom. És már az elején láttam, hogy Columbo hadnagyot nem lesz könnyű meggyőzni. De sikerült – mondta kaján vigyorral Barabás.
- Ó, te szarházi! – mosolygott Patrik is – Ne aggódj, mindjárt elmegy a kedved a poénkodástól – mondta, majd beléptek az épületbe.
A szag még mindig ott volt a levegőben, de már közel sem annyira erősen, mint korábban.
Az oszlop körül pedig a nagy mennyiségű vér, és miegymás, ami még ott maradt…

- Jesszusom! – kapott orra elé Barabás.
- Még mindig rókázol ilyen helyzetekben? – vigyorgott Patrik.
- Legutóbb kibírtam, de most nagyon a határon mozgok.
- Frissen sokkal zamatosabb volt – súgta Adél, majd Kis kezdett bele a mondandójába hol a dokumentumokat böngészve, hol az oszlop köré mutogatva.
- Az áldozat neve Nemes Attila. Ha nehezen is, de sikerült azonosítani. A kocsiját innen nem messze az út mellett találták meg. Minden bizonnyal a tettes nekiment a kocsijával, így sikerült tőrbe csalnia.
Halálát feltehetően valami erős tárgytól származó ütés, vagy ütések okozták.
- Lekötözve verték agyon? – kérdezte Barabás, mint aki semmit nem tud.
- Valószínűleg. Sajnos teljesen biztosra semmit nem lehet kijelenteni, mert a kóbor kutyák eltüntették a nyomokat. Az azonban biztos, hogy szétverték a fejét, aztán itt hagyták.
Továbbá a helyszínen talált tavirózsa is „makacsul hallgat”, bárhonnan beszerezhette. A közeli patakból is – elmélkedett Kis, és ekkor Adél szólalt meg:
- Mi van azzal az elmélettel, mely szerint nem akarta megölni?
- Akkor miért hagyta itt a tavirózsát? – kérdezte Patrik a virág helyére mutatva.
- Lehet, hogy a tavirózsa már itt volt – mondta, s egyben kérdezte is Kis Zoltán.
- Mi van akkor, ha menet közben gondolta meg magát? – vélekedett Gábor is, összerakva a három nyomozó véleményét.
- Arra céloz, hogy nem állt szándékában gyilkolni, de valamiért mégis így sült el a dolog? – vált érdeklődőbbé Kis.
- Talán – bólintott – Csak egy felvetés. A kocsiját sem akarta eltüntetni – tárta szét a kezeit.
- Ezek szerint vagy hanyag volt, vagy pedig rá akart ijeszteni, aztán pedig elengedni – gondolkodott el Kis.
- Vissza akarta vinni a kocsihoz, hogy „felvilágosítva” térjen haza. Felettébb érdekes, mert talán tényleg nem akarta megölni – emelte hangját Adél.
- De a tavirózsa-kérdés, még mindig nem teljesen tiszta – tért vissza Gábor.
- Mi van a családjával? Volt neki egyáltalán? – érdeklődött Patrik.
- Csak egy felesége, aki még nem is tudja, mi történt a férjével.
- Jelentette az eltűnését? – kérdezte Adél.
- Nem – rázta fejét Kis.
- Szóval akkor tőlünk fogja megtudni – fogta fejét Barabás – Mit mondunk majd neki?
- Hát… Azonosítani nem tudja, mivel kompletten hiányzik a feje. Sugallhatjuk, hogy a nyitott koporsós temetés is gáz lenne. Arról nem beszélve, hogy a környékbeli kutyákat is alaposan megetette. Ebből csak rájön – vonta meg a vállát Kis.
- Azt hiszem jobb lesz, ha inkább én közlöm a hölggyel, hogy a férje halott – erőltetett némi vigyort Gábor, de legbelül ez a stílus közel állt hozzá.
Talán azért sem érzett szánalmat, vagy sajnálatot, mert titkon sejtette: az áldozat nem véletlenül végezte ily módon…

folyt.köv.