12.

Másnap délután három órakor nyári zápor áztatta a főváros utcáit.
Somfai doktor pedig ekkor igyekezett ügyvédje, Takács Péter irodájához.
Cseppet sem volt nyugodt az előző napon látogatást tett nyomozók, és a kukacoskodó író miatt.
Ugyanakkor nagyon is tisztában volt azzal, hogy ez a négyes rengeteg kellemetlenséget okozhat még neki, és egyáltalán nem szerette volna, hogy múltjában vagy a jelenében vájkáljanak.
A Keletihez közeli iroda a Garay téren, egy nagy irodaépület tetején volt található.
Luxus környezet, luxus berendezés, Somfaiéhoz hasonló életszínvonal.
A doktor – illedelmesebben, mint előző napi látogatói – helyet foglalt a folyosón, így várt a sorára, de ez nem tartott tíz percnél tovább.
Dr. Takács Péter épp kikísérte előző ügyfelét, majd elégedetten nyugtázta, hogy már csak Somfai Félix vár rá.
Az izmos testalkatú, harmincöt éves, fekete rövid hajú férfi mosolyogva invitálta be a dokit:
- Somfai úr! – üdvözölte – Kérem, fáradjon be! – mondta.
Amint a kopasz férfi belépett az iroda ajtaján, minden megváltozott kettejük között.
Takács bezárta az irodaajtót, és szorosan magához ölelte Somfait:
- Úgy hiányoztál – mondta olyan hangon, hogy majdnem elsírta magát – Nem hívtál, nem írtál, nem jöttél… Aggódtam érted – simogatta meg a férfit, akinek már szintén teljesen mások voltak a vonásai:
- Ne haragudj Péter! – csókolta meg – Ígérem, soha többé nem fog ez előfordulni! – fogadkozott, miközben hosszasan simogatták egymás arcát.
Olyan érzelmek szabadultak fel bennük, mintha két szerelmes tinédzser első lopott csókját nézné az ember.
- Iszol valamit? – engedte el végül a talán még egy könnycseppet is elmorzsoló Takács Somfai doktort.
- Egy vodka jólesne – válaszolt Félix, majd valósággal ledobta magát a kanapéra.
- Miért Terikével hívatsz fel mindig? – töltötte ki az italt, majd leheveredett Somfai mellé.
- Köszönöm! – vette el – Azért ő hív fel, mert nem akarom, hogy túlzásba ess nekem a telefonba. Isten ments, hogy valaki lehallgassa a vonalat.
- Csak azért nézel hülyének, mert tizenegynéhány évvel fiatalabb vagyok? – mosolygott Takács, miközben Somfai combjára tette a kezét.
- Egyáltalán nem erről van szó – csóválta fejét a doki.
- Nincs neked üldözési mániád? Elvégre ez a szakterületed. Vagy önmagadat nem tudod úgy kifürkészni? – érdeklődött az ügyvéd.
- Nem erről van szó – vált komolyabbá Somfai Félix, és most a poharat is letette. Takács is észrevette, hogy komoly dologról lehet szó, így felvette a „szokásos” távolságot a dokitól:
- Baj van, Félix szívem? – kérdezte aggódó tekintettel.
- Tegnap… – kezdett bele – Látogatóim voltak. Három durva modorú nyomozó, és egy nagypofájú író. Biztos te is ismered, bizonyos Barabás Gábor – hallgatott el.
- Elég sűrűn írnak róla az újságok, de nem különösebben érdekel. Amúgy persze tudom ki az. Folytasd, kérlek – várt kíváncsian.
- Szóval elég durvák voltak, sőt, bunkók. Egy betegem férje miatt jöttek.
- Mi közöd van neked egy beteged férjéhez? – kérdezte még értetlenül Takács, de hamar rájött a miértek válaszaira.
- A nő férjét meggyilkolták a napokban. A nyomozók pedig kikérdezték az özvegyet, aki talán nem tudta, hogy mit tesz, de elvezette hozzám ezeket a kiéhezett kopókat.
- Még mindig nem teljesen világos – vallott Takács.
- A férfi alkoholista volt, és verte a nőt. Próbáltam segíteni, tanácsokat adni, de Zsuzsa annyira félt attól a dúvadtól, hogy egyenesen megtiltotta a segítségnyújtást éveken keresztül. Legszívesebben én magam tanítottam volna móresre azt a szemetet! – állt fel indulatosan Somfai.
- Értem már! – pattant fel az ügyvéd is – Szóval mivel te tudtál mindenről, első számú gyanúsított lettél. Primitív „zsaru gondolkodás!” – nyugtatta Félixet – Nincs miért aggódnod. Rád akarják húzni a vizes lepedőt, keresni egy bűnbakot, aztán meg Barabással fényezni magukat a címlapokon, hogy „ezt az ügyet is megoldottuk közös erővel!” – vázolta, de Somfai doktor ezt nem így látta:
- Félek, ez nem ilyen egyszerű Péter – kortyolt megint italából.
- Én majd azzá teszem szívem – tette vállára a kezét – A nyomozókkal túl sokat nem lehet kezdeni, de Barabás Gábort meg lehet szorongatni.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos. Utánanéztem a régebbi ügyeknek a neten, amelyekben ő is szerepet vállalt. Mindig megkérdőjelezték, mindig támadták, és a végén mindig ő „nyert!”
- Csak egy médiasztár, semmi más! Összetöröm a világát, elrettentem ettől az egész ügytől, és ha már ő kiszáll, akkor a zsaruk sem fognak többet szívózni veled – nevetett Takács.
- Szóval ezek szerint te is elismered Barabás képességeit? – kérdezte komoran Somfai.
- Ebből ezt szűrted le?
- Egyértelműen – vágta rá Félix, és ekkor Péter sétálgatni kezdett az irodában:
- Tény, hogy nem hülyegyerek. Sőt, egészen ügyes. Ugyanakkor sikeres írónak lenni kifizetődőbb, mint nyomozónak. Azt viszont ne felejtsük el, hogy ő is csak ember, és nem rendőr!
- Az unokabátyja viszont az – válaszolt vissza Somfai.
- Jaj már, szívem! – lett kicsit mérges az ügyvéd – Túl sokat képzelsz ezekről a barmokról!
- Akkor mivel magyarázod azt, hogy egy tavirózsa volt az áldozat mellett? – vágott vissza a doki.
- És akkor mi van? Mi köze ennek egy tavirózsához?
- Az én tavamban is van tavirózsa!
- Majd a kertészed kiirtja!
- Simon annyira hülye, hogy félő, előbb vagy utóbb saját magát irtja ki! Ráadásul elbeszélgetett az íróval, és ki tudja, az a ravasz mocsok miket szedett ki szerencsétlen Simonból? – aggódott Félix.
- Nem kérdezted meg tőle?
- Bármilyen hihetetlen, de tegnap pont nem volt kedvem még egy magas színvonalú beszélgetéshez – mondta gúnyosan Somfai.
- A jelenlegi helyzet pedig megkívánja. Ám mégis úgy látom, nem elsősorban ez aggaszt. Te nem az a fajta vagy, akit felzaklat pár ilyen keménykedő marha – mosolygott Takács, és ekkor Somfai is bevallotta, mi bántja igazán:
- Tudod… – simogatta meg az ügyvéd arcát, miközben halkan beszélt – Nem szeretném, ha fény derülne kettőnkre. Az a karrierünk végét is jelenthetné. És ha ezek a kopók, és ez az író mélyebbre ásnak, félek, eljutnak hozzád is – mondta.
- Te most szakítani akarsz velem? – kérdezte ijedten a Takács.
- „Ebből ezt szűrted le?” – ismételte az ügyvéd korábbi mondatát, és a hangsúlyt.
- Igen – mondta szipogva.
- Dehogy akarok! – ölelte szorosan magához Takács Pétert, aki megkönnyebbült.
- Már azt hittem, hogy… El akarsz hagyni…
- Dehogy akarlak! – ismételte, miközben megcsókolta a férfi homlokát – Embereket védesz, s te magad mégis oly védtelen vagy. Majd én vigyázok rád – mondogatta Somfai, és ekkor a magához térő ügyvéd is ígéretet tett szerelmének:
- Tudod mit, szívem? – szipogott – Barabást bízd rám. Te csak a nyomozókkal törődj, Barabást majd én elintézem. Tudhatják, hogy nem fogod szó nélkül hagyni, igaz?
- Tegnap vázoltam, hogy megüthetik a bokájukat, de nem hittek nekem.
- Akkor most elgondolkodtatjuk őket. Barabást csak bízd rám, szívem…
- Bízom benned, Péter – mosolyogtak egymásra boldogan…

folyt.köv.