14.

Két nappal később, Barabás és az ügyvéd találkozójának napján a reggeli órákban ért haza Juhász Adél.
Férje, Hamvas Lóránt egy jól menő ingatlanközvetítő iroda vezetője volt, aki sosem értett egyet imádott felesége munkájával.
Ennek rendre hangot is adott, de Adél ezt feltételként szabta meg férjének, aki ha nehezen is, de belement.
Házasságuk már jó ideje nem volt túl jónak nevezhető, de ahogy mondani szokás még „elvegetáltak” egymás mellett.
A szintén magas, jó kötésű, jó képű, rövid fekete hajú férfi izgatottan várta párját.
Kertes házuk a külváros egyik előkelő részén feküdt, így meglehetősen idilli környezetben éltek.
Amint a nő belépett, férje akkor fejezte be a mosogatást. Ismerős helyzet volt ez, amint Lóránt felhajtott ingujjal, tetőtől-talpig elegánsan öltözve kihúzza a dugót, majd helyére teszi az utolsó tányért is:
- Szia, Kicsim! – lépett oda feleségéhez, majd megcsókolta őt.
- Szia, Drágám! – mosolygott Adél, majd leült a székre, és kávét öntött magának.
- Miért kávézol ilyenkor? Nem akarsz lefeküdni?
- Nem fontos, még van néhány dolgom itthon – bújt ki a konkrétabb válasz alól.
- Való igaz, kipihentnek látszol – ült le a nővel szemben Lóránt, és kedvesen mosolygott rá, nem kis lelkifurdalást okozva ezzel.
- Nem volt veszélyes – csóválta fejét a nő – Van ágy a kapitányságon, kicsit lepihentem ott, úgyhogy sikerült átvészelnem az éjszakát.
- Min dolgozol épp? – érdeklődött Lóránt.
- Tudod jól Drágám, hogy nem szeretek erről beszélni – simogatta meg férje arcát.
- Akkor csak annyit mondj, hogy veszélyes-e, vagy nem? – kérte.
- Nyomozó vagyok. Szerinted ez veszélyes? – kérdezte kicsit szemrehányó stílusban Adél.
- Látom, nem vagy beszédes kedvedben – akart felállni sértődötten, de felesége visszatartotta.
- Sajnálom – mondta őszintén – Nem akartalak megbántani, csak egy kicsit fáradt vagyok. A mostani ügy pedig nem valami „szép”, de nem kell aggódnod, nem vagyok veszélyben – mosolygott Adél.
- Ez egészen biztos? – ült vissza a férfi.
- Igen. Sőt, képzeld, Barabás Gábor is velünk dolgozik most – keltette fel férje érdeklődését.
- Komolyan? – kérdezte döbbent arcot vágva.
- Igen! – vágta rá.
- Hasznát veszitek?
- Amikor nem pont a főnökkel szívják egymás vérét, egész okos dolgokat tud mondani. Összességében nem rossz, hogy ott van. Ráadásul megvan az az előnye, hogy tudja, bármikor kiszállhat.
- Szerinted ki fog?
- Nem az a fajta. Dolgoztam már vele. Kitartó, pimasz, bicskanyitogató stílusa pedig sokszor jól jön – nevetett fel Adél, de ez már láthatóan nem érdekelte Lórántot, aki témát váltott.
- Tudod… - simította meg felesége kezét – Arra gondoltam, hogy megérdemelnénk egy kis pihenést.
- Konkrétan mire gondolsz? – vált kíváncsivá Adél.
- Ha túl leszel ezen az ügyön, két hétre elrabolnálak a rendőrségtől – nevetett fel.
- Nocsak?
- Arra gondoltam, elmehetnénk együtt két hétre valami olyan helyre, ahol harminc fok van árnyékban, tengervíz mossa a partot, és önfeledten szeretkezhetnénk át az éjszakákat – mosolygott megint kedvesen, és Adélnak el kellett játszania a meglepődöttet, sőt, a nagyon boldog feleséget.
Alibiből megölelte férjét, pedig cseppet sem hozta lázba a felsoroltak közül egyik sem.
Pontosabban tetszett neki, de ugyanezt Patrikkal tudta volna elképzelni.
- Ez… Eszméletlen lenne! – emelte hangját.
- Komolyan tetszik? – kérdezte széles vigyor közepette a férfi.
- Tényleg! Nagyon! – füllentett, de férje elhitte. A neheze azonban csak ezek után következett.
Lóránt megfogta felesége kezeit, és kéjes tekintettel a hálószoba felé kezdte őt vezetni.
A nő könnyen szabadulhatott volna a kialakult helyzetből, de tudta, az feltűnő lenne.
Ismét erőt vett magán, és megpróbált úgy tenni, mint akinek nagyon tetszik az ötlet.
Közben eszébe jutott, miképp húzhatná az idő, hátha férjének nem lesz ideje megvárni:
- Előtte szeretnék mindenképp lezuhanyozni – mondta, pedig nem sokkal azelőtt együtt tusolt Patrikkal.
- Ez remek ötlet! – csillantak fel a férfi szemei – Tusoljunk együtt, ráérek később is bemenni! – mondta, és már vetkőzött is…

folyt.köv.