17.

Balog Boldizsár egy erdőben ébredt fel, ahol anyaszült meztelenül két fához volt kifeszítve.
Az esőcseppek még ímmel-ámmal megjelentek, de a hirtelen jött zivatarnak már csak a hűvös idő maradt a hírmondója.
A fiatal férfi szájába egy darab rongy volt beletömködve, gondosan megkötözve, nehogy egyetlen hangot is kiadjon a szerencsétlen.
Elrablója szép lassan elősétált a fák takarásából, amint észlelte áldozata magához térésének pillanatait.
Arcát immár fekete maszk takarta, és az esőzéstől ingoványossá vált talajon gumicsizmát viselt.
Tőle nem messze pedig egy nagy, fekete színű bőrönd hevert magányosan.
Boldizsár, miután felismerte saját helyzetét is, megpróbált kiáltani, rángatózni, de ezzel csak annyit ért el, hogy szorosabban ragadták meg a kötelek csuklóit, és két bokáját. Miután kitombolta magát, kíváncsian várta a következő percek történéseit, majd az idegen megszólalt:
- Ha eddig nem is voltál teljesen „tiszta”, mostanra minden bizonnyal magadhoz tértél – nevetett hangosan, majd áldozata körül sétálgatva folytatta, aki jobb híján hallgatta őt. Igaz, mást nem is nagyon tehetett.
- Nézz végig magadon, te szerencsétlen pöcs! Nézd meg alaposan magad! – üvöltött, miközben erősen megragadta Boldizsár haját – Szánalmas vagy. Egy szánalmas kis köcsög – engedte el, és ekkor a kiszolgáltatott férfi zokogni kezdett.
- Sírj csak, baszódj meg! – bólintott, majd leült a fekete bőröndre – Tudod, többször is volt lehetőséged arra, hogy elkerüld ezt a kínos kis helyzetet. Még azzal sem lett volna baj, ha a pokolnak ezt a bugyrát választod, legfeljebb korábban megdöglöttél volna, mert nem fizetsz ki egy dílert. Te viszont mindig fizettél, nemde? Mindig, te kis patkány – nevetett fel ismét – És kinek a pénzéből? Kinek is? Tán volt egy munkahelyed, és a keresetedet drogra szórtad el? Vagy kölcsönkértél a barátnődtől? Tényleg, van egyáltalán barátnőd? Hm? Bólogass te rohadék! – kiabálta a bőröndön ülve, s ekkor Balog Boldizsár „nemlegesen” rázta a fejét, miközben könnyei a korábbi záporesőre emlékeztetően hullottak.
- Hát persze, hogy nincs. Kinek is kellenél, te genetikai hulladék? Akkor honnan volt a pénz? Mégis, honnan? Lenyúltad anyucit, aki annyira szeretett téged, hogy bármit megtett volna a kicsi fiáért! Azt hiszed, nem tudom? – kérdezte, s erre aztán még hevesebben rázta fejét a szerencsétlen férfi.
Próbált szabadulni a fogságból, erei kidülledtek, ahogy megfeszült, üvölteni szeretett volna, de nem tudott.
Ekkor lassan felállt a maszkot viselő férfi is, és odasétált az ismét kifáradt Boldizsárhoz.
Óvatosan megsimogatta arcát, és csak ennyit mondott:
- Tévedsz, ha azt gondolod, gyilkos vagyok. Cseppet sem. Én most két ember életét is meg fogom menteni – lágyult el a hangja – Mert én vagyok az igazságosság itteni helytartója, és tennem kell arról, hogy mindenki megkapja azt, ami neki jár.
A két ember közül pedig az egyik te vagy, akit megmentek. A másik pedig az édesanyád – halkult el, ezzel jelezve, hogy befejezte mondandóját.
Ezt Balog is tudta, és megint rángatózni kezdett, amint elrablója a titokzatos bőrönd felé sétált:
- Ez a bőrönd rejti az igazságossághoz elengedhetetlen tárgyakat, amelyek kizárólag téged illetnek meg – mondta, majd felnyitotta a bőröndöt úgy, hogy Boldizsár még nem látta, mi is van benne.
Ekkor a maszkos férfi kiemelt onnan két tenyerébe tartva egy hófehér tavirózsát, és óvatosan a földre helyezte.
Ezek után pedig áldozata felé fordította a fekete táskát, amelynek a tartalmát látva Boldizsár újra zokogni kezdett.
A bőrönd ugyanis tele volt hosszú, injekciós tűkkel, méghozzá olyan sokkal, hogy néhány ki is borult belőle.
A férfi csodálva tekintett a tűkre, majd ennyit mondott:
- Ez csodálatos. Ez gyönyörű! De hogy került ez ide? – mosolyodott el, majd a fülénél fogva odahúzta a súlyos tárgyat Boldizsárhoz, és kivette az elsőt.
Néhány másodpercig szemlélte, aztán megragadva a fiatal férfi lábát, lassan keresztülszúrta a vékony vádlit.
Ezt még nem kísérte nagyobb hanghatás még a betömött száj ellenére sem, ahogy a következő négy szúrás okozta fájdalom is elviselhető volt, amelyek a vádlikat és a combokat érték.
- Ugye, hogy nem is olyan veszélyes, Boldizsár? – mondta, ahogy gumikesztyűvel a kezén szétkente a sebekből óvatosan csordogáló vért.
- Most pedig jöjjön a kedvenced! – mondta, majd a kifeszített kezek felé nyúlt a tűvel.
Ez persze már cseppet sem tűnt annyira fájdalommentesnek, mint az előzőek.
A tűket egymás után, gondosan tolta fel a vénába, vagy annak közelébe a férfi.
Ezek már a betömött száj ellenére is hallhatóan nem estek túl jól a fiatal férfinek…
A percek múlásával Boldizsár végtagjaiban egyre sűrűbben helyezkedtek el egymástól kis távolságokra a tűk, és kezei is már csúnyán véreztek, de még mindig magánál volt.
- Látom, nem törsz meg könnyen! Ez dicséretes! De tényleg! – erősítette meg a férfit.
- Már csak hat tű maradt, hallod? Mindösszesen hat kis szúrásnyira vagy attól, hogy új életet kezdj – nevetett fel hangosan, és felvette az elsőt.
- Ez most lehet, hogy picit fájni fog – mosolygott a maszk mögött, majd Boldizsár bordái alatt, felfelé kezdett szúrni. A rángatózások és nyögések után ugyanez következett, csak a másik oldalon.
- Na, kezded kicsit elragadtatni magad! – szólt rá – Már csak négy tű van! Gondolj erre, menni fog! – mondta, majd a fiatal férfi bal mellkasába mélyesztette az egyiket, és egészen a tövéig nyomta lefelé, majd ugyanezt megismételte a másik oldalon is.
Balog Boldizsár szemei bevéreztek, de még így is látható volt tekintetében a lemondás, és a fohász, hogy legyen végre vége a kínzásnak.
A férfi ekkor felvette az ötödik tűt is, gondosan megkopogtatta áldozata mellkasát, és a szíve tájékán lassan, óvatosan elkezdte tolni a tárgyat, de az valamiért megakadt:
- Bocsánat, mindjárt végzünk! – mondta, majd egy erőteljes ütéssel végleg „besegítette” a tűt, amely keresztülhatolt áldozata szívén.
Lassan ugyan, de vége lett. A gyilkos ekkor megragadta az utolsót, és egy határozott mozdulattal Boldizsár homlokába állította azt…

folyt.köv.