20.

Barabás és a nyomozók egy kicsit elhagyták a holttestet, és az azt körülvevő nyüzsgést.
Adél, Zoltán és Patrik kimondhatatlanul kíváncsian várták a lehangolt író mondandóját:
- El kell mondanod, mi húzott fel ennyire! – ragadta meg a karját Adél, az író pedig egy hosszas sóhaj után belekezdett:
- Kezdem azt hinni, hogy ez az egész egy átok, amely időnként lesújt rám. Talán rossz ómen vagyok, de a mostani gyilkosságok kísértetiesen hasonlítanak a legutóbbi ügyhöz, amelyben részt vettem.
- Arra a két személyre gondol, akik rendőrnek adták ki magukat, miközben anya-gyermek gyilkosságokat hajtottak végre? – kérdezte szúrós tekintettel Kis, miközben a másik két nyomozó csak hallgatott.
- Igen – bólintott csendben az író.
- A kettő teljesen eltér. Mi lenne a hasonlóság? – vált kíváncsivá Zoltán.
- Az indíték. Az elme – mutatott homlokára az író.
- Bővebben? – szólalt meg most a nő.
- Anno… amikor az említett két személy elkövette a gyilkosságokat… a gyilkos nő nem teljesen volt tudatában annak, hogy amit tesz, az bűncselekmény. Egyik áldozata egy kurva volt, és annak a gyereke. A másik áldozat pedig tisztességes nő, és gyereke. És mi volt a hasonlóság?
- Természetesen az apa – bólintott Kis – Emlékszem rá, bár nem dolgoztam az ügyön.
- Pontosan! Az apa, aki ki tudja, hány nőt erőszakolt meg, akik közül többen is ilyen-olyan remélt haszonszerzéssel megszülték a gonosz gyermekét. És pont ez a lényeg az egészbe! – csapott oda dühösen egy fának az író.
- Nem vagyok teljesen sötét, de még mindig nem értem – vallott a nő.
- A gyilkos akkor sem gyilkosságként fogta fel a történteket. Igazságot akart szolgáltatni, és szentül hitte, hogy amit tesz, az jó. Az erkölcsösség bajnokának képzelte magát, én pedig olyannyira közel kerültem hozzá, hogy kis híján a párom is belehalt.
- Emlékszem az esetre. Nyakon szúrtad az egyiket a hajtűddel, a nőt pedig a kézírásával buktattad le – hozta fel Patrik.
- Valóban így történt. Most pedig megismétlődik az egész – nézett a távolabb levő holttestre.
- Azt hiszi… talán most is igazságot szolgáltat a gyilkos? – kezdte kapizsgálni Kis.
- Ez egészen biztos – vágta rá Barabás – Először az alkoholista férfi, aki verte a feleségét. Kinek hiányozna? Az özvegynek biztosan nem. A marha szinte fel sem tűnik senkinek, a környék kutyái ráadásul jót lakomáztak belőle. Most meg itt ez a szerencsétlen barom. Szétdrogozta röpke életét, és ezt a gyilkos is tudta. Erre tűpárnát csinált belőle. Lényegében semmi különös nincs az egészben, mégis felfoghatatlan. Úgy öl, hogy közben ítélkezik mások felett. Ő ezt nem gyilkosságként éli meg, hanem mint igazságszolgáltatást. Ugyanúgy, mint anno Molnár Henrietta. A nő, aki anyákat és gyermekeiket ölte meg – csendesedett el az író, s eszmefuttatásán a többiek is elgondolkodtak, majd Adél tette fel az első kérdést:
- Őt, hogyan is sikerült elkapnod?
- Többek közt úgy, hogy beleszerettem. És minél közelebb kerültem hozzá lelkileg, annál erősebben szólalt meg bennem a vészharang. Titkon talán vártam is, hogy kiderüljön. Mégis villámcsapásként ért, amikor elolvastam azt a bizonyos kézzel írt levelet – vallott, de ez látszólag senkit nem lepett meg.
- És most… - köszörülte meg a torkát Kis – Van akár tippje is, hogy ki állhat a gyilkosságok mögött? – tette fel a kérdést.
- Talán – vágta rá.
- Elmondja?
- El – bólintott, és láthatóan még kíváncsibbá tette a nyomozókat.
- Somfai az, ugye? – sürgette Patrik.
- Ötven százalék esélye van.
- És kié a másik ötven? – kérdezte Adél.
- Nincs ötven. Csak tíz, és negyven – vigyorgott, és ezt Kis Zoltán meg is elégelte.
- Ne szórakozzon itt százalékokkal, nem matek órán vagyunk! Válaszoljon nekem normálisan, ne rébuszokban beszéljen! Ez nem egy regény! Miért Somfai? – förmedt rá.
- Azért, mert szerintem ennek a kidekorált szerencsétlennek is jár valakije Somfai dokihoz. Méghozzá pont emiatt, mert a gyerek drogos. Szóval egyszerű lenne a történet, és talán még a vádemeléshez is elég. Csak a doktor tudhatja, hogy kinek mi a problémája, mi nyomja a lelkét, mi teszi tönkre. Ő pedig előlép, mint az igazság bajnoka, és lekaszabolja azokat, akik mások életét tönkreteszik.
- És ki a tíz, illetve a negyven százalékos? – kérdezte Patrik.
- Tízesre tippelem Takácsot. Talán mindent tud a dokiról, a kis titkairól, és vele végezteti a piszkos munkát. Végtére is ügyvéd, tehát pontosan tudja, hogyan kell teljes szélességében kihasználni a paragrafusokat. Esetleg közösen alakítanak, de ezt azért kétlem. Viszont van még valaki, aki talán a megtévesztésre játszik – gondolkodott el.
- Ki az?
- A kertész. Simon, a kertész. Egy retardált gyökér, és eszébe sem jutna az embernek, hogy bárkinek is ártana. De mi van akkor, ha olyan ügyesen ver át mindenkit, hogy teljesen eltereli magáról a figyelmet? – tette fel a kérdést.
- Vele nem beszéltünk. Azt hiszem, meg kéne hallgatni a fickót – mondta Adél Kis Zoltánra nézve.
- Épületes beszélgetés lesz – eresztett meg egy félmosolyt Gábor – És persze az sem elhanyagolható, hogy a doki tava tele van tavirózsákkal – tette hozzá az író, majd beszélgetésüket az egyik járőr szakította félbe:
- Nyomozók, jöjjenek, kérem! – mondta.
- Mi a baj? – kérdezte gyanakodva Kis.
- Egy bizonyos Balog Virginia lesz itt perceken belül. Jelentette a fia eltűnését, valami barom a kapitányságról pedig értesítette, hogy találtunk egy hullát az erdőben.
- Melyik ökör volt az? – mérgelődött Patrik.
- Nem tudom, de ahogy látom megérkezett a hölgy – nézett maga mögé a járőr, miközben a többi rendőr egy hisztérikus rohamot kapó nőt próbált lefogni a kocsijánál.
- Szerintem ő lesz az – mondta Gábor.
- Már csak ez hiányzott – indult el Kis a nő irányába, őt pedig a többiek követték.
- Megint szép nap elé nézünk – morogta magában Adél…

folyt.köv.