30.

Barabás Gábor még meg sem itta kávéját nem sokkal fél tizenegy után, Adél, Zoltán és Patrik valósággal kirobbantak az irodából.
- Megvan a cím! – mondta hangosan a fiatal férfi.
- Jöjjön! – szólt rá Kis – Majd útközben megissza! – mondta, majd a lehető leggyorsabban kocsiba pattantak, és elindultak:
- Messze van innen? – kérdezte az író.
- Talán tíz perc. A Hős utca mond valamit? – kérdezte Adél.
- Az egy igazi patkánytelep telis tele mindenféle mocsadékkal. Ott lakik a csaj? – döbbent le Gábor.
- Ott bizony! – bólintott Kis.
- Nem semmi helyre készül szülni. Már az is meglepő, hogy egyáltalán tud ott élni.
- Valamit gyorsan tisztáznunk kell! – mondta Kis Barabásnak.
- Hallgatom főnök.
- Ha jól gondolom – márpedig jól gondolom – hasonló a helyzet, mint amikor a közelmúltban az unokabátyjával dolgoztak a Molnár-Vetró féle ügyön. Legalábbis az ön eszmefuttatása kicsit erre enged következtetni, igaz? – kérdezte, és most pár másodpercig csendben maradt az író, de végül helyeselt:
- Talán igen. Csak azoknál a gyilkosságoknál már iskolás korú gyerekek voltak az áldozatok, de a tettes gondolkodásmódja hasonló.
- Az emberünk most is azt gondolhatja, hogy amennyiben megöli a nőt és ezzel együtt a magzatot is, azzal jót tesz a világnak – válaszolt Kis.
- Szemét beteg állat! – dühöngött Adél.
- Igen, ez lehet a helyzet – válaszolt még Zoltán mondataira Gábor.
- Nem akarom, hogy ugyanúgy elkapja a hév, mint Somfainál, vagy amikor a kertészt kis híján félholtra verte. Uralkodjon az indulatain, bármit is találunk! Érthető voltam? – kérdezte.
- Tiszta sor – válaszolt némi sértődöttséggel a hangjában Barabás, de végül nem szállt vitába Kis Zoltánnal, holott nem teljesen értett vele egyet.
Néhány perc múlva valóban odaértek a Hős utcába. A cím még azon belül is a legnyomasztóbb, legundorítóbb képet adó épület volt.
Kerítés persze nem volt, a házak előtt pedig hajléktalanok és mindenféle más népség végezte aktuális dolgát.
Látszólag cseppet sem ijedtek meg a nyomozóktól, mindenki folytatta a tevékenységét.
Egyik része éppen egy félig leszakadt ajtó bejáratánál végezte nagydolgát, míg a többiek közül gitároztak, énekelgettek, boroztak, vagy éppen szexuális vágyaikat élték ki.
Adélt persze alaposan szemügyre vette a kisebbség közül három fiatal is, akik be is szóltak a nőnek:
- Gyere, hadd nyaljuk ki a buládat! – szóltak oda, miközben férfiasságukat markolászták.
Patrik épp közbe akart lépni, de a nő leállította:
- Hagyd csak, elintézem – mondta, majd vigyorogva elindult a pár méterre álló fiatalok felé.
Kis sejtette, mi fog következni, épp ezért alaposan figyelte a többieket is.
Tudta, hogy jobb már most tisztázni az erőviszonyokat, mert könnyen megüthetik a bokájukat.
Adél amint odaért a roma fiatalokhoz, így szólt:
- Az én „bulámat” akarjátok? – kérdezte, majd mielőtt válaszolhatott volna bármelyik is, az egyiket egy hirtelen mozdulattal könyökkel terítette le, a másikat pedig gyomron térdelte, aki ettől azonnal megrogyott.
Már csak az „odaszóló” volt hátra, aki bicskát rántott, és ekkor Adél reflexszerű mozdulattal harcképtelenné tette támadóját, miközben a csuklóját is eltörte.
Fájdalmas kiáltást hallatott a srác, de a nő egy erős ütést mért még rá, melynek következtében elájult.
A másik kettő igyekezett menekülőre fogni a dolgot, és a látottak után a többiek is csendben visszahúzódtak.
Az író ekkor megkérdezte Kis Zolit:
- Rá nem vonatkozik az, ami rám?
- Szerintem semmi sem történt – válaszolt foghegyről Kis.
- Mehetünk? – kérdezte a visszatérő Adéltól Patrik.
- Igen, szerintem az lesz az! – mutatott egy másik bejáratra a nő olyan természetességgel, mintha mi sem történt volna az előző percekben.
Az épületbe lépve Gábor emlékezetében felötlöttek az évekkel korábbi események, amikor is szintén egy hasonlóan lepukkant házban loholtak egy gyilkos után unokabátyjával.
- Harmadik emelet – mondta Kis, majd elindultak felfelé.
Síri csendben tették meg a röpke utat felfelé, majd egy szűk folyosóhoz értek, melynek végén egyetlen ajtó volt látható.
- Ez lenne az? – kérdezte az író félhangosan, de Patrik leteremtette:
- Halkabban már!
- Bocs, nem tudtam, hogy lopakodó üzemmódban vagyunk! – vágta csípőre sértődötten kezeit Barabás.
- Ha befejezték, talán mehetnénk – szólt rájuk Kis – Összeszedjük a nőt, beszélünk vele, és már itt sem vagyunk. Na, nyomás! – indult előre, mögötte pedig Adél, Patrik, s végül Gábor követték.
A bejárati ajtóhoz érve aztán alaposan meglepődtek, mivel az résnyire ki volt nyitva, belül viszont sötétség uralkodott.
- Valami nagyon nem stimmel – mondta Adél, és már nyúlt is a fegyveréért, és példáját a másik két nyomozó is követte.
Barabás természetesen fegyvertelen volt, de ez cseppet sem zavarta meg.
- Játszik még a lopakodás, vagy mindent bele? – kérdezte halkan Patrik, majd válasz helyett Kis berúgta a már nyitott ajtót:
- Rendőrség! – kiabált, miközben rutinból egyből a villanykapcsoló vélt iránya felé nyúlt, és nem is tévedett.
Pillanatokon belül világosság gyúlt a lakásban, ami első ránézésre nem is tűnt olyan „durvának”, mint amit az épület külseje sejtetett.
Kis kézmozdulatokkal mutatta, ki merre menjen, Barabást pedig egyértelműen háttérbe szorította:
- Csak nyugalom! – intette le, de ez persze nem hatotta meg az írót, aki így is lopta a távolságot.
A lakás meglehetősen nagy volt, amit még a zsaruk sem gondoltak volna, épp ezért az alapos körbetekintés néhány percet igénybe vett, de ekkor, a szemben lévő szobából zaj szűrődött ki, és ennek forrását Barabás próbálta kideríteni:
- Álljon meg! – szólt rá az őt kikerülő íróra, de az már lépett is be a szobába.
Gábor szemei kikerekedtek a látványtól:
A fiatal nő teljesen meztelenül feküdt a franciaágyon, miközben minden végtagja alaposan ki volt kötözve az ágy négy sarkához.
Látszólag eléggé kába volt, közben pedig a nyomozók is odasiettek a szobába:
- Jól van, hölgyem? – térdelt mellé Patrik, miközben Adél egy pléddel takarta le a csupasz nőt.
- Azt… hiszem – felelt, miközben nagyokat pislogott.
- Látott valamit? Itt van még, aki megtámadta? – kérdezte Kis.
- Fogalmam sincs… semmiről… mi történik? – érdeklődött, s ekkor Adél észrevett az ágy mellett mindenféle vágó, és szúrószerszámot. Jól ismerte ezeket az eszközöket, szike és bordafeszítő mellett mások is hevertek ott.
- Bele sem merek gondolni, miket akart ezzel a rohadék – mondta halkan a nő, és ekkor Barabás rosszat sejtve az ablak felé kezdett sétálni.
- Ne tegyék el a fegyvereket, lehet, hogy még itt van! – mondta ki Kis, és ahogy ezek a mondatok elhagyták a száját, már hallották a tűzlépcső irányából jövő hangos zajokat.
- A lépcsőn menekül! – üvöltötte Barabás, és már mászott is ki az ablakon.
Amint átverekedte magát az első akadályon, meg is pillantotta a már majdnem a földszintre érő alakot, aki maszkot viselt, és sötét ruhát.
Még egyszer visszanézett az íróra, aki nem sokat habozott, rohanni kezdett lefele utána.
- Patrik! – kiabált Kis – Indulás a kocsihoz! Adél, maga itt marad a nővel! – adta ki a parancsot, majd megkezdődött a hajsza a gyilkos után…

folyt.köv.