41.

Az utolsó csapás után hosszú percekig nem történt semmi.
Lóránt, több életveszélyes sérülést is elszenvedve feküdt mozdulatlanul, miközben próbálta szoktatni magát a gondolathoz, hogy felesége legyőzte, sőt, talán meg is ölte őt…
Adél sem volt túl jó állapotban. Neki felszakadt a szája, és minden bizonnyal az orra is eltört a gyilkos férfivel vívott csatában.
Remegő bal kezével a jobb kézfej irányába nyúlt, hogy kihúzza az oda felcsúszott nagyobbacska üvegdarabot.
Fájdalmas kiáltás jelezte, amint Adél eltávolította a nem oda illő tárgyat, majd letépett egy darabot vér áztatta pólójából, és szorosan betekerte vele az erősen vérző kézfejét. 
Eközben férje is összeszedte maradék erejét, és egy határozott mozdulattal valósággal kitépte szeméből a hosszúkás üvegdarabot.
Mint egy apró szökőkút, úgy spriccelt felfelé a vére a sebből.
Adél lassan felkelt a földről, és csak ekkor vette észre, hogy lába is csúnyán megsérült.
Sántikálva odavánszorgott a telefonhoz, de férje halkan, nyögvenyelősen rászólt:
- Ne… tedd… - kérte.
- Szerinted mégis mit kellene tennem? – kérdezett vissza csalódott hangon a nő.
- Őket hívod, ugye? – suttogott – A társaidat?
- Mindjárt igen, de előtte neked akarok mentőt hívni – mondta, majd tárcsázott, de Lóránt hangosabban felkiáltott:
- Tedd le, kérlek! – intett kezével, és Adél bár magának sem tudta megmagyarázni miért, de letette a telefont.
Közelebb lépett férjéhez, majd kockázatmentesen letérdelt mellé, mert másra már nem futotta erejéből:
- Mit akarsz? – kérdezte, lassan könnyező szemekkel.
- Hát… elgondolkodtam a váláson is – próbált viccet erőltetni, aztán folytatta:
- Szeretném, ha megtennél… megtennél nekem valamit…
- Hallgatlak – mondta szipogva a nő.
- Te is tudod, és én is… Nem fogom túlélni… Tudod, ugye? – kérdezte.
- Nem vagyok orvos. De ha nem engedsz telefonálni, biztosan belehalsz. Súlyosak a sérülésied – magyarázta.
- Tudom – suttogta – Ezért tégy meg nekem egy utolsó szívességet. Ölj meg Adél, kérlek… Vess véget a szenvedéseimnek… Úgysem fogom túlélni…
- Miért legyek hozzád ilyen kegyes? Te talán humánus voltál azokkal, akiket megöltél? – kérdezett vissza ingerülten a nő.
- Tedd meg… Csak miattunk… miattam… csak tedd meg… kérlek Adél… végezz velem… - mondta elhaló hangon, és ekkor lehunyta megmaradt ép szemét, de még lélegzett.
Adél sírni kezdett, majd odavonszolta magát a férfi fejéhez, és óvatosan az ölébe tette.
Ugyanazzal a mozdulattal átkarolta Lóránt nyakát, ahogyan azt ő tette percekkel korábban a nővel.
Adél mindent úgy hajtott végre, ahogyan azt a megfelelő tudás birtokában kell.
Nem szorította még a nyakat, hanem várt pár másodpercig. Fejét Lóránt fejéhez nyomta, majd a férfi megérezte a nő könnyeit lecsorogni a saját arcán.
Ekkor gyengéden rátette a kezét Adél karjára, jelezve ezzel, hogy fejezze be, amit elkezdett.
Adél lehunyta szemeit, majd megfeszítette Lóránt nyakát, és egyetlen határozott mozdulattal eltörte azt…
A nő könnyeivel együtt hullott a földre a férfi keze, amivel pár másodperce még Adélt érintette…
Ezt követően a nyomozónő is ájultan borult le halott férje mellé…

folyt.köv.