Cím: Éva polkája (dalszöveg műfordítás)
Szerző: gomolya - László Csaba
(10-29-2007 @ 11:59 am)
:
Éled a polka a portánkon,
míg híg sora kél buja, víg táncnak...
Vén szüle készüle: Évánk most - oh,
tudja jól - nem marad vénlánynak.
Ha hívja a kellem, az intelem ellen
így szárnyal a táncba, hol roppan a jellem:
Látja, már várja a vágy kavalkádja,
és végtelen éjeken lázad a vér.
Rakja csak, ropja, úgy röppen a szoknya:
ma kobzosunk boldogul Évával...
Hagyja, hogy hagyma a csók ízét adja,
majd később azt megtoldja - répával.
Lám, fröccsen a permet, mit teste itt termelt,
oly vérmesen éhes - a lány neki kell, mert
várja, hogy hasson a lányban az asszony:
A férfi beéri a női szivet.
Házban a nörsz ült: majd' beleőszült,
úgy bőszült, hogy Évánk kanász-nászt űz.
Hágva az oltárt, csak vágta a zsoltárt:
igéket idézve vad jajszava tűz.
Fohásza kovásza e merszben a párnak,
ha pőre erényre majd rálicitálnak...
Mert vermed az érzés, ha lelkedbe dermed -
csak ássad, hadd lássad a vágy aranyát!
(dilidala, sej-haj, ripityom, csuhaj...)
Hajlama lankad: a ballada hallgat,
a dal hajadonról ma asszonyra vált.
Dobva a párta - a fúria várta
és kárálva gyászolta, szidta a lányt.
Ám horkan a mord kan, elértve a vádat:
Megtépem anyádat, ha szájalni vágyna...
Az élveteg lélek nem jár henye táncba -
de bírja a lábunk, míg sírja a száj.
Mennye vagy pokla a polkának
nem függhet a satrafa-ármánytól.
Hogyha meg szélcsapok széplánynak,
nem kell ahhoz engedély anyjától.
Csitulj, csihadj - feddtem -, és csöndesülj békén,
halld, banya, arcba majd csaplak a végén!
A lányodat páromnak vallom, ha pukkadol:
Fűtve áll hajlék és vetve az ágy.
Dallam ha szárnyal, a polka ha járja,
majd sarkamra állva vad táncba megyek.
Évámat kéjvágy ha mellém sodorja,
hódolva nagy halkan a párja leszek...
Mit se nem számít itt rang vagy a tiltás
lánynak, ha hímje egy jókora flintás:
Én szedem képtelen csókjai vámját,
míg toppan az életünk lépteken át.
(261 szó a szövegben) (1157 olvasás) 
|
