:
Vallomás
Madárszárny hasítja hűsen a kék eget,
Szívemben lüktetve dobol az élet...
Csak szépet szeretnék nyújtani én neked,
Mégis, hogy képtelen volnék rá, félek.
1995.
Hiábavalóság
Nézz tükörbe s szörnyedj el!
Küszködj hulló könnyeddel,
Gyűlöld magad haragban:
Tőszó vagy csak a ragban...
1998.
Felelet(t)
Karmommal szaggatom cafatra arcomat.
Feledem, feladva eddigi harcomat,
Tiédet — hisz' csupán eltűnő álom volt
Hitemnek megszentelt öröme: káromolt
Érzelem... Tagadtan, eldobva, megtépve —
Cipőmmel taposok a haló reményre.
Levegőt szívemből sóhajtva kifújom.
Lézengve tántorgok tétován az úton
Tova.
Ugyan hova?
A fészkes búba...
Tulajdon faromba búva.
Azzal a beteges tudattal létezem,
Tőled hogy a kérdést válaszban kérdezem.
S nem hangzik ajkadról felelet...
...Énemnek egésze mától csak fele lett.
1999.
(85 szó a szövegben) (955 olvasás)
