Cím: igény szerinti vers
Szerző: gomolya - László Csaba
(09-05-2015 @ 10:10 pm)
:
... és mert levélben kérték, hogy a vidámság érték, meg hogy könnyedebb verseket írnék számára, én, bár a rendelésre történő alkotásokban nem hiszek, sem hogy az eddigiek olyan veszettül súlyosak lettek volna, most azt mondtam: ám legyen. És lőn. Talán nem egészen erre és ilyenre gondolt. Pech, mert én igen.
Nem derengett: megviláglott, mekkora nagy balfing vagyok,
az is, miért nyomnak orrba kisistent az alig nagyok...
Írtam, mondtam, állítottam: általad mily szép az élet –
általában. De azt nem, az enyém tőled azzá mért lett.
Adtál, vettél. Hoztál, vittél... játékot meg számos mást itt:
szenvedélyed elkapat. Vagy oda. Netán csak kozmásít.
Az sem rejtély, merre mentél. Ledéren élen jársz te, miss,
nyilaid szállnak s célba találnak, begyes kis Artemisz.
Meglepetve tapasztalom, én mennyire jól működök:
szemem elé fátyol gyanánt le már nem szállnak működök.
Értve, féltve, mérve s kérve idézek rád szikár derűt,
locsolnálak kéjjel éjjel, de azzal nem, mi már lehűt.
Feltüzelve jó a katlan – befűteni kötelesség:
aktusból ha lankadatlan hat is megy, csak öt ne essék!
Lelked felsőbbrendű belhőt nem tűr, kivált ha oktrojált:
felszámoltam elszámolt tan igaképző, tar kontrollját.
S rímelve tán e hím elve máris könnyedebben hangzik,
mikor éppen terád bagzik.
Békerontást nyögő keblem – híresztelem – pacifikált:
szépet-jót kívánok neked, és nem grízes pacifikát.
Elállhat szód – megindultát türelemmel majd kivárom...
Rímálmokkal kínált okkal döntött jöttöd alig várom.
Bolondnak kellene lennünk, vagy önhittség marta vaknak,
ha nem örülnénk tüzed körül még a kedves szavaknak.
2015. 09. 05.
(218 szó a szövegben) (254 olvasás) 
|
