Cím: század múltán
Szerző: gomolya - László Csaba
(06-05-2019 @ 01:11 am)
:
a Trianon-fétiselő kesergőknek
Once upon a time...
Táncolj hát, királylány! –
királyfival, hét törpével,
reménnyel – bár nem tölt még el –,
mesével meg főkötővel
hőssel, tettel, nőttön nőttel...
S halk hangoddal búgva súgjad: antant nyomán
mire ment e gyom felverte, vad tartomány
azzal, hogy csak szavakra mart
vésetet, mely nagy bajt kavart...
Valóból csak álom maradt – s rege néz ki
a sztoriból, hogy sorsunk majd megemészti.
Ős-szabálynak század-érlelt, új átír'ta
az, hogy mind, ki sápadt régmúlt búját bírta
sorsfonálként hamukálni e kis népnek:
ocsmány féreg – s napfényen tán nem is él meg.
Észvesztő, ahogy gödrök, romok körül keringve lelnek
igazolást sokan – hát az ilyenek felingerelnek.
Most aztán egy volt alkotmány holta torán henyél kényünk
s ámít unton, hogy e múlton egy nap tán mind megbékélünk.
Elmondom én tar szavakkal és nagyjából kéretlenül,
mi trianon tanulsága direktben – s nem véletlenül:
mások kárán nem tanulva a botlás-tant csak elleste,
majd váratlan csapás gyanánt jött az ország nagy eleste.
Elegem van már sok öntelt, hibást keresgélő brancsból –
bár eleinknek lett volna a sok gyatra, szar parancsból!
És amit lőárkot odahagyva tudtak igazságnak
s elharsogták – megkésett volt, mit még ma is kihasználnak.
Tettek eleget itt azért akkor is meg utána is,
hogy az élet jó szar legyen, befenyített, sután hamis.
És nem Párizs csínye volt az alkalmasint,
hogy lehessen Attilának alkalma sínt
megfesteni agyvelővel, vad erővel, kármin vérrel
– mert nincs váltó, ahol sorsunk remélt józanságra tér el.
Áldozattá lenni, válni: légy magyar, az nem akármi! –
s minden hittel élő szívét botor, fals átokkal ví szét
horda, akik öntelt, falánk cinkosai keselyűknek –
s kiket magasztalva csak a vakhit érv-vétkese tűr meg,
sulykolva a vesztést, amit
hittétellé emel tan itt.
Mártíromság, dőre kórság karakterképével fertőz
hamis mítosz... S Arany-űnő így lesz vérében kevert őz,
mely a zsombék ingoványán báj-kérlelőn tovaszökik,
daliákat csalva el zord telekhez... s nem tavaszokig.
Nincsen egyetértés abban, s nem is lehet, bármint érjen
számvetés a tényekről a kampuszon vagy Kálvin téren,
hogy miért is üzen hadat olyan állam, melynek népe
nem nyert háborút akkor már közel s távol... több száz éve.
Aranyszabály szögezi le: ne kezdj akciót, ha nincsen
terved arra, mire fut ki, s hogy zárod le. Ámde intsen
ellenben kitartó, konok józanságra a vas-faktum:
érdek fűz csak szövetséghez. Mi más?! Hablaty?, avas paktum?
Imádom, mikor a kornak – rongyos, kopott trikolórnak –
megkésve rajongó tábor múltat pancsol ki a mából.
S nem azt nézik: mi maradt, vagy darabokból mik épülnek...
Múlt mákonyán ál-álmodott bálvány előtt így révülnek.
De már csak felteszem azon kérdést, mit sok koszlott fazon
idegenben vergődve, majd halva nem épp nyerőnek tart:
e nemzet hány százezrének talmin ontott vére kellhet,
múltásókhoz hogy szólhassunk: tán holnapunk érdekelhet?
Igen – háborút a győztes zár le azzal s úgy, miképpen
hasznos neki vagy kellemes. Volt, van, lesz is. Ilyenképpen
fölösleges, sőt ártalmas emésztődni történelem
fordulatán, mely magyarként veled esett s történt velem.
Erre s arra kileng a súly... A végtelen ingaóra
mutatói időt falnak. Mert ha nem, úgy ki vall róla?
Meghaladni bajt és vészt is, traumát vagy kötöttséget –
az a tett és az a remény. Nem elcsalni közköltséget.
S kik magasztos-szemforgatva, a szent anyatalajt nézve,
áldást emlegetve húzzák-vonják az országot vészbe –
tán csak élnek egy nap máson is, mint fészkes földcsemegén...
De, kezüket csókolom, fejük ésszel ki töltse meg? Én?!
Nem gondolnám, hogy korlátolt honkobakon missziózni
kell legyen a vállalásom. Vagy érvvel komissiózni.
És nem is akarnék venni senki fián elégtételt –
de mért nem tellett gógyira? Sajnálom, na. Felénk még telt.
Végszó gyanánt, summázatképp vázolnám a leglényeget:
csendesen valló szó igaz. Nem a harsány, nyeglére vett.
Nem a volton kell sírni – kivált ha múlt már s nem fesztivál –,
aki tegnapon rágódik, az a holnapot veszti már.
2019. 06. 04. 23:32
(545 szó a szövegben) (144 olvasás) 
|
