Ábrándosan néz rám az erdő,
Bólogatnak felettem a fák,
A napfény lombok rései közt,
Átfon mint vékony aranyfonál.
Lábam alatt még barnult avar,
Rajta néhány elszáradt faág,
Mint puhán omló perzsaszőnyeg,
Elnyeli a lépteim zaját.
Magasban rezgő fák csúcsáról,
Még hullanak őszi levelek,
Vetítenek szemeim elé
Pazar bíbor arany képeket.
De napsütötte tisztásokon
Már életre kelt a kankalin,
Most a langyos tavaszi szellő
Játszik a harmatos szirmain.
Kis pillangók szállnak boldogan
Napfényes jó szagú réteken,
Csókolóznak a virágokkal
És ölelkeznek szerelmesen,
Ezüstlevelű nagy fák alól
Gyantaillatot hordoz a szél,
Az út mellett a csipkebogyón,
Már újra zöldell minden levél.
A csend engem lágyan körbe fon,
Mellém szegődik mint útitárs
És amerre megyek jön velem,
El kísér engem az erdőn át.
A fák halkan súgnak valamit, 
A nap az égen behunyja szemét 
És ahogy megyek én magamban, 
Az erdő kitárja nekem szívét.