:
Hogyha egyszer, már nekem nem leszel,
Gondolatom akkor is hozzád száll,
Vagy csak itt vergődik bennem bénán,
Ahogy börtönében a rabmadár.
Én tudom, hogy az élet megy tovább,
Az eső majd esik, a szél meg fúj,
A csillagok eljönnek esténként,
És házunk előtt poros lesz az út.
Az emberek munkába sietnek,
Reggel kinyit a sarki fűszeres,
Galambok ülnek lent a fák alatt,
Csak te nekem, már többé nem leszel.
Akkor én csak állok csendben, nézem,
Hogy zöldell a fű, rügyeznek a fák,
Nézem, ahogy a Duna felett száll,
Egy öreg magányos fehér sirály.
(94 szó a szövegben) (1029 olvasás)