Porcelánszirmot bontanak,
Szívemben, koldus reggelek,
Ébresztgetik az álmokat,
Mióta árnyékod rám esett.
Törékenyek a fűszálak,
Lábam alatt ha roppannak,
A hegyükön kell, hogy járjak,
Hogy engem most megtartsanak.
Felsírnak bennem, nappalok,
Ne múlj még el, örök varázs,
Tűző lángként én lobbanok,
Átívelem az éjszakát.
Bennem hullj ezer darabra !
Tőled már mást nem akarok,
Ájulj bele minden napba,
Amelyben én is ott vagyok,
Körbe fonlak a szívemmel,
Követellek, téged kérlek,
Mindenedet add most nekem,
Összes apró alkatrészed.
Behunyt szemű pillanatban,
Minden nappal, minden éjjel,
Szétszedlek, és összeraklak,
Sosem múló szenvedéllyel.
Megformállak tenyeremmel,
Az összes legszebb szavammal,
Tört álmok közt őriztem meg,
Hogy életre szólítsalak.