:
Forró nyári napon, az eperfa lombja,
őrt állok feletted mint néma katona,
rejtőzök sötétben ahogyan az állat,
éber ösztöneimmel onnan vigyázlak,
izmaim feszítem megkötöm a szelet,
dacos akarattal szétzúzom a jeget,
hegyeket rombolok és magas gátakat,
szemeim elől többé el ne zárjanak,
ha kell fákat döntök és hideg köveket,
hogy helyettem soha ne őrizhessenek,
gonosz a világ, de tőled el nem választ,
sem zúgó vihar, mely nagy vizeket áraszt,
mert ereimben megszentelted már a vért,
lobogva éget fel mindent a holnapért,
bár szívem lehet, hogy vad maradt és pogány,
de érted átbújik az izzó tű fokán
(96 szó a szövegben) (994 olvasás)
