Hangosan

Barátom, nem renyhe, dadogó szó kell,
Mostan hangosan kiáltsd csak el magad,
A kék eget szántják fel vasekékkel,
Tépik és megszaggatják a szárnyadat.

Fekete seregükkel varjak szállnak,
Károgva mind s időznek időtlenül,
Madárijesztő legyél, földbe szúrva,
S rongyaiba csavart lélek legbelül.

Barátom hangod legyen érces mostan,
Egyezzünk akár csak ez egy dologban,
Hogy fáj sok ostoba versbe zárult szó.

Hogy szégyen a szépség s torkodat metszik,
Amint felszólalsz nagy vihar kerekszik,
S benned tűz gyullad, aligha oltható.

Ajánlás:

Azoknak ajánlom, akik képesek meglátni, észrevenni, hogy micsoda erőszakokat követnek el a kortárs magyar irodalmon. Azoknak, akik képesek tovább is látni, mint a saját egyéni ambícióik. Azoknak, akik véleményre nem személyeskedéssel válaszolnak. Akik, ha van ki elmondja a negatívumokat is, nem rögtön azzal vádolják meg, hogy piedesztára emeli önnön magát.