vigasztalan mikor voltam…

vigasztalan mikor voltam
csak hallgattam, szót se szóltam,
a templom tornyát néztem
borongós, esős időben
s az ablaknak üvegében
az istent is látni véltem;

két légypiszok közt, vízcsepp foltja
nem is ő, csak olyasmi forma
kábultan, csak meredtem egyre
belenéztem a végtelenbe
bár annyiszor kedvem szegte
titkom nem lelelem benne;

s a torony nagy sárgán, ázott
szemem szinte mit se látott
a várost csak körbe-körbe
bevakolt téglák völgye
lombsátrak porfedte zöldje
(édesanyám, vegyél még ölbe);

és háztetők és súlyos falak
járdák, felhős égbolt alatt
bilincsek, s testembe zárván,
vad lázakkal söprő járvány
és hamuszín ködöket látván
ültem, csak bámultam némán.