A Seholsincs Erdő

Sárának

Sűrű erdő mélyén,
Nem jártál még arra,
Világvége előtt
Elfordulunk balra.

Térképen nincsen ott,
Ösvény el nem vezet,
Sehol sincs, sosem volt,
Gyere add a kezed!

Magas tölgyek alatt
Lombsátor rejtekén
Mi bújik, ki bújik?
Lessünk be, te meg én.

Odvas fa tövénél,
Gombát rejtő fűben,
Üldögél egy mackó,
Sírva, keserűen.

„Se éjjelem, se nappalom,
csak falevél a paplanom,
barátaim nem találom,
nem maradt utánuk lábnyom”

Könnye csorog egyre,
Vigasztalan zokog,
Éjfél felé járhat,
Rég álmodni szokott.

Szemét nem csukhatja,
Bundájában vacog,
Fél a sötétségben,
Nem úgy, mint a nagyok.

Addig-addig szipog,
Felveri az erdőt,
Minden hétalvóját
S minden korán kelőt.

Nyújtózik a nyuszi,
Dohog a zsémbes borz,
Dörzsölik szemüket,
Mindegyik torzonborz.

„Kicsi maci, kis tappancsos,
aludnánk, te nem vagy álmos?
Nézd a bagoly milyen ráncos,
hangosabb vagy, mint a város!”

Megered a szava,
Panaszolja egyre,
Kicsi nyúl egyedül
Még a kölyök medve.

Dönt a tanács gyorsan,
Majd alusznak holnap,
Elején jártak még
Hosszú álmaiknak.

Keresésre indul,
Mókus, bagoly, nyuszi,
Mókusból kettő volt,
S cammogott a maci.

Sehol egy medvetalp,
Málnabokor sincsen,
Merre kóborolnak?
Egyikük sem pihen.

Így mennek az erdőn,
Lábat s szárnyat szedve,
Mígnem egy nagy ordas,
Ugrik elejükbe.

„Éhes vagyok, mint a farkas,
egy-egy fogam is hatalmas,
korgó gyomrom nem ám talpas,
megtölteni hosszadalmas!”

Méteres a bajsza,
Karma óriási,
Tíz vadász sem tudná,
Könnyen levadászni.

Megijed a nyuszi,
Vacog a két mókus,
Remegve sikítják:
Ahogy tudsz úgy fuss!

Csak a bagoly nem fél,
Szárnyát nagyra tárja,
Aki rájuk támad,
Erősen megbánja!

Rengeteg fenyves még
Nem látott ily csodát,
A fene nagy vadnak
Ellátják a baját.

Varázsol a bagoly,
Tolla szikrákat vet,
Lompos óriásból,
Csinál kisegeret.

„Hova fusson szegény fejem,
még a fű is szálfa nekem,
a bagolycsőr kitolt velem,
már a nyuszit nem kergetem!”

Felvidul az erdő
Apraja és nagyja,
Mind, aki reszketett,
Nyomban abbahagyta.

Vaddisznók ugrálnak,
Nyulak táncra kelnek,
Jótevőik után,
Vígan integetnek.

Búcsúznak is rögtön,
Folytatják az utat,
Nem ér rá csacsogni,
Ki macikat kutat.

Messze kóborolnak,
Ritkul már az erdő,
Korhadt tuskó mögül,
Vakond bújik elő.

Nem látott, nem hallott,
Semmit munka közben,
Ürgével váltott szót,
Azt is délidőben.

Látszik már a tisztás,
Érkezik a hajnal,
Összetalálkoznak
Vízimadarakkal. 

Kis patak tükrében,
A Hold képét lesik,
Éjféltől egyre, míg
Rájuk reggeledik.

Milyen nagy szerencse,
Láttak három bocsot,
Szedret s málnát szedtek,
Ragadtak a mancsok.

Megörül a maci,
Kapkodja a lábát,
Megtalálja rendben,
Mindegyik barátját.

Békésen pihegnek,
Tele van a bendő,
Boldogan nyújtózik
A három tekergő.