A FOLYTON TÚLZÓ DUGÓHÚZÓ

Ide figyeljenek kérem!
Vagy ezer dugót kitéptem,
s higgyék nekem nyugodtan el,
biz’ egy sem tört közülük el.

Oly precíz vagyok és biztos,
csak dicsérjenek, sose tilos,
nálam még nem volt dugulás,
mondhatni nemesi vonás.

Húztam parafát a cárnál,
jobb vagyok hét fakanálnál,
rongyszőnyegre bor nem futott,
minden cseppje célba jutott.

Az meg pláne természetes,
seprő s lőre rettenetes,
litty-löttyel nem foglalkozom,
csak borásszal vitatkozom.

Nem is lehet már más a cél,
nyelem s a végem krómacél,
még kinyitok pár üveget
azután nyugdíjba megyek.

(Na most ebből az volt igaz,
mit a barátunk most falaz,
hogy miért, hát értsük meg mi,
szegény roppant mód  szégyelli.

Húzta bizony rendületlen,
egy városi kerületben,
hol a törzsvendég nyakra-főre
megszomjazik a seprőre.

Nem láttál még annyi dugót,
mibe egy nap belefutott,
törte, nyúzta, szakította,
nem volt erő a pultosba.

Reggel pontban hatkor nyitás,
szombaton sem volt lazítás,
vörös borról, fehér borra,
felejtené, nem is csoda.

Egyszer egy idegen fazon,
táncot ropott az asztalon,
a legdrágább pezsgőt kérte,
ő az orosz cárnak nézte.

S ha nem lenne bőven elég
-alig mondtam el a felét-,
éjszaka is dolgoztatták,
a nagykaput vele fogták!)

megj: második változat