a szürke felhők esőrojtjai

„vétetlen is vétsz, úgy vigyázz!
rád törnek a véletlenek!
Tán még az a legboldogabb,
ki csak önmagát marja meg.”

(Szilágyi Domokos: Magamnak)

(szabdalt ötletek)

halandónak  hagytak
halandónak végül
a zivatar elment
s újra esni készül;
átgépelt pongyola versben ültök
a költő saját perében ülnök;

a szürke felhők
esőrojtjai
lógnak
itt a város
itatósnak: te és az utcák
              mások történetében
              olcsó statiszták;

ég dörgése
mint bádog bong
a szíved
sárgás zöld
ütéskék a színed
alacsony égbolt alatt
össze-vissza ívek;

pihenni nem tud
lám a sors
igaz vádakat koholsz:

nem az élők
nem a halottak élén
így-úgy összecsapott
irka-firka végén
magad sarában
ostromolt talány
kurvák jönnek
és szeretnek

                              talán

vagy szeretők
kik szerelmesek voltak
sok besározott
esőverte mondat
keményre döngölt
ítéletén fekszel
verset írsz
verset ami nem kell;

az álomhoz
a tegnapi nap beszél
s belebőg holnap
rozsdál és horpad
kéjpad
kínpad
vérpad
mindet új helyén hagyod;

alig nyikkan
hangja tűnt a szónak
a bűn s a bánat
testedbe olvadt;

s szederjes orrán
feltolt szemüveggel
szemügyre vesz
valami Isten-féle ember
kiben nagyobb az űr
mibe a világot dobod
tátong a mély
ahogy egy vágott seb szokott;

meggyónhatsz
megróhatsz
meglóghatsz
megszólhatsz
meggyóntatsz:

kiköpött a mása
senki ismerőse
utak hullámzása
vétek veretője
mintha minden
de minden
készenlétben állna
megkaphatón
rosszra hazugságra;

s te halandó
a halandó nem békül
a zivatar elment
s újra esni készül;
átgépelt pongyola versben ültök
a költő saját perében ülnök;

ui:

ne bontsd szét a verset