föld víz embertest és gondolat

leszakadt az ég s a
szavak a könnyek
s a valahogy vasízű
eső összevegyült
egyetlen fájásba;

az erkély mint a
toronyugró trambulinja
kidobott a Nyárád
fölött világvéget
rajzoló villámok közé

s az elkárpótolt múlt
s a széttalicskázott földek
minden perce minden
ekétakasztó göröngye
engem akart betemetni 

föld víz embertest és
gondolat keringtünk
megsüllyedt kripták
és sárral tapasztott
házfalak emléke körül

századok közé szorulva
a történelem tökéletes
fogaskerekei duruzsoltak
egyre közelebb koponyámhoz

nagyszülők szülők és
innen-onnan ősök kedve
keresztje bennem fogant
és bennem volt kifeszítve

és bennem feketedett
már az ég és bennem
sietett a Nyárád a haragos
zivatarok elől és bennem
volt az erkély és trambulinként
dobott ki a  folyó
fölött világvéget
rajzoló villámok közé