ó a költők

"S vacogó füledet, ha e szinte lilát
Betaszítja magából a kinti világ,
S elbújsz is a paplan alá – ez a zárszó:
Mégis lepipál a Büdös Pizsamázó."
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen

humán?
hú ne mán
jesszumpepi
atyaég

virradatra elkészül a város
az elárvult tornyok kihúzzák
magukat bandákba verődött
menedzserek és gyermek-
pofontól félő tanárok
lökdösik fel egymást
villamosra buszra
menetekbe és sorokba
kabriók süvít'nek
szédelgő biciklisek
között  hajléktalanok
cihelődnek csíkok
feszülnek bankárok
öltönyén politikusok
gargarizálnak pergetik
pödrik nyelvüket
füvek nőnek körmök
hegyesednek parizert
szelnek vizes zsemlék
és túlcukrozott kakaók mellé
s a költők ó a költők
hájas hajnali fényt bogoznak
sikolyt és sóvárgást
boncolnak nem tanulnak
de nem ám semmiből
kicsavarodott testtel
mire úgy kell a végtagokat
a fejet a szemet az orrot
visszailleszteni
kicsavarodott testtel
dilemmáznak
pizsamáznak
dagonyáznak
tivornyáznak
a bölcseletek
s a bölcsködések
ganéjában
s nem tudni hogy
pörögnek ki
hogy zuhannak ki
a napvilágra