:
Irgalmak fekete keresztje
Halottaid puszta kézzel ásod,
s te magad is távolodsz az égtől,
mostoha, márványszín ölekbe öl,
ki csitítja végig-hallgatásod.
Kiről nem mondtál egyetlen szót se,
ki annyi csendet tartatott veled.
(A tűnt időt, hogy könnyebben feledd!☻)
Ó irgalmak fekete keresztje!
Mennyi uszadék fát, arcot láttál,
a tegnapba 'meddig gödröt vájtál,
szemek folyója némán áradott.
Megfeszül a szülőföld, s a ráncok,
mostoha ölben meggyúlt virágok.
Úristen! Örökbe ki fogadott?
(63 szó a szövegben) (183 olvasás)